Fasori villa, kincsek nélkül
Kicsoda is Ráth György, és miért olyan fontos az ő villája az Iparművészeti számára? Ráth a XIX. századi pesti nagypolgár megtestesítője volt. Jogász, táblabíró, műgyűjtő és az Iparművészeti Múzeum első igazgatója. Hatalmas műgyűjteményét még az 1850-es évek végén alapozhatta meg, amikor esztendőkön át a bécsi magyar kancellárián dolgozott fogalmazóként. A hatvanas évekre már jelentős darabok voltak a birtokában, értékes könyvek, festmények, régiségek. Gyűjtői érdeklődése vitte őt a Magyar Iparművészeti Társulat alapítói közé, mely társulatnak az igényes magyar műipar megteremtése volt a kitűzött célja.
Előbb ennek egyik szakosztályát vezette, majd alelnöke, végül elnöke lett. E tevékenységének köszönhetően nevezték ki az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum (a világon a harmadik ilyen jellegű gyűjtemény) első igazgatójává, majd főigazgatójává, mely tisztségeket 1881-től 1896-ig töltötte be. Ebben az időszakban épült fel a múzeum mai, Üllői úti épülete, Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint. Az új épület átadásakor Ráth György nyugalomba vonult.
Városligeti fasori villáját, amely ma a nevét viselő múzeum, 1901-ben vásárolta meg, hogy mintegy ezer darabos műtárgygyűjteményét méltóképp helyezhesse el. 1905-ben bekövetkezett halála után özvegyére hagyta mindenét, kivéve könyvtárának régi magyar köteteit, melyeket már korábban az Akadémiának adományozott. Végakarata azonban az volt, hogy a gyűjtemény további részei az Iparművészeti Múzeumba kerüljenek, és maradjanak együtt. Felesége ezt úgy teljesítette, hogy 1906-ban a villa vételára fejében a múzeumra hagyta az összes tárgyat is (az anyag a villa árának legalább háromszorosát érte), azzal a feltétellel, hogy azt egyben kell tartani.
Ezt az állam elfogadta, sőt az 1907-es XIII. törvénycikkben törvénybe is iktatta. Még ebben az évben meg is nyílt az Országos Ráth György Múzeum. Változatlan berendezéssel, tulajdonképpen a műkincseken túl azt is bemutatva, hogy milyen körülmények között élt, élhetett egy művészetkedvelő korabeli nagypolgár. Ma ez már csak fényképek alapján lenne rekonstruálható, az emeleti ebédlő kivételével, amely ma is szinte eredeti formájában látható. Bár az 1907-es alapító törvény állítólag a mai napig érvényben van, azóta több alkalommal is másként döntöttek a gyűjtemény sorsa felől.
A húszas években például eladogattak a nem jelentős műértékkel bíró tárgyak közül, majd a második világháború után, 1951-ben a kollekció egyes részeinek szakmúzeumokba helyezéséről döntöttek, és a villában az úgynevezett Kína Múzeum nyílt meg, a Kínai Népköztársaság által adományozott anyagból. De még ekkor sem szakadt el az Iparművészetitől a villa szervezetileg. A rendszerváltáskor visszaadták a régi nevét, és ismét Ráth György Múzeum lett. Az egykori pazar berendezési tárgyak és kincsek azonban (itáliai és németalföldi festők képei, ókori egyiptomi szobrok és leletek, keleti műtárgyak, bútorrégiségek) soha többé nem tértek vissza, beépültek más országos múzeumok anyagába.
Ma a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum kincseinek egy része látható itt. A Ráth család és a múzeum kapcsolata száz esztendő elmúltával is élő. Ráth Györgynek nem maradtak utódai, de testvérének, Károlynak leszármazottai ma is őrzik a kapcsolatot az intézménnyel. Az egyik dédunoka, Réti László ügyvéd például az Iparművészeti Múzeum Baráti Társaságának elnöke. Amikor értesültek a felmerült elképzelésről, és a jelenleg hivatalban lévő kulturális államtitkár egyik beszédében is utalt a Ráth-múzeum (és nem mellesleg a Hopp-múzeum) leválasztására, összeült a „családi válságtanács”, hogy ez ellen tiltakozzanak-e.
Indokaik között nemcsak a fent elmondottak szerepeltek, hanem az is, hogy egy ilyen gesztus nagyon rossz üzenet a magán adományozók felé, akik közül bizony többen eddig is jelentős adományokkal támogatták az Iparművészetit (egy hazánkfia külföldről például ötvenmillió forintot adományozott), és jelenleg is többen helyeztek kilátásba jelentős összegeket. Végül is néhány hónap elteltével a család megnyugvással vette tudomásul a múzeum új statútumát, amelyben már nincs szó elcsatolásról.
Tény, hogy a Városligeti fasorban lévő villamúzeum nem igazán látogatott, átlagban napi tíz-tizenöt ember kíváncsi rá, és csak hét végén tart nyitva. Tehát valamit tenni kell a megújításáért. Ha újra berendeznék az eredeti tárgyakkal, ez lehetne a monarchia kori, pesti nagypolgári élet múzeuma, mint Párizsban a Musée Jacquemart-André. A festmények, tárgyak visszaszerzésére azonban nincs mód, legfeljebb egy időszaki kiállításra, mondja Takács Imre, az Iparművészeti főigazgatója. Mást terveznek.
Először fotómúzeumot képzeltek ide, majd mára kialakult egy véglegesnek tűnő koncepció: amint elkészül az Üllői úti Lechner-palota felújítása, a kelet-ázsiai gyűjteményt átviszik oda, a megürült Ráth-villában és kertjében pedig játékmúzeumot rendeznének be a Ráth György-emlékkiállítás meghagyásával. Játékmúzeum nincs Budapesten, nekik pedig van egy ötezer darabos játékgyűjteményük. Ezt helyeznék el a villában. Egyébként az Andrássy úti Hopp-múzeum is az Iparművészetinél marad, nyugtatott meg az igazgató, aki úgy tudja, a minisztérium korábbi szándéka szerint más, pontosabban meg nem határozott múzeumi célra hasznosította volna a két villát.
