Bormustra

2012-10-19

Az utóbbi években egyre többet és többen teszik fel a kérdést, milyenirányba is haladjon a magyar borászat. A rendszerváltás óta számos sikert elkönyvelt ágazat válaszúton toporog. Induljon-e meghódítani a világot,vagy maradjon csak a hazai fogyasztók örömére? Sokan kiáltják: indulnikéne! Azt azonban, hogy merre, mivel, hogyan, már kevesen tudják. Ezen nem is lehet nagyon csodálkozni, mivel a tokaji aszún kívül nemigen ismernek mást a külföldi borszeretők.

Egyre inkább világossá válik, hogy a nemzetközi fajták terén nehéz labdába rúgni. Nem elsősorban a minőség miatt, hanem inkább a mennyiségi korlátjaink szabnak határt. Ennek okán maradnának a hazai fajták, divatos névvel hungarikumok: a furmint mint zászlóshajó, a hárslevelű, kéknyelű, ezerjó vagy a vörösbort adó szőlőfajták közül a kékfrankos és a kadarka.

A nemzetközi szakértők szerint sokkal jobb lehetőség rejlik egy régió bemutatására, ha a saját őshonos fajtáival jelenik meg a piacon, mint ha a nemzetközi fajtákkal próbálkozna. Úgy tűnik, borászaink hallgatnak az értő tanácsadók szavára, és egyre többen keresik az utat a hazai fajtákkal.

Fehér szőlőink csaknem ötven fajtájából készül bor, piros szőlőink közel húsz fajtájából viszont csak négyet érdemesítenek kereskedelmi mennyiségű nedű készítésére. Elhivatott borászaink némelyike azonban vállalja a kihívást, és olyan régen elfeledett fajtákat próbál újra felfedezni, mint a csomorika, a fehér gohér, a hamvas, a lisztes, a piros Bakator, a Rozália, a vörös dinka csókaszőlő, a rubintos vagy a tihanyi kék, amelyekről már-már csak a tankönyvekben lehet olvasni.

A Székesfehérváron megrendezett magyar bormustra azt volt hivatott bemutatni, hogy ezek a borok nem csak a városi legenda részét képezik. Egy kora őszi péntek délután 80 borász majd 200 borát vonultatta fel, hogy megmutathassa elkötelezett munkája eredményét. A látogatók és az ismert és kevésbé ismert pincészetek képviselői őszinte érdeklődéssel kóstolták a felvonultatott tételeket és osztották meg véleményüket az újdonságokról.

Az egyik leginkább kísérletező kedvű borász Szentesi József, aki nem kevesebb mint tíz fehér és tíz piros szőlő újra bemutatását tűzte ki célul.

Néhány évvel ezelőtt kezdte termelési kísérleteit a szőlészeti kutatóintézettől kapott minták szaporításával. Manapság erős, életképes ültetvényről tökéletes állapotban lévő szőlőt szüretel. Hogyan is lehetne ezt a szőlőt bemutatni igazán, ha nem képekkel?

Aki teheti, a Borkultusz vasárnapi adásában megszemlélheti az ültetvényt, és megismerheti a borász elképzeléseit munkájáról. Ami nemcsak az elfeledett fajták feltámasztását jelenti, hanem a múlt század híres pezsgőkultúrájának felélesztését is.

Budafoki pincéiben 50 hazai borászatnak készít eredeti eljárással (champagne) pezsgőt, így bővítve az itthoni kínálatot, erősítve a hazai pezsgő presztízsét, amelynek termőhelye és érlelőpincéi egyaránt vetekszenek a champagne-i lehetőségekkel. Természetesen ahhoz, hogy a kísérletek meghozzák az igazi sikert, még sok időnek kell eltelnie. Az viszont biztos, hogy ezek a próbálkozások új lehetőséget nyitnak a magyar bor karrierje előtt a nemzetközi porondon.