Csehov pincérei

2012-11-09 Tandem színház tv-magazin zene

A színésznő Terápiára jár és klarinétot fúj, a zenész hóesésben dobol és lemond a távolugrásról. Szamosi Zsófia és Solti János beszélget humorról, csapadékról és New Yorkról.

MAGAZIN: Egy rockzenekarból a dobos látszik legkevésbé. Eltakarják a cintányérok.

SOLTI JÁNOS: Azért meg lehet szokni. A közönség és a zenekar közötti térben az énekes viszi el a balhét. A dobosnak nem az a feladata, hogy jól nézzen ki a cinek takarásában. Legalábbis amíg fel nem találják a láthatatlan dobszerkót.

MAGAZIN: A színházban ki viszi el a balhét?

SZAMOSI ZSÓFIA: Mindenki, aki felmegy a színpadra. Ha valaki hamisan játszik, az egész előadást elronthatja, akárcsak egy zenekarban. De az alapanyag is nagyon fontos, ha az nem eléggé erős, akkor a színészek hiába mentik a menthetőt.

MAGAZIN: Egy rossz számot megmenthet egy jó dobos?

SOLTI JÁNOS: Nem. De egy jobb számot tud még jobbá tenni.

MAGAZIN: Sőt a technikának köszönhetően ma már egyedül el is készíthet egy teljes albumot. Még zenésztársak sem kellenek hozzá.

SOLTI JÁNOS: Egyenként hiába hozzuk a minőséget, az alkotás csak együtt lehetséges. Kicserélhetjük Presser Picit egy dzsesszzongoristára, de akkor az már nem ugyanaz a Locomotív GT volna.

MAGAZIN: Szutyok figurája sem lenne ugyanaz ellentmondásossága nélkül. Megterhelő negatív hőst játszani?

SZAMOSI ZSÓFIA: A negatív szerepek mindig hálásabbak. Egy kedves, szimpatikus ember nem túl érdekes a színpadon.

SOLTI JÁNOS: Talán még az életben sem.

SZAMOSI ZSÓFIA: Az összetett személyiségek az izgalmasak. Szutyok ilyen, bonyolult és negatív is, de megvan a maga igaza.

MAGAZIN: Meg kell találnia egy karakter személyes igazságát, hogy el tudja játszani?

SZAMOSI ZSÓFIA: Persze. Azonosulnom kell vele, nem ítélhetem el. A Szutyok erősen politikus összhatása teljesen eltér a személyes kapcsolódási felülettől, ami köztem és a szélsőjobb felé sodródó főszereplő között van. Az én kiindulási pontom egy szeretethiányos kamaszlány. Mindenki ismeri az állapotot a saját életéből, amikor úgy érzi, nem kap elég figyelmet és szeretetet, és senki nem érti meg.

MAGAZIN: A zenész változik, ha egyik nap Deák Bill-lel, másnap Hobóval próbál?

SOLTI JÁNOS: Kifelé talán azt mutatja, de belül nem változik. Mindig ott kell jónak lenni, abban a stílusban és zenekarban, amiben vagyok. Hangulatilag változom. Amikor hazamegyek, órákig a zene hatása alatt állok. De a lényeg ugyanaz marad.

MAGAZIN: Van stílus, amit közelebb érez magához a többinél?

SOLTI JÁNOS: Szeretem a dzsesszt, mert abból a világból jövök. Ha lenne saját zenekarom, biztosan dzsesszt csinálnék. De nem volnék dzsesszzenész, és ennek borzasztóan egyszerű oka van: lehetetlen belőle megélni.

MAGAZIN: Akárcsak a független színházból.

SZAMOSI ZSÓFIA: Nehéz most a helyzet, de a Pintér Béla és Társulata szerencsére még létezik. Hat évig játszottam a Vígszínházban a főiskola után, volt saját öltözőm, kaptam havonta a fizetést, mégsem éreztem a helyemen magam. Nem éreztem, hogy fejlődnék. Amikor egy szerepre beugrottam Pintér Bélához, és eldöntöttem, hogy váltok, tudtam, a biztonságot és a kényelmet hagyom ott a kihívásért cserébe. De nem az a lényeges, hogy egy társulat független vagy kőszínház, hanem a szakmai színvonal és a feladatok milyensége.

SOLTI JÁNOS: A zenészeknek nincsen biztonságos, kényelmes út, amilyen a kőszínház lehetett. A zenész alapvetően egyedül van. A bandák feloszlanak, ezzel lemezt csinálunk, azzal próbálunk. Jó dolog a turnén hülyéskedni, de másnap már egy másik együttessel játszunk. Bár rengeteg élmény van, ami összekovácsolja a zenekarokat.

MAGAZIN: A szakadó esőben zenélés ilyen?

SOLTI JÁNOS: Hogyne. Az Erzsébet híd budai hídfőjénél többször is megázott az egész zenekar, ahogy a többezres tömeg is. De engem nem zavar a csapadék.

