A film főhőse, Milán Jugoszláviából menekült. Miért volt érdemes belekeverni a történetbe a délszláv háborút?

Tíz-tizenkét éves voltam, amikor kirobbant a délszláv háború, elég erős emlékképek égtek be róla, főleg a szarajevói ostromról. A film alapötlete egy lengyel mentősökről szóló újsághírből indult, akik egy temetkezési vállalkozóval összeszövetkezve üzleteltek. Elkezdett foglalkoztatni, hogy egy ilyen sötét és ellentmondásos történetet hogyan lehetne áthelyezni magyar közegbe, milyen főhősön keresztül lehetne elmesélni. Ösztönösen ugrott be a karakter, aki kimenekül a délszláv háborúból, és Budapesten helyezkedik el, a mentőknél. A kiszolgáltatottsága és a múltja indokolja, hogy miért is megy bele egy sötét üzletbe. Érdekelt egy olyan karakter sorsa, aki elmenekült egy háborúból, elutasítja azt a sorsot, ahol embert kellene ölnie, itt, a békében pedig olyan helyzetekbe kerül bele, ahol a halál sokféle arcával szembesül. A mentősök munkáját egyébként egy felfokozott, adrenalin vezérelte állapotnak látom, és persze nem akarok direkt párhuzamot vonni a mentőzés és a háború között, de a mentősök is nagy drámákkal szembesülnek.

Fontos-e, hogy milyen nemzetiségű ez a karakter?

Félig magyar, félig pedig horvát, van egy kettős kultúrája, ugyanakkor ez is a kiszolgáltatottságát és a gyökértelenségét erősíti. Nem teljesen idegen itt, de nem is mozog otthonosan. Minden lehetséges szempontból erősíteni akartam az ő nincstelenségét.

Az Isteni műszak kapcsán készült egy kisfilm, mely ellen nem egy mentős fellázadt, mondván, méltatlanul ábrázolják őket.

Az egész egy félreértésből indult ki. Forgattunk egy előtanulmányt a filmhez, melyet aztán feltöltöttünk a YouTube-ra. Odaírtuk, hogy ez egy nagyjátékfilm pilotja, de ezt rajtunk kívül, úgy tűnik, senki sem tudta értelmezni. A mentősök egy részénél pedig tényleg egyfajta hisztériát keltett. Teljesen tévúton jártak, nekünk meg nem volt célunk gerjeszteni a konfliktust, és mivel nem sok valós tartalom volt a felháborodás mögött, egy hónap alatt le is csengett. Ugyanakkor Győrfi Pálra, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjére is nehezedett nyomás, hogy mondjon valamit ezzel kapcsolatban: írt egy nyílt levelet, melyre én írtam egy válaszlevelet. Úgy gondolom, hogy ezzel sikerült helyretennem a dolgot. Elmagyaráztam, hogy az Isteni műszak egy fikciós, azaz kitalált történet lesz, és nem a magyar mentősökről szól. Mára már olyannyira rendeződött a helyzet, hogy a jóváhagyásukkal dolgozunk, egyfajta távoli partnerség is kialakult köztünk.

Annak idején Antal Nimród Kontrolljának a forgatásakor hasonló helyzet alakult ki a filmes stáb és a BKV között. Ők úgy egyeztek meg, hogy a film elején az akkori igazgató, Aba Botond elmondta: ami következik, az fikció. Ez aztán igazi mémmé vált.

Ezt nem szerettük volna lemásolni, de kétségtelenül jó ötlet volt. Kár, hogy nem nekünk jutott előbb eszünkbe. Ha az Isteni műszaknak készül majd egy werkje, akkor abban Győrfi Pál megszólalhat, és elmondhatja, hogy nem róluk szól a film, sőt nincs is semmilyen ellenvetésük.

Számos történet és elmélet terjed filmes körökben, hogy hogyan zajlik egy a Magyar Nemzeti Filmalappal közös forgatókönyv fejlesztése. Az Isteni műszak az elsők között esett át ezen.

Amikor tavaly szeptemberben pályáztam a könyvvel a filmalaphoz, már késznek gondoltam. Átesett korábban egy három hónapos berlini forgatókönyv-fejlesztésen, elég sokat ültem felette és dolgoztam rajta, és kicsit csalódott voltam, amikor azt mondták a filmalapnál, hogy bár tetszik nekik, mindenképpen menjen végig a fejlesztési folyamaton. Nem tudtam, hogy mi vár majd rám, tele voltam kérdésekkel és félelmekkel. Ezek viszonylag hamar eloszlottak, miután számos olyan jelzést kaptam, hogy az alapanyag lehet bátrabb. Megérezték, hogy el van szerénykedve a dolog, arra a lehetséges összegre terveztem, amelyet Magyarországon egy első filmre össze lehet szedni. Ezután mertem nagyobbat álmodni. Maga a folyamat úgy zajlott, hogy a forgatókönyv-fejlesztő csapattal, melynek a vezetője Divinyi Réka, összesen két megbeszélést tartottunk, egy indítót és egy lezárót, a kettő közötti időszakban pedig a fejlesztők közül kaptam egy konzulenst, Hegedűs Bálintot, akivel kétszer-háromszor konzultáltam. Én ezt egy jófajta műhelymunkának éltem meg. Sokat változott a könyv a fejlesztés alatt, de a karakterek és a fő cselekményszálak egy az egyben megmaradtak. Egyfajta tudatosságra vezettek rá. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak olyan ötletek a filmalap részéről, amelyek nem tetszettek, és vissza is utasítottam őket, de én dönthettem szabadon. Nem került be egy olyan mondat sem, amelyet nem tudok a magaménak érezni.

Forgatókönyvíró szakot végzett, miért akar mindenképpen rendezni is?

Szeretek írni, szívesen végzek dramaturgiai feladatokat is más filmjében. Az egyetemen nekünk is kellett vizsgafilmeket rendeznünk, és a második év végén tűnt fel, hogy a rendező szerepkörében is jól érzem magam.

Saját magának írja a forgatókönyveit. Szerzői filmesnek tartja magát?

Nehéz ezt megválaszolni. Amikor ülök egy szobában, és próbálok egy dialógust életszerűen megírni, közben órák telnek el, nem gondolkozik azon az ember, hogy zsáner- vagy fesztiválfilmet készít-e éppen. Ugyanez a helyzet akkor is, amikor színészeket instruálok, vagy ha éppen azt vitatjuk meg a stábbal, hogyan kell szétflexelni egy mentőautót. A részletek kizárják a globálisabb gondolatokat, ezek majd akkor jönnek a felszínre, ha az ember túl van a részletező munkafolyamatokon. De ha erről most tudatosan kell mondanom valamit, akkor kettős vágyról tudok beszélni. A filmalappal közös álmom, hogy Magyarországon sokan megnézik az Isteni műszakot, de a fesztiválokon is sikereket ér majd el. A potenciál benne van a produkcióban. De egy ilyen görcsből nem lehet filmet készíteni.

Bodzsár Márk: Van potenciál a produkcióban