Ezer szálból fonják a kötelet
Ezzel szemben az az igazság, hogy némiképp lanyhult az érdeklődés Németországban is, és egyre élesebb a különbség a kiadás és az eladás között. Hiszen egészen más valakit ki-, és egészen más eladni az adott könyvpiacon. Ám mindennek ellenére nincs okunk panaszra. Azon viszont elgondolkodhatnánk, hogy miközben gőgösen elvárjuk Európától és a szomszédainktól, hogy ismerjék a kortárs íróinkat, akár a fiatalokat is, mi vajon hány szlovén, román vagy horvát író nevét tudnánk fölsorolni? Az egyre erősödő magyar provincializmus és bezárkózás a legfőbb akadálya annak, hogy egy-egy nemzet irodalmának csúcsteljesítményei megtalálják az útjukat a magyar olvasókhoz – összegezték a Litera által szervezett beszélgetés (Magyar irodalom Európában, európai irodalom Magyarországon) résztvevői.
Karádi Éva, a Magyar Lettre felelős szerkesztője, Károlyi Dóra, a volt Magyar Könyv Alapítvány volt igazgatója, M. Nagy Miklós, az Európa kiadó főszerkesztője és Sárközy Bence, a Libri kiadó igazgatója abban egyetértett, hogy sok pénz, körültekintő költekezés és rengeteg személyes kapcsolat kell ahhoz, hogy egy ország reprezentatív módon jelen legyen Európa könyvpiacán. Nekünk inkább az utóbbiból van több. Károlyi Dóra megfogalmazásában a külföldi kiadást úgy kell elképzelni, mint egy kötelet, amely ezer és ezer apró szálból fonódik össze: a magyar szakemberek és ügynökök ajánlásai, hasonló európai kiadók értékítélete, az adott kiadónál már megjelent magyar szerzők véleménye. Ha ezek mind egy irányba mutatnak, akkor egy idő után meghozhatják a kívánt eredményt. És akkor még nem beszéltünk a rendszer egyik legfontosabb eleméről, a fordítóról. Egy mondás szerint az az író látszik külföldön, akinek van fordítója, vagyis egy olyan jól tájékozott, agilis szakember, akinek szavára sokat ad egy nagynevű kiadó. A kis nyelvek nagy hátránya, hogy kevés hadra fogható fordítójuk van: ami a magyart illeti, orosz nyelvterületen öt, spanyolon viszont csak egy. Vagyis ha két kiadó döntene egyszerre egy-egy magyar nagyregény kiadásáról, akkor lehet, hogy a fordító kapacitása szabna határt a nagy ívű terveknek.
Kevés szerző mozgatja meg viszont igazán a külföldi könyvpiacot. Talán csak a legnagyobbak és az igazán eladhatók, mint mondjuk Esterházy, Kertész, Dragomán vagy Kondor Vilmos krimijei. Vagy egynéhány klasszikus, mint mondjuk Márai. A helyi irodalommal ugyanis nehéz felvenni a versenyt, hiszen annak szerzői könnyen mozdíthatók, szerepelhetnek tévében, rádióban, beszélgetésekben. A külföldi szerző csak pár napra érkezik, és nem is mindig beszél nyelveket. Esterházy is akkor indult el igazán, amikor németül is megtapasztalhatták olvasói a charme-ját, és Dragomán is anyanyelvi angoljának köszönheti (részben) a sikereit, mert az olvasó a személyes találkozás emlékeként (is) veszi meg a könyvet. Ezzel együtt egy-egy magyar szerző ritkán éri meg az utánnyomást, ami már egyértelmű sikert jelez. Rendszerint az itthonihoz képest nagy példányszám is feloldódik a kínálatban, s csak az igazán tájékozott olvasókhoz jut el.
De néha saját magunk ellenségei is vagyunk. M. Nagy Miklós mesélte el, hogy milyen felzúdulást (frusztrációt és kiabálást) váltott ki az oroszországi magyar kulturális intézetből, hogy egy ottani folyóirat magyar vendégszámába Heller Ágnes esszéjét is beválogatták, amikor pedig a „filozófusügy” miatt idehaza épp feketelistán volt. De nem nagyon rajongtak Jászi Oszkár kötetéért sem, amely egy eszmetörténeti sorozat darabjaként jelent volna meg. A kifogás: miért pont a liberális Jászi, amikor annyi más magyar gondolkodó van még? Persze a kiadást efféle reakciók nem tudják megakadályozni, de még késleltetni sem, ám furcsa képet fest magáról az országról. Bár néha ez is jól jöhet. A németek a rendszerváltás után váltak nyitottá a magyar irodalom iránt – nem utolsósorban hálából a határnyitásért. Ám ahogy csökkent Magyarország politikai egzotikuma, úgy csökkent az érdeklődés is. Bár lehet, hogy részben a fenti orosz példák miatt újra egzotikus helynek számítunk majd...
Nem túl tréfás a magyar piacon megjelenő európai irodalom helyzete sem. Főként a szomszédoké. Egy átlagos horvát, román, szlovák író nem nagyon számíthat négyszáznál több eladott példányra, és elég ritka az Ulickajáéhoz hasonló sikertörténet, ami több szempontból is unikum: az orosz írónő máshol csupán egy a kortárs oroszok között, itt viszont töretlen népszerűségnek örvend. S hiába fektetne be bárki is akár ötmillió forintot egy-egy szerző bevezetésébe és népszerűsítésébe, amely akció majdhogynem a kiadó bedöntésével érne fel, akkor is legfeljebb ezerről 1500-ra tornászná fel a példányszámot. Igazából a reklámot, a „bevezetést”, a píárt a magyar kulturális életnek kellene elvégeznie a kiadó helyett, vélte M. Nagy. Hiszen csak egy nyitott és érdeklődő közeg képes igazán befogadni. Minden más nehézkes: az újságírók alig reagálnak a külföldi író hazai jelenlétére (alig készül interjú), és száz-százötven kiküldött példány hozhat talán öt-nyolc kritikát. A népszerűsítés terén a legaktívabb az internet: ha a blogok népe felkap egy szerzőt, akkor a kiadó kis túlzással fellélegezhet. E nélkül viszont csak a hosszú távú tervezésben bízhat: hátha felkapják a szerzőjét, film készül a művéből, vagy valamiért elterjed a híre. E tekintetben elég nagy a szakadék az irodalom és a lektűr között, melyek bestsellerei szinte minden piacot letarolnak, legyőzve a nyelvi akadályokat.
Receptek, bevált képletek nincsenek, sem a magyar irodalom külföldi, sem az európai irodalom hazai kiadásához, népszerűsítéséhez. Sokszor a szerencse, az ügynökök érzéke dönti el egy-egy könyv, szerző sorsát. Jót tehet, ha egy európai szerzőt egy ismert magyar vezet be, mondjuk „a lengyel Garaczi” megnevezéssel, mert ez már elég kapaszkodót jelenthet az olvasónak. A magyar szerzők esetében pedig az idei frankfurti példa vezethet sikerre, mikor is az idei szerzőkről (Bánffy Miklós, Vajda Miklós, Polcz Alaine) végre már nem a magyar, hanem a német pavilonban beszélgettek ottani kritikusok és közéleti emberek. Olyanok, akiknek el is lehet hinni, hogy egy könyv fontos és jó.
Ez persze már nem szerencse, hanem elsősorban pénz dolga.