SZAMOSI ZSÓFIA: Kaposvár mellett, egy szabadtéri színpadon léptünk fel az Én egy szemüveges kisfiú vagyok című darabbal. Elkezdtünk játszani, néhány perc múlva pedig már szakadt az eső. De a közönség meg sem moccant, pedig mi már estünk-keltünk a színpadon, annyira csúszott a talaj, közben az arcunkon ott feketéllett az ázott smink. Mégis gyönyörű volt az egész.

SOLTI JÁNOS: Az LGT-vel egyszer Lengyelországban focipályán játszottunk. A színpadot az egyik kapu előtt állították fel, a nézők pedig a színpad két oldalán álltak, úgyhogy semmit sem láttunk belőlük. Közben elkezdett havazni. Mi pedig játszottunk a láthatatlan tömegnek, bámultuk a hóesést és a szemben lévő focikaput.

MAGAZIN: Jobban bírja a strapát, aki már gyerekkorában is művésznek készül?

SZAMOSI ZSÓFIA: Nem tudom, én sok minden szerettem volna lenni. Most is sok minden érdekel. Ha volna még egy életem, lehet, hogy például építész lennék.

SOLTI JÁNOS: Én akkor is dobolnék. Aránylag egyenes utam volt, zenetagozatos iskolákba jártam, hét évig hegedültem. Aztán szereztem egy szakmát, amely nagyon közel áll a hegedűművészhez. Textilvegyész lettem.

SZAMOSI ZSÓFIA: Nehéz volt a választás a textilvegyészet és a dob között?

SOLTI JÁNOS: Érdekes szakma, anyagokkal, fényekkel dolgoztunk, pólók és zoknik színeivel kísérleteztünk. De azért sohasem vágytam teljes szívből a textilvegyészetre. A nagy dilemma inkább a távolugrás és a zene között volt.

MAGAZIN: A távolugrás egyéni sport, a zenész magányos farkas. Ezek után furcsa, hogy nem szeret szólózni.

SOLTI JÁNOS: Most már szeretek.

MAGAZIN: A 2007-es Sziget Fesztiválon is úgy tűnt, amikor az LGT-koncert közepén percekig improvizált.

SOLTI JÁNOS: Muszáj volt. Nagyon hosszú a nagyszínpad előtti kifutó, a srácok egészen a végéig elcsavarogtak. Amíg visszaértek, szórakoztatnom kellett a közönséget.

MAGAZIN: Színházban ki a legjobb szórakoztató?

SZAMOSI ZSÓFIA: Csehov. Tökéletesek a drámái. Rendkívül pontosan látja az embereket, és nagyon finom humora van.

MAGAZIN: Csehovról nem feltétlenül a nagy röhögésekre asszociál az ember.

SZAMOSI ZSÓFIA: Nagyon nehéz játszani, mert ha elrontják, egy merő unalom lesz az egész. Csehové nem gatyaletolós humor. Inkább olyan, amelyben a saját hibáinkat és kisszerűségeinket ismerjük fel.

MAGAZIN: Filmben és színházban megszokott eszköz a humor, a zenében lehet használni?

SOLTI JÁNOS: Volt már olyan, hogy hallgattam egy zenekart, és nagyon jól szórakoztam. Bár azt hiszem, nem ez volt az előadók szándéka.

SZAMOSI ZSÓFIA: A kontextus a teremtő erő. Pintér Bélára nagyon jellemző az énekbeszéd, a Parasztoperában és a Gyévuskában is használja. Alapvető humorforrás például ebben a két darabban is, hogy egy fennkölt dallamra ír egy elég alpári szöveget. Vagy fordítva.

MAGAZIN: Egyedül is énekel, vagy csak színházban?

SZAMOSI ZSÓFIA: Játszom a HoppArt társulat SZERET-lek című darabjában, aminek a számait alkalmanként koncertszerűen is előadjuk. Mivel nem ez a megszokott terepem, általában rettenetesen izgulok, és néha cserben hagy a ritmusérzékem. Ez különösen a Korcsula című Pintér-darabnál nehéz, ott ugyanis dobolok. A próbafolyamat során az egyik zenés jelenetnél mindenki elfogyott, a dobra én jutottam. Úgyhogy két hónapig jártam dobtanárhoz, és minden óra végén sírógörcsöt kaptam. A négy végtag összehangolása mellett a legnehezebb az volt, amikor megszólalt körülöttem a többi hangszer: megint teljesen összezavarodtam. Végül a zongorista segítségével teljesen az alapokig építettük a játékot, de még mindig izzad a tenyerem a jelenet előtt.

SOLTI JÁNOS: Pedig a profik is így oldják meg. Leépítik egészen az alapokig.

MAGAZIN: Színészből lehet dobos. Dobosból lehet színész?

SOLTI JÁNOS: Jó barátságban vagyok Sándor Pállal. Egyszer behívott a filmgyárba, a kezembe nyomott egy szöveget, és beült a rendezői székbe. Kíváncsi volt, milyen színész vagyok. Néhány perc után kiderült, hogy csapnivaló. De nagyon jól mulattunk mindketten.

