Négy éve éheztetik Szűcs Krisztiánék a rajongókat, a 2008-as Jazz óta nem jött ki tőlük új egész estés korong. Nem tét nélküli klimpírozásba fogtak tehát, mikor összerakták a legújabb, Felkeltem a reggelt című nagylemezüket. És az is tudható, hogy nem is az üzembiztos lemezeladási mutatókban bíztak. A Jazzt a megjelenéskor egy ideig ingyenesen letölthetővé tették, most pedig azonnal felkerült a YouTube-ra mind a 11 dal. Aki tényleg mélységesen odavan a bandáért, így is, úgy is megveszi a kézzelfogható lemezt, de a koca HS7-esek is jól járnak. Beismerés is ez a lépés: a friss megjelenések úgyis csakhamar a videomegosztón végzik, miért ne tegye akkor meg ezt maga a zenekar. A vesztenivaló úgyszólván semmi.

De nem csak az elérhetőségben ragadható meg a kommersznek való szembeszegülés. A HS7 sosem úgy volt kommersz, mint a valamilyen (bármilyen) ízű szeszes italok, az előző négy lemezzel bőven bebizonyították, hogy mindig saját ízvilágot kevernek ki a rendelkezésre álló elemekből. Ami a korongban mégis újdonság, hogy tekintélyes részében lemondanak „a magyar britpop ikonok” megtisztelő címéről. Az indítás a hagyományokba illeszkedik, A mi lányaink, A Te meséd vagy a klipes dal, a Gesztenyefák alatt hamisítatlan HS7-világot hoz. A lemez közepén a Rengeteg borral viszont az elektró vizeire kalandoznak Szűcs Krisztiánék, és hát ez is megy. Ez az a dal, amelynek készítésekor „a HS7 próbatermében kezet fogott egymással a Happy Mondays és az R-GO, és közben mindannyian sírtunk” – fogalmazott az énekes. A Zselében sem a gitáré a főszerep, hanem a kütyüké, a zenekar szerint ez a dal korunk legsötétebb „elektrodiszkó himnusza”, amihez csak annyit tennénk hozzá: valószínűleg az egyik legviccesebb és legtartalmasabb is – utóbbi két tulajdonság általában nem jellemző az idézőjelek között említett műfaj darabjaira.

Értelem, irónia, érzelem – ezt írtuk fel magunknak már korábban is a HS7 kapcsán, és a Felkeltem a reggelt-re is tökéletesen passzolnak e jelzők. A Faun lüktetése és dallamvilága ugyan kicsit „reszketaholdasra” sikerült, a szöveg előtt viszont még akkor is főhajtás dukál, ha számunkra ez a dal a lemez leggyengébb pontja. Vagy talán az egyetlen. Az egyik legerősebbnek pedig a 974-et érezzük. „Hogy minek kell dalt írni, egy régi, háládatlan évről, mikor fel se fedeztek semmit, azt joggal kérdezheted...” – szól a szöveg, majd válaszol is: az volt a szerző legjobb esztendeje. A videó alatti Szűcs-kommentből tudható ezen felül, hogy Tarkovszkij Tükör című filmjének képzeletbeli zenéjéről és afféle tiszteletadásról is szó van, hiszen az a remekmű is ekkor forgott. A hatást erősíti, hogy egy templomból átalakított iskolai térben vették fel a dalt. Akárcsak a lemez utolsó darabját, az Úristent, ami egyébként mesteri záróakkordja ennek a „teljesen rendben van”-nál sokkal, de sokkal jobb anyagnak.

(Heaven Street Seven: Felkeltem a reggelt, Megadó Kiadó, 2012)