Mindent legyűrtek a rímek

Képzeljenek el egy versfesztivált, amelynek előadásaira özönlenek, tódulnak és áradnak a nézők, olyannyira, hogy a hatalmas érdeklődés miatt egyes produkciókra egyenesen lehetetlenség bejutni, mert nemhogy „a csillárról lógnak”, de még a falak repedéseibe is kíváncsi tekintetű gimnazisták préselték be magukat, nehogy lemaradjanak Ady Endre, Szilágyi Domokos vagy Lackfi János egy-egy soráról.

Persze nem tudják elképzelni. Holott az elmúlt héten Nyíregyházán éppen ez történt. Lezajlott az immár tizennegyedik alkalommal megrendezett Kaleidoszkóp Nemzetközi Vers-Fesztivál, amely nézőcsúcsot döntött: hat nap alatt mintegy hatezer embert vonzott. A fesztivál Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje, amely megjárta már Svédországot és az Egyesült Államokat is. A páratlan években a „hagyományos versmondásé” a főszerep, a páros években pedig – mint most is – a versszínházi műfajok kerülnek színpadra. A programsorozat szervezője az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület, rendezője és szakmai koordinátora a Magyar Versmondók Egyesülete.

Balázs Tibor verciklusa is életre kelt a felolvasószínházban
Balázs Tibor verciklusa is életre kelt a felolvasószínházbanFOTÓ: BALÁZS ATTILA

A Kaleidoszkópnak idén egyébként nem akármilyen „konkurensekkel” kellett vetélkednie: amint azt Lutter Imre ötletgazdától, főszervezőtől, fesztiváligazgatótól – egyszóval a fesztivál „versmindenesétől” – megtudtam, a szervezés során tartottak attól, hogy a középiskolai szalagavatók és persze az élő adással most induló X-Faktor hétvégéjén elmaradnak majd a nézők. De nem.

Olyannyira nem, hogy múlt szombaton este – vagyis azokban a percekben, amikor az említett tehetségkutatót adták – egyszerűen nem fértem be Koltai Róbert Móricz-előadására a Krúdy Kamaraszínházban, pedig már negyedórával a kezdés előtt sorban álltam. A nyíregyházi születésű, jelenleg Budapesten élő Lutter Imre amúgy igen leleményes ember. Elárulta azt is: a fesztivál dolgozóit megkérte, hogy a szünetekben menjenek be a mosdóba, és figyeljenek a nézők egymás közötti reakcióira.

Örömmel tájékoztatták róla, hogy a női vécében arról beszélgettek a középiskolás lányok, hogy jó ötlet volt a mozi helyett versszínházba menni, elvégre ott a filmeket jövő héten is megnézhetik, ezt a Kaleidoszkopót viszont kár lett volna kihagyni. De mitől is volt ennyire vonzó ez a rendezvénysorozat? Elsősorban a változatosságától, másodsorban pedig attól, hogy olyan előadásokat láthattak a nyíregyháziak, amelyek megtekintésére amúgy nem sok esélyük lenne – hiszen miért is utaznának a szabolcsi megyeszékhelyről mondjuk Szabadkára, Galántára vagy Marosvásárhelyre éppen kísérleti versszínházat, performance-t vagy mozgásszínházat nézni?

A három várost nem véletlenül említettem, hiszen többek között Szerbiából, Szlovákiából és Erdélyből is érkeztek résztvevők, a határokon belülről pedig szinte az egész ország képviseltette magát Pécstől kezdve Celldömölkön és Budapesten át Szegedig. A Kaleidoszkóp ugyanis hagyományosan nem csupán szórakoztató költészeti fesztivál, hanem kemény verseny is: nevezni vers, próza, versszínház (profi és amatőr), vers- és világzene, valamint versfilm kategóriában lehetett.

Mivel a hivatásos művészek voltak kevesebben – bár évről évre egyre többen jelentkeznek –, a színvonal igen változó volt: akadtak olyan frenetikus előadások, mint a veszprémi Pannon Várszínház Élőképek című produkciója Pilinszky János versei alapján, s nagyszerű volt a budapesti Holdvilág Kamaraszínház Hold-kór Holdkor versszínházi peformance-a is. Gyöngébben sikerült Havas Judit Ady-estje, vagy a kolozsvári ŐszinTe Versszínház Lehetne ez a fordulat című műsora, ám a mindvégig lelkes, kíváncsi és figyelmes közönség az utóbbiakat is élénken megtapsolta, ráérezve arra, hogy az ilyen produkciókban is van valami, amit nagyon meg kell becsülni. Ez a valami pedig nem más, mint a versek szenvedélyes szeretete, az elkötelezettség, a