MAGAZIN: Az LGT kapcsán sokszor hallani, hogy angolszász zenekarként máshogy alakult volna minden. Elgondolkozik azon, mi lett volna, ha?

SOLTI JÁNOS: Nagyon be voltunk ide zárva, minden zenei stílus három-négy év késéssel jutott el hozzánk. De Los Angeles vagy New York is tele van pincérekkel, taxisokkal és kertészekkel, akik valójában remek szaxofonosok, gitárosok vagy színészek. A legtöbbjük élete végéig arra vár, hogy valaki felfedezze őket.

SZAMOSI ZSÓFIA: Mások a perspektívák, de az is nagyon kemény út. Hihetetlen szerencse és tehetség kell, hogy a több millió közül sikerüljön kitörni. A varázs azért létezik. Nemrég jártam New Yorkban, a Village Vanguarde nevű dzsesszklubban, pici hely, hatvanan, ha beférnek. Aznap este Kurt Rosenwinkel, egy fantasztikus gitáros lépett fel. Európában sportcsarnokokat tölt meg, és méregdrága a jegy, egy New York-i pedig csak lesétál a sarokra és meghallgatja egy sör mellett.

MAGAZIN: Amerika most nincs is olyan messze. A Terápia című sorozat magyar verzióját lelkesen fogadta a kritika.

SZAMOSI ZSÓFIA: Nagy élmény Mácsai Pállal és Nagy Zsolttal dolgozni Gigor Attila rendezésében. Persze az Átok című sorozat, a filmek és a színház után furcsa, hogy csupán a szöveg és egy helyzet van: a férj, a feleség és a pszichológus. Se egy effekt, se egy akciójelenet, se egy meztelen nő. Csak a színészi jelenlét, ami lekötheti a néző figyelmét.

SOLTI JÁNOS: Az eszközöket is tudni kell használni. Volt olyan mániám, hogy körbepakoltam magamat dobokkal. Ennek előnye, hogy az ember akárhová üt, biztosan talál. Ahogy Csehovnál a puska, a dob is mindig elsül a színpadon. Pedig nem kell mindig megszólalnia. Szikár minimalista vagyok.

MAGAZIN: A tanítványai is?

SOLTI JÁNOS: Ebbe az irányba terelem őket. Mire eljutnak egy vizsgáig, emberileg is alakulniuk kell. Egy zenésznél fontos, hogy ne legyen nagyképű, modortalan, lehessen vele együtt dolgozni.

SZAMOSI ZSÓFIA: Én is járok zeneiskolába. Felnőtt fejjel kezdtem klarinétozni. Eleinte furcsán néztek rám a szülők a nyilvános vizsgákon, hogy ki ez a néni a gyerekek között, de már megszoktam. A SZERET-lekben pedig én is fújok néhány egyszerűbb dallamot.

SOLTI JÁNOS: A klarinét gyönyörű hangszer. Talán a legszebb a fafúvósok közül. Emberi hangja van.

I!

2013. 02. 15.

KEZDÉS: 19.00

HELYSZÍN: Papp László Sportaréna (Budapest XIV., Stefánia út 2.)

CÍM: LGT Nagy koncert

FELLÉP: Karácsony János, Presser Gábor, Solti János, Somló Tamás

JEGYÁR: 8900-19900 Ft

SZAMOSI ZSÓFIA

SZÜLETETT: 1977. augusztus 12-én, Budapesten. FOGLALKOZÁSA: színész. A Színművészeti Főiskola után egy évig Szolnokon, majd hat évig a Vígszínházban játszott. Jelenleg Pintér Béla és Társulata tagja, a Szutyok című darabban nyújtott alakításáért 2010-ben megkapta a Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb női főszereplőjének járó díjat, márciusban Jászai Mari-díjat kapott. Az Átok című sorozat mellett az HBO saját gyártású sorozatában, a Terápiában is szerepel Mácsai Pál oldalán. A szériát december 15-ig hétköznap esténként vetítik. (Ő és a férjét játszó Nagy Zsolt a csütörtöki páciens.)

SZAMOSI ZSÓFIA AJÁNLJA

FILM: ANDREJ TARKOVSZKIJ

Elképesztő mélység és gazdagság van a műveiben.

KÖNYV: OROSZ REALISTÁK

Dosztojevszkij és Tolsztoj elsősorban.

ZENE: BILLIE HOLIDAY

Dzsesszrajongó vagyok, a klasszikus mellett a modernet is szeretem.

SOLTI JÁNOS

SZÜLETETT: 1953 december 4-én, Budapesten. FOGLALKOZÁSA: zenész. A Generál együttesben kezdte pályáját, 1977-ben szállt be a Locomotiv GT-be. Játszott a Hobo Blues Bandben, a Tátrai Bandben, a Budapest Big Bandben, a Thingsben, az In Line-ban és a Magyar Atomban is szerepet vállalt. Emellett számos külső album készítéséből vette ki a részét. Saját bevallása szerint a négyszázadik körül hagyta abba a közreműködésével készült lemezek számontartását. Fonogram-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének birtokosa.