Sunyi bá, akinek bőrében Hegedűs D. Géza a felvilágosítást végzi, az Édes Otthon nevű öregek otthonának a portása, illetve mindenese, aki beceneve ellenére mindent nyíltan kimond, kikotyog, bár senki sem hisz neki. Igaz, annyira azért nem nyílt, hogy kénytelen legyen szavait megérteni, aki hallgatja, pláne ha az nem is érdekelt a megértésben. No meg ha egészen nyílt lenne, nem maradna meglepetés az előadás végére. Hallgatói között meg csak egy lehetne, aki hihetne neki, akinek nem lenne érdeke, hogy megnyugtassa magát, hogy az otthonról minden szót a legjobbra magyarázza. Gyanútlan látogatók érkeznek ugyanis az otthonba, csakhogy ott megváltozott a rend, minthogy az új igazgató, Jolika előzetes bejelentkezéshez és személyes engedélyéhez köti a belépést.

Várni kell hát rá. Ez ad alkalmat a nélkülözhetetlen, ám bőbeszédű alkalmazottnak, hogy elfecsegje az új, hatékony rendszer titkait, ami mindenkinek jó. A kastély felét szállodává renoválták különleges igényű, gazdag külföldi vadászok számára. Az öregeknek kisebb helyre kell összehúzódniuk ugyan, viszont jobb ellátásra telik a szálló bevételéből. Azt meg később maga Jolika árulja el az egyik tájékozottabb vendég faggatózására, hogy felvételt nyerni az otthonba csak az otthon tulajdonosaitól fölvett hitellel lehet, amire a lakásuk a fedezet, úgyhogy végül a gyanútlan vagy figyelmetlen örökösök nagy valószínűséggel elvesztik a lakást. Márpedig az öregek sűrűn halnak, gyors a rotáció. De ez már a poént érintő téma.

Hegedűs D.Géza egy tekintélyesen nyájas tömeggyilkos lelkületét sejtető alakítása teszi elviselhetővé az alkalmilag betévedtekkel folyó, szociológiai-politikai érdekű társalgást, amin kívül szinte semmi sem történik. Élettöredékek villannak fel, magatartásmintákat láthatunk, elridegült világunkra jellemző, ismerős mondatokat hallhatunk. Mentegetőzik a jómódú házaspár, akik mindent megpróbáltak a papával, nyomós mentsége van a lánynak, akit kisgyerekként hagyott el alkoholista apja. És érkezik még egy makacs asszony, aki minden komoly ok nélkül a fejébe vette, hogy beköltözik az otthonba, amit nem kevésbé konok lánya duzzogva ellenez. Ez a lány érezhetne rá, hogy mi is folyik az intézményben, de csak a gyanakvó kötekedésig engedi az író.

Igazából valamennyien csak föladják a témákat Sunyi bának. Csőre Gábor, Járó Zsuzsa és Igó Éva rendben életre keltik a szöveget. Börcsök Enikő és Péter Kata valamivel többre jut egy kiábrándult, magányos asszony, illetve egy mindenkivel durcásan ellenséges, sérült lelkű fiatal nő jellemének megmutatásával. Herczeg Adrienn precíz színészettel hozza a precíz üzletasszonyt. Marton László rendezéséből mindössze a titokzatosság légköre hiányzik. Hegedűs D. Géza kedélyesen félelmetes és Herczeg Adrienn hivatalnokian rideg alakítása magában kevés, hogy a morbid-groteszk befejezés igazán hatásos lehessen.

A szálló alkalmazottainak török viseletben előadott orosz–német folklórkórusa is inkább csak színező-szórakoztató betétnek hat, mintsem a súlyos téma szatírai ellenpontjának, Khell Csörsz díszlete pedig egészen semmitmondónak – az előadás utolsó perceiig semmit sem mond. A színpad hátsó részén végignyúló üvegfalával elhanyagolt kertre néző irodát látunk. Az üveg mögött csattan a poén, amit nem fogok elárulni. Persze aki ennyiből is rájött, hogy mi történhet a vadászokkal összeköltöztetett aggokkal, az megérdemli, hogy ne kelljen végigülnie a mértékkel mulattató két órát.

Csőre Gábor és Hegedűs D. Géza