Őszinte és kőkemény
Pfú, ez azért durva! Semmi varázslás és paravándizájn, semmi álmennyezet, a félig lekezelt falak fölött szabadon és nagyon is jól láthatóan kanyarog légelszívó csövektől kábeltartókig minden, amit ilyen helyeken eddig szemérmesen elrejteni volt szokás.
És elsőre bizony szokni kell ezt a kemény, ipari félkész belsőt, amely brutálisan tagadja meg a harminc évvel ezelőtti indulás mára dagályossá, tükrösen-márványosan teátrálissá vált stílusát (az akkori korszellemnek megfelelően azt Siklós Mária és Fehérvári Sándorné tervezte olyanná) – ekkora adag őszinteséghez viszont nem vagyunk szokva. Mert ez nem finomkodik cseppet sem, kellemetlenül megráz, és szembenézésre kényszerít azzal a ténnyel, hogy igen, harminc év alatt ennyire megváltozott a színház (vagy legalábbis ennek a színháznak az) önképe.
Itt már rég nem Thalia szentélyébe vagy a kultúra templomába lépünk be, ahol este héttől tízig csak a mi kedvünkért „gyúlnak ki a fények”, hogy „egy színpompás álomvilágba lépve néhány órára magunk mögött hagyhassuk a világ minden búját-baját”. Az új belső – szokatlan nyíltsággal – azt nyomja a képünkbe, hogy ez már egy igen-igen kemény világ. A Katona szerencséje pedig, hogy kivételes presztízsét még akkor sikerült megteremtenie, amikor az állandó sorok között olvasás kivételesen magasan tartotta a kultúra ázsióját.
A rendszerváltás aztán elhozta az áhított szabadságot, majd vele lassan a pénz uralmát is, a színházaknak pedig ma már nem küldetéstudatuk van, hanem egyre ingatagabb szaldójuk. És ha csökken az állami támogatás, akkor ki kell nyitni a kapukat, az elefántcsonttoronyban már nem elég az a pár rivaldás esti óra, és nemcsak a nézőt kell becsalogatni, hanem bárkit, aki hajlandó bejönni.
A tervpályázat nyertese, a későbbi tervező, Molnár Bea tehát nyitott az utca felé, félig nyilvános térré téve az előteret, ahol egy kávézó is működik. A korábbi előtér a közbeiktatott jegypénztárral és főleg a természetes fények hiányával elzárkózott az utcától, most viszont üvegajtó és üvegfal teremt vele kapcsolatot – ami különösen itt érdekes, ahol az utca túloldalán a FUGA Építészeti Központ (kirakatában saját rádiója stúdiójával) hasonlóan nyitott intézmény.
Hatásosan sikerült a portál felfrissítése is, különösen a kirakatrácsba foglalt óriás K betű passzol jól az átalakult utcai körülményekhez, belépve azonban azt hiszem, sokaknak nehezen megy majd a barátkozás. Egy 1914-ben épült, enyhén szecessziós bérház aljában vagyunk, az átalakítás során pedig a füstszínű üvegtől a márvány- és mészkő burkolatokig elbontottak mindent, ami a korábbi belső kellemkedőbb terére utalna vissza.
A visszabontott tér világosabb és tágasabb egyben tér lett, a korábbi kulisszadizájn helyett a pőre szerkezet vált láthatóvá, ugyanakkor kicsit olyan érzése lesz az embernek, mintha egy félidejében járó átalakítás terébe valami igényesebb romkocsma települt volna be – és mindez a belvárosi Petőfi Sándor utcában. Lehet, hogy változtak a korosztályok (csak rá kell nézni a Katona legújabb tablóképére is), ez azonban nem jelenti, hogy a korhűen „fiatalos” dizájnőszinteség mindenkinek bejön majd – úgy érzem, a kemény világra utaló őszinteség lehetne tapintatosabb is.
Itt mintha az idősebb/konformabb/konzervatívabb nézőkre nem gondolnának. Különösen a pinceszint egykori büféje helyén kialakított önkiszolgáló ruhatár lesz majd megosztó: olyan, mint egy uszodai vagy iskolai öltöző, és itt nem a kötelező ünnepélyességet hiányolom, inkább az antiünnepélyes karakter tónusát tartom fölöslegesen túl erősnek.
De a végén még egyet kell csavarnom az egészen. Az elmúlt tíz évben többször írtam már új színházakról, és mindig az ehhez hasonló, a városi szövetben nem zárványként megjelenő, hanem arra nyitott megoldásokat hiányoltam. Most nagyjából itt van az, amire eddig mindig csak nyugati példákkal lehetett hivatkozni, ráadásul úgy tudom, a tervező, Molnár Bea ezúttal a szokásosnál is többet egyeztetett a társulattal – ők tehát a szokásosnál is hangsúlyozottabban ilyet akartak magukról/maguk köré. A Katona régóta erős brand – ennek jeleit a szuvenírshop és benne a jubileumi termékkollekció csak tovább erősíti – és most a brand újabb tudatos elemmel bővült. Hagyjuk magunkat meggyőzni, a lényeg meg úgyis csak beljebb, a nézőtéri ajtókon túl következik. És az idő is nekik dolgozik.
