Aki megveti a plázák korcs ifjúságát, gondol-e arra, milyen útravalót adnak iskoláink az élő és élhető város megértéséhez? Miközben a Nemzeti alaptanterv készítői kétes jelentőségű szerzőket próbálnak beszuszakolni a diákok fejébe, mintha nem törődnének a felkészítésükkel: hogyan fogadjanak be olyan műveket, amelyek csak ezután fognak létrejönni.

Ó, jaj, értetlenül állnak majd saját kortársaik művészete előtt! A végén még azt hiszik, a kormányfő avatta, tízméteres oszlopra helyezett mesemadár-ábrázolás a XXI. század műalkotása.

A városvédők mozgalma tudatosította a budapestiekben: megőrzendő érték a környezetük. De görcsös igyekezetük, amellyel megakadályozták a ma alkotóit, hogy hozzájárulhassanak a bővítésre váró Szépművészeti Múzeum képéhez, rávilágít: nehéz saját korunkban élni. A századelő dinamikus fejlődéséhez képest alig épül csodálni való a fővárosban.

Becsülni kell tehát az új plázát is, pláne, ha inspirál jelentős művészt, mint Várnai Gyula. Aki helynek és időnek megfelelő technikával tölti ki a teret. Tudván, hogy a természetet már szinte csak műszaki eszközök közvetítésével, torzítva és manipulálva veszik birtokba az emberek, megalkotta a mesterséges térben mesterségesen változó nagyítást. Tessék, nézzétek, hogyan lesz kivetített képzeletetekben a tisztáson szabadon növő gyermekláncfűből erdő! A háromdimenziós nyomtatásból ismert technológiának köszönhetően a nézőpont áthelyezésével minden pillanatban mást látó néző pedig talán saját világára ismer. Hogy ebből a plázások csak annyit tudatnak: „a világ legnagyobb lentikuláris műalkotása”? Legyen meg az ő örömük is!

I!

MŰVÉSZ: Várnai Gyula

CÍM: Erdő a tisztáson

HELYSZÍN: Hegyvidék Központ (Budapest XII., Apor Vilmos tér 11–12.)

BELÉPÉS: ingyenes