Mert azért persze nyilvánvalóan tandráma. A helyszín Jeruzsálem, ahol két fiatal bimbózó szerelmét az gátolja, hogy a lányka zsidó, az ifjú pedig Szaladin szultán szeszélye folytán életben hagyott keresztes lovag. Vallásközi Rómeó és Júlia. A lány édesapja, Nátán, a zsidó kereskedő végig tudja, hogy a vallási különbség mit sem számít, és neki lesz igaza. Kiderül, hogy sem a fiú, sem a lány nem az, akinek hiszi magát, Recha nem zsidó, a Templomos nem keresztény. Édestestvérek ők ketten és Szaladin rokonai. A zsidó nem zsidó többé, hanem ember, a keresztény nem keresztény immár, csak ember, és a muszlim is megszűnik csak muszlim lenni, hogy emberré válhasson. Csak Náthán, a bölcs nem szűnik meg annak lenni, aki mindig is volt – bölcs humanistának. Hozzá érnek fel a darab végére megbölcsült gyermekei. A szerelem, a pusztító szenvedély helyére pedig az embertestvériség szelíd érzése lép. Így humanizálja Lessing Shakespeare híres szerelmeseinek történetét. A kissé együgyű történet ugyanakkor mégis elképesztő erejű drámai szimbólummá, Nátán pedig a vallási türelem kultúrtörténeti ikonjává vált. Mindezen túl pedig lehetetlen ezt az absztrakt szereplőket felvonultató drámát nem szeretni, talán épp jámbor együgyűsége miatt. Ráadásul mindig aktuális lesz egészen addig, amíg majd tényleg testvér lészen minden ember. Attól viszont, hogy ez még az idei színházi szezonban bekövetkezne, nem kell tartanunk.