Amikor ötven, drámák forgatásával töltött év után 2009-ben elkészítette az első komikusabb művét, a Barátom, Ericet, akkor mindenki azt gondolta, hogy ez egyszeri kaland volt a könnyebb műfajok irányába. Erre itt van most a Szesztolvajok. Mire véljük ezt a „lazulást”?

Nem értek egyet azzal, hogy a komédia könnyebb vagy alacsonyabb rendű zsáner lenne, mint a dráma. Egy filmrendező, ha jó, minden műfajon belül képes megjeleníteni a gondolatait. Továbbmegyek: ugyanazt a dialógust, ugyanazokkal a karakterekkel meg lehet rendezni tragédiának és komédiának is – sőt az utóbbi a nehezebb feladat. Nem szeretném, ha ezt valamiféle törésként értelmeznék az elemzők a karrieremben, de úgy gondolom, hogy manapság, a világválság idején eredményesebb lehet a művész, ha nem katarzist, hanem kellemes feloldást céloz meg a mindenkori befogadónál, azaz a nézőnél. Egyébként ahogy készítettem egymás után a tragikus műveket, szinte láttam, hogyan fogynak el a nézők. Az ilyen tényekhez még egy művésznek is igazodnia kell.

Az összes filmje szereplői a munkásosztály tagjai – műfajtól függetlenül.

Így igaz, és ez így van a Szesztolvajok esetében is, éppen ezért merem állítani, hogy a nevettetés mellett benne vannak a traumák és a problémák is a filmben. Egy brit melós, akinek betevőre kell a pénz, ugyanazt éli meg, mint mondjuk egy magyar munkás, de sajnos ez kiterjeszthető egész Európára. Nagy-Britanniában négy huszonévesből egynek nincs munkája. Ez az arány Spanyolországban már ötven százalék. A modern Európában egyre nagyobb probléma a biztos állás hiánya és az otthonteremtés ellehetetlenülése. A Szesztolvajok néhány szereplőjének az életét megoldja a whisky, de hát ez a történet tréfa része. A dráma pedig ott van rögtön mögötte.

Már az első nagy sikerében, a Kesben is volt egy erős szimbólum: a madár. Ugyanazt a funkciót töltötte be, mint a whisky a Szesztolvajokban, nem?

Hát persze, a whisky szárnyakat ad! Félre a tréfát, ezek a szimbólumok és metaforák, és bármennyire veszélyes is egy alkotónak belemenni egy ilyen okfejtésbe, annyit talán mondhatok, hogy tényleg mindig többet jelentenek, mert nemcsak a szabadságot, illetve a biztos jövőt jelképezik, hanem például kiderül, hogy a hőseink tulajdonképpen tehetségesek. Ahogy a Kesben Billy beidomítja a madarat, vagy ahogy Robbie rájön, hogy profi kóstoló is lehetne belőle. De ha már összehozta a két filmet, igen, állandó témám a ki nem aknázott tehetség.

Szinte az egész életművében a jóléti társadalmak anomáliáit feszegeti. Miért nem csap fel politikusnak?

Mert pontosan az ellenkezőjét gondolom helyesnek, mint ami az utóbbi évtizedekben történt a politikai színtéren. Hiszem, hogy egy államnak erősnek kell lennie, és igenis munkahelyeket kell teremtenie. Angliában a megoldás a piac liberalizálása lenne, a kisebb cégek támogatása, de most az állam éppen a piac irányítását és a multik támogatását gondolja célravezetőnek, ami pedig csak további pusztulást hoz. Már-már forradalmi a helyzet. Manapság lekommunistázzák az embert, ha azt mondja, hogy a munka alapvető emberi jog. Amúgy is, minden embernek és szakmának megvan a maga funkciója. Én filmrendezőként próbálom szolgálni a demokráciát.

A Szesztolvajok producerei között ott vannak a Dardenne testvérek. Ők biztos nem fognak soha komédiát készíteni. Miért fogtak össze? Mert nekik is, ahogy önnek, van Arany Pálmájuk?

Hosszú évek óta ismerjük egymást, és nagy rajongója vagyok a filmkészítési módszerüknek és a művészetüknek. Bármennyire meglepő, de észrevettük, hogy tulajdonképpen majdnem ugyanazzal a stábbal dolgozunk: itt olyan szintre kell gondolni, mint a technikusok vagy az első kamerasegédek. Aztán egyszer csak producerek lettek. A kreatív folyamatban azonban nem vettek részt, mint ahogy ők is megvannak nélkülem.

Paul Laverty író az állandó alkotótársa. Mesélne a viszonyukról?

Igen, most már csaknem húsz éve együtt dolgozunk. Paul briliáns író. Tulajdonképpen a közös munka legfontosabb alapja, hogy szinte pontosan ugyanazt gondoljuk a világról, ugyanaz bosszant fel minket, és ugyanannak tudunk szívből örülni. Ez a szimbiózis és közös értékrend megvan a filmkészítés során is. Az alkotófolyamat mindig egy-egy beszélgetéssel veszi kezdetét, majd Paul elvonul, és első körben megalkotja a karaktereket. Ezután ismét beszélgetünk, majd újra elvonul, jeleneteket írni. És ez így megy tovább hónapokig, míg el nem készül a forgatókönyv végső változata. Az írók legtöbbjének itt véget is érne a feladata, de Paul végig jelen van a casting, a forgatás és a vágás alatt is, mindig figyelembe veszem a véleményét.

Mi a filmezés legérzékenyebb pontja?

Egyértelműen a forgatókönyv. Ha nem jók a karakterek és érdektelen a sztori, azon a világ legjobb rendezője sem tud segíteni. Ezután rögtön a színészválasztást mondanám, a vásznon látható arcok lesznek azok, amelyek életre keltik a szavakat. Nem szokott érdekelni, hogy a színész sztár legyen, az egyetlen kritérium, hogy higgyek benne. A Szesztolvajok főszereplője, Paul Branningan például abszolút kezdő, több mint tíz próbafelvételt készítettem vele, mert biztos akartam lenni abban, hogy tökéletes a szerepre.