A nagy koppanás
Űripari méreteket tekintve igen nagy szériában, sorozatunk mai epizódjának főszereplője mégis nagyon becses nekünk: ez az a kabin, amelyben első és máig egyetlen űrhajósunk, Farkas Bertalan – és társa, a szovjet Valerij Kubaszov – 1980. május 26-án nem ment fel ugyan a Szaljut–6 űrállomásra, ugyanazon év június 3-án mégis vissza tudott jönni vele (a kozmikus rejtély megfejtését lásd alább).
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban látható Szojúz 35 nevű űrhajó 7 K-T jelzésű parancsnoki (leszálló) egységének átmérője 2,5 méter, hossza 2,3 méter, belső térfogata 3,8 köbméter, tömege 2,8 tonna. Mint az intézmény repülési és űrhajózási gyűjteményének muzeológusától, Szabó Attilától megtudtuk, a kabin belső váza titániumötvözetből készült, burkolata alumíniumból, fenolos műgyantából és hőálló üvegből. Mérnöki csúcsteljesítmény: prototípusát még 1963-ban alkotta meg a már kétszer hivatkozott Koroljov, azóta gyakorlatilag azt csiszolják.
A megbízhatóság mintapéldája, tekintve, hogy az ominózus repülésig megépített 51 darab közül csak kettővel történt baleset, ami ebben a műfajban kifejezett bravúr. Először egy Komarov nevű pilóta veszett oda (beszorult az ejtőernyője, így fékezés nélkül csapódott a földnek), másodjára Dobrovolszkij, Volkov és Pacajev űrhajósok fulladtak meg, miután visszatéréskor a kabinból megszökött a levegő.
Farkas Bertalan a béketábor összetartását demonstráló Interkozmosz program keretében jutott ki az űrbe. Elsőként egy csehszlovák versenyző repülhetett, tekintve, hogy a béketáborból a Csehszlovák Szocialista Köztársaság járult hozzá a legtöbb pénzzel a programhoz, majd az ugyancsak sokat fizető Lengyelország és az NDK delegáltja. A többiek aztán ábécésorrendben következtek, méghozzá az orosz ábécé sorrendjében, Farkas tehát a bolgár űrhajós után, ötödikként indulhatott útnak, tekintve, hogy Magyarország oroszul Vengrija, a v pedig arrafelé a harmadik betű.
Hazánkfia űrrepülése jóval több volt puszta erőfitogtatásnál. Farkas odaföntről hasznos felvételeket készített a Balatonról és a Duna–Tisza közéről, hosszasan tesztelte az utóbb szép karriert befutó, honi tervezésű, Pille fantázianevű sugárterhelésmérő műszert és az ugyancsak hazai gyártású, Balaton márkájú berendezést, amely a monotónia idegrendszerre gyakorolt hatását méri. A vállalkozás tehát fontos és sikeres volt, igaz, akadt egy kis bibi.
Tudnivaló, hogy az űrkapszulát visszatéréskor hatalmas ejtőernyő fékezi (átmérője szinte centire megegyezik a népligeti planetárium kupolájáéval), de a zuhanás sebességét ez is csak 28 kilométer/órára tudja csökkenteni. Beépítettek hát négy fékezőrakétát, amelyeket a talajtól másfél méteres távolságban gyújtanak be, így lesz puha a landolás. Esetünkben azonban nem lett az: valami szerelő fordítva kötött be két kábelt, a rakéta nem gyújtott, Farkasék tehát elég alaposat koppantak a szép nevű kazah Dzsezkazgán település külterületén. Hősünkből ekkor szakadt ki a legendássá vált mondat: „Jól odab.sztak minket!”
A kapszula még 1980-ban megérkezett Magyarországra. A szűkebb közönség először a Magyar Tudományos Akadémián szemlélhette meg, a tágabb kicsit később a Hadtörténeti Múzeumban. A Közlekedési Múzeumba 1981-ben került át, ’85 őszétől a Petőfi Csarnokban megnyitott repülési kiállításon volt látható, persze már amikor, tekintve, hogy a múzeumi részben nincs fűtés, a gyűjteményt a hideg idő beálltával be kell zárni. Mai helyére azután szállították át, hogy 2001-ben összekötötték a múzeum addig különálló két traktusát. Ezt a teret hívják Hírességek Csarnokának – ahol a másik attrakció Fa Nándor Szent Jupát nevű világjáró hajója.
És végezetül jöjjön az ígért megfejtés. Miután Farkas és Kubaszov a Szojúz 36-tal megérkezett, az űrállomáson kiderült, hogy az ott lévő Szojúz 35 hajtóművének rövidesen lejár a szavatossága, mielőbb vissza kéne hát vinni – mit volt mit tenni, embereink járművet váltottak, a 36-ost otthagyták, és a 35-össel indultak haza. Az előbbivel az utánuk következő vietnami űrhajós és társa tért vissza a Földre.
Mi kértük a múzeumot: válassza ki gyűjteményéből azt a tárgyat, amelyet valamiért különösen szívesen mutatna be olvasóinknak. A választás azért esett a kabinra, mert a nem túl nagy hagyományú magyar asztronautika igen kevés relikviáinak egyike, gyakorlatilag a múzeum egyetlen eredeti, kozmoszt járt űrhajózás-történeti emléke.
