Százféle képen...
A falakra került százötvenhat mű, köztük a világ negyven múzeumából kölcsönzött száz Cézanne-kép, és az általuk kidomborodó kiállítási koncepció bárhol bemutatható lenne. Cézanne műveiből szinte évente rendeznek valamilyen szempontú, átfogó, koncepcionális kiállítást a világ nagy kiállítóhelyei. Azt a tematikát, vagyis Cézanne és a múlt kapcsolatát, amely Budapesten, a Szépművészetiben megjelenik, még senki nem mutatta be.
A koncepciót Geskó Judit művészettörténész, a múzeum 1800 utáni gyűjteményének vezetője dolgozta ki. Öt évig munkálkodtak, míg az ötlettől a megvalósításig eljutottak. Még törvényt is kellett módosítani a kiállítás kedvéért: meg kellett változtatni ugyanis az állam által vállalható garancia felső határát, amely eddig nem érte el a háromszázmilliárd forintot – ez a tárlat viszont ekkora összegű garanciát igényelt. Fantasztikus számok hangzottak el a tárlattal kapcsolatban: a kiállítás egyik főművének számító, Párizsból kölcsönzött, Kártyázók című kép becsült értékét ugyan nem árulták el, de azt tudni lehet, hogy annak egy variációját tavaly kétszázötvenmillió dollárért (kb. 70 milliárd forintért) vásárolta meg a katari királyi család. Az volt minden idők legdrágábban árverezett festménye. A budapesti kiállítás megvalósítása négyszázmillió forintba került, amelyből százhúszmilliót az ING Bank fedezett.
Többek közt nekik köszönhetően teljesen új LED-világítást szerelhettek be a tárlatra. A múzeumban azt remélik, hogy a kiállítással kapcsolatos fantasztikus számok sora a nézőszámmal folytatódik majd. Korábban a Monet és barátai vagy a Van Gogh Budapesten című kiállításokat több százezren látták a Szépművészetiben. A sikert most nyugat-európai kampánnyal is szeretnék biztosítani: novemberben Bécsben, Londonban, Berlinben és Brüsszelben rendeznek hírverést.
De nézzük a tárlatot. Mit jelent a cím: Cézanne és a múlt? Milyen párhuzamokat, hatásokat fedeztet fel velünk a kiállított anyag, és egyáltalán: milyen művek jöttek el Budapestre? A tárlat monografikus, vagyis Cézanne egész életművét áttekintő, ugyanakkor, mintegy zárójelekbe téve, kidomborodik belőle a vállalt koncepció is. Már rögtön az első terem a téma felütésével kezdődik: a festő egyik legismertebb motívuma, a Sainte-Victoire-hegy egyik variációja jelenik meg, s mellette ott található egy olyan, XVII. századi festőelőd, Nicolas Poussin antik tájképe, akitől Cézanne sokat tanult, míg önmagát kereste. Ugyanitt jelenik meg – mintegy továbblépés Cézanne-ból, akit az izmusok atyjának szokás tekinteni – Georges Braque egy absztrakt parkábrázolása.
A következő lépésekben néhány ifjúkori barátságot, hatást emelnek ki, melyek közül az egyik legismertebb a festőnek Emile Zolával ápolt barátsága, majd szakítása, de legalább ilyen fontos volt Anthony Valabrége íróval való kapcsolata, vagy az impresszionista Camille Pissaróval való találkozása.
Néhány terem után egy másik Poussin-kép, az Árkádiai pásztorok mellett ott láthatók Cézanne Bázelből kölcsönzött rajzvázlatai a festmény figuráiról. Számos Cézanne-vázlat jelenik meg a Louvre-ban látott szobrokról (például Voltaire-ről, Richelieu-ről), Goya jeleneteiről, és kimutatható festményein Delacroix, Courbet hatása, de olyan régi festőké is, mint Luca Signorelli, akinek rajzai a kései „fürdőző” kompozíciókra hatottak. Látunk Raffaello-jelenetet is Manet-n át Cézanne-ig hatni (Reggeli a szabadban).
De magyar szálakat is említsünk! A Kártyázókat összesen öt variációban festette meg, és ezekből most kettő (a kétalakos és a négyalakos) itt látható Budapesten. Egyik hangulati előképük volt a Szépművészetiben őrzött Ostade-kép, a Parasztcsalád szobában. Ennek Cézanne egy művészeti lapban látta a metszetmásolatát, és ez alapján készített róla vázlatot. Mind az eredeti, mind az újság, mind a Cézanne-vázlat megjelenik most egymás mellett: ráadásul utóbbi egy dél-amerikai magángyűjtőtől érkezett Budapestre, százkét éve nem volt kiállítva. Persze ne menjünk el a Budapestre érkezett főművek mellett sem, amelyek közt itt találjuk például a Harlekint, a Montagne Sainte-Victoire a nagy píneával című tájképet, a Párizsban őrzött Konyhaasztal című csendéletet a hasonló, chicagói kép mellé helyezve, számos portrét, például a művész feleségéről vagy Vollard műkereskedőről. Vollard Cézanne galeristája, később Picasso egyik első felfedezője volt. Tőle vásárolta egyébként a magyar Meller Simon is azokat a fürdőző alakokat ábrázoló Cézanne-litográfiákat, amelyek most a Szépművészeti tulajdonában vannak, és nagyon jól kiegészítik a tárlat anyagát.
Cézanne felfedezésével a magyar művészettörténészek egyáltalán nem voltak lemaradva: nemcsak Meller Simonra, de Fülep Lajosra is gondolhatunk itt, aki az angol Roger Fry-jal egy időben hívta fel hazája figyelmét Cézanne értékére, már 1906-ban. A mostani kiállítással pedig ismét részt veszünk a világ festészetéről szóló nemzetközi párbeszédben, ráadásul mondandónkat egy ezeroldalas, kétnyelvű katalógussal is sikerült nyomatékosítani.
300 MILLIÁRD
TÖRVÉNYT MÓDOSÍTOTT a kiállítás kedvéért az Országgyűlés: immár 300 milliárd forintos garanciát vállalhat az állam a kölcsönzött műtárgyakért.
