A hét képe

Budapest több mint tíz gyógyfürdőjét a vendégek nemcsak gyógyulás és egészségmegőrzés céljából látogatják, hanem kikapcsolódni is jönnek ide. A fürdők megtartották jellegzetes törzsközönségüket, és a felújítások dacára őrzik hagyományaikat. Minden fürdőnek megvan a maga arculata.

Egyvalami azonban közös bennük: a sajátos atmoszféra. A víz, a pára és a gőz különös kölcsönhatása, amiben a hangok, fények, színek, kontrasztok elmosódnak. Egy elvarázsolt, külön világ ez, amely az első pillanattól rabul ejti a látogatót, és ami a szépen helyreállított vagy akár elhanyagolt műemlék épületek mélyén évszázados történeteket rejt magában.

Simon Márk

Pápán született 1976-ban. A Nyugat-magyarországi Egyetemen 2001-ben, a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémián 2002-ben végzett. 2001 és 2006 között a 168 Óra című hetilap fotóriportere és képszerkesztője volt. André Kertész-nagydíjat nyert 2007–2008-ban, és kétszer is elnyerte a Pécsi József-ösztöndíjat. Csoportos kiállításon vett részt Budapesten, Szlovákiában és Albániában, első szólótárlata 2008-ban volt látható Berlinben. 2011 februárja óta a Brüsszeli Magyar Intézet ablakain látható Ablak a Balatonra című installációja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.