A meghívónál romlott el valami. Az állt rajta, hogy az Új Magyar Világ Klub – Weis István Közéleti Vitakör soron következő rendezvényére várnak minket, de nem ezért csaptunk le rá rögtön, hanem mert az is kiderült a meghívóból, hogy Szőcs Géza költő, korábban kultúráért felelős államtitkár, most miniszterelnöki főtanácsadó tart előadást, a témát az „aktuális kultúrpolitikai kérdések” hangsor jelölte ki, és ha valakit, minket aztán tényleg érdekelnek az aktuális kultúrpolitikai kérdések. Pláne érdekes lehet a dolog, ha az egyik rendező a nevezett vitakör, hiszen akkor még talán vita is lesz. És a kultúrpolitika aktuális kérdéseinél már csak a vitát szeretjük jobban.

Mi a kultúra értelme, illetve a magyarság szempontjából mekkora fontossága van a kultúrának? Kell-e a magyar, van-e szükség magyarokra? Hogyan lehetne túljárni az egyre romló demográfiai mutatók eszén? A főtanácsadó e kérdések megválaszolásához egy könyvet hívott segítségül, ha jól láttuk, az Amikor fordul az ezred címűt, amit közösen jegyez Farkas Wellmann Endrével, s amely afféle életrajzi munka. Ha jól értettük – simán lehet, hogy nem –, Szőcs egy 1995-ös, Székesfehérváron tartott konferencián elhangzott előadását olvasta fel a nevezett kötetből. Mintegy félórán keresztül.

E szerint a magyarság megmaradásához két lehetséges út vezet. Az egyik, hogy a magyar társadalom visszatér a sokgyermekes családmodellhez. A másik egy kicsit radikálisabb: nagy számú telepes Magyarországra való befogadásával, szervezett betelepítéssel is elkerülhető lenne a magyarság eltűnése. Azt is megtudtuk, hogy a nemzettest potenciális új tagjainak felkutatása „nem nehéz”. S hogy az új magyarok nyilvánvalóan a kultúra révén válhatnának magyarokká. Az érdekfeszítő felolvasás után szóba került Mikszáth meg az Új Zrínyiász, Jókai Mór Párbaj Istennel című elbeszélése, és Károlyi Mihály is, aki „igen tehetségtelen politikus volt, de igen szórakoztatóan tudott írni”.

Miután aktualitásokról nem esett szó, nagyon vártuk a kérdések idejét. Gondoltuk, a miniszterelnöki főtanácsadónak, aki korábban az ország legfőbb kultúrpolitikusa volt, csak van mondandója, de legalább véleménye például a Kerényi Imre gründolta Nemzeti Könyvtárról, illetve a könyvesszakma jó részét felháborító több százmilliós dotációról. Vagy a „filmreformról”. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetéséről. Arról, hogy a könyvtárak és közgyűjtemények működésére szánt pénz a vonatkozó szakszervezetek számítása szerint a fele a négy-öt évvel ezelőttinek. A Seuso-kincsek vitatott helyzetéről. Arról, hogy jó-e, ha például a József Attila-díjak odaítélésekor (is) az államtitkár ízlése tűnik a döntőnek. Aztán: mi a helyzet a Budapest Biennáléval, amiről tavaly azt mondta Szőcs, hogy arra még ezekben a padláslesöprős időkben is előteremti a pénzt a kulturális kormányzat? Vagy mi a helyzet a szép lassan tönkremenő független kulturális műhelyekkel? Volt-e köze a főtanácsadónak ahhoz, hogy Markó Iván és társulata nemrég százmilliós különtámogatást kapott – a táncművészek felháborodását kiváltva ezzel?

Persze kolumnákat lehetne megtölteni a kultpolt érintő kérdő mondatokkal – ám sajnos egyetlen kérdést sem sikerült feltennünk. Kiderült ugyanis, Szőcs nem tartaná helyesnek, ha ő „úgymond kívülről” beleszólna abba, amit a kultúra ügyeinek irányításával megbízott politikusok csinálnak. Amíg ez az ő feladata volt, minden kérdésre válaszolt, olykor talán helytelenül, mondta. „Nem úgy értem, hogy helytelen választ adtam, hanem hogy helytelen volt, hogy válaszoltam” – tudtuk meg.

Hivatkoztunk az invitálás szövegére, ami látszólag elég jól kijelölte az est témáját, ezután viszont az derült ki, hogy Szőcs „nem feltétlenül azonosul” a meghívóval. „Az én hozzáállásom valószínűleg túlságosan elméleti, túlságosan idealista. Ezért kétségtelen, hogy a mai gazdasági helyzetben olyanokra van szükség, akik a kevés meglévőből képesek gazdálkodni, nem pedig álmokat szőnek” – fogalmazott.

Aztán véget ért az ankét. A moderátorral, az ugyancsak Orbán-tanácsadó Tellér Gyulával együtt biztatjuk a Népszabadság olvasóit: „vigyük haza ezeket a fölvetett kérdéseket, és hagyjuk, hogy munkáljanak bennünk. Sok tanulság vonható le belőlük saját magunkra és magatartásunkra, a múltra, a jelenre és a jövőre nézvést is. Köszönjük, Géza”.

Tényleg: őszintén köszönjük.

Szőcs Géza