Az irodalmi kincsek, amelyeknek súlyos anyagi értékük is van, néhány zürichi és tel-avivi széfben rejtőznek, valamint egy tel-avivi lakásban, ahol a bent lakó tulajdonoson kívül még változó számú (40 és 100 közötti) macska él. Talia Kopelman Pardo, az ügyben ítélkező bírónő 59 oldalas határozatában azt írta, hogy az ügyet „szenvedélyek bonyolították”. Hozzátette: ritka alkalom a bíró számára, hogy így megmerítkezzen a történelem mélységében, miközben az előtte áll össze részletekből, szilánkokból.

A bírónó végül a bizonyítékok alapján úgy döntött, hogy Kafka és Brod irodalmi öröksége nem magántulajdon, az Izraeli Nemzeti Könyvtárat illeti. A könyvtár egyébként is számos XX. századi német-zsidó nagyság hagyatékát őrzi: ott van Albert Einstein, Stefan Zweig, Walter Benjamin, Martin Buber és Gerschon Scholem archívuma is. A könyvtár a papírokat most majd leltározza, rendszerezi, és azt ígéri, hogy hamarosan a világhálón is hozzáférhető lesz a beszkennelt Kafka-örökség. Az alperesek azt mondják, fellebbezésre készülnek.

De hogyan került két hetvenes éveit taposó izraeli nőhöz a páratlan hagyaték? Max Brod a kulcs, aki Franz Kafka diákkori barátja, felfedezője és életének kísérője volt. Saját jogán maga is író, habár a maga korában elismert regényeit évtizedek óta nem adták ki. Brod fő életműve Kafka. Brod és Kafka 1902-ben találkozott a prágai Károly Egyetemen, ahol mindketten joghallgatók voltak. Kafka élete jórészt ott zajlott, néhány háztömbnyi körzetben. Prágában tanult, járt egyetemre, ott volt egy biztosítóintézet tisztviselője, ott lakott a szüleivel.

Kafka tehetségét Brod fedezte fel. Őróla egyébként fontos tudni, hogy sokat tett Jaroslav Hasek (Svejk) és Leos Janacek cseh zeneszerző elismertetéséért is. Ő lett az 1924-ben tüdőbajban meghalt író végakaratának végrehajtója. Egyébként tőle tudjuk, hogy Kafka úgy rendelkezett, Brod égesse el kéziratait. Barátja ezt megtagadta: 1925-ben megjelent a Per, ezt követte a Kastély és az Amerika kiadása. Kafka végre világhírű lett, és ezzel Brod is beteljesítette egyik álmát. Kafka papírjai 1939-ben Max Broddal együtt hagyták el Prágát és érkeztek az akkori Palesztinába. Felesége halála után Brod barátságba keveredett Otto és Esther Hofféval. Többek szerint sajátos hármas volt ez, gyakran együtt vakációztak is. Esther Hoffe Brod titkárnője volt, feltehetően több is. Az író még életében őreá bízta a maga papírjait és a birtokában lévő Kafka-örökséget. Miután Max Brod 1968-ban Tel-Avivban meghalt, Esther Hoffe úgy értelmezte, hogy tulajdonként örökölte a kincseket. Annyira így gondolta, hogy 1988-ban a londoni Sotheby’s árverésén eladta a Per kéziratát. 1,98 millió dollárt kapott érte. A kézirat a Marbachba, a Német Irodalmi Levéltárba került. Marbach továbbra is szereplője maradt a történetnek, mert miután Esther Hoffe 2007-ben 101 évesen meghalt, és lányaira hagyta tulajdonát, a levéltár jelentkezett potenciális vásárlóként. Közbelépett azonban az Izraeli Nemzeti Könyvtár és az izraeli állam is – elkezdődött a valóban kafkai per, ahol nemcsak évszázados papírokat, leveleket, nyilatkozatokat értelmeztek a bíróság előtt, de az írók személyiségét és sokszor ellentmondásosan kinyilvánított szándékát, feltételezett akaratát is. Például azt, mennyiben kötődött Franz Kafka a későbbi Izraelhez, valóban egy kibucba akart-e költözni, és cionista volt-e.

Azt is vitatták, jogos-e a Német Irodalmi Levéltár törekvése, hogy megszerezze a kizárólag németül író prágai alkotó iratait. Az archívum azzal állt elő, hogy náluk jobb helyen lesznek a papírok, mint Jeruzsálemben. Mások vitatják a németek szándékát, és emlékeztetnek rá, hogy Kafka három nővérét a nácik pusztították el.

A bíró végül annak alapján döntött, hogy 1948-ban Max Brod úgy rendelkezett, az általa őrzött dokumentumok „zsidó közkönyvtárba kerüljenek Palesztina területén”, később pedig külön megnevezte a jeruzsálemi Héber Egyetemet, ahol a nemzeti könyvtár van. A bíróság tehát elutasította, hogy Kafka bárkinek a magántulajdona lehet. Van, aki úgy értelmezi, hogy Max Brod hasonló módon járt el, amikor felülbírálta 1924-ben a haldokló író döntését. Nem égette el a Pert, a Kastélyt és a többi remekművet, mert úgy gondolta, hogy az nem az író magántulajdona, hanem az emberiségé. Kafka egyébként állítólag életében megsemmisítette az általa írtak 95 százalékát. Ami megmaradt, az talán most kéziratban is elérhető lesz. Első fokon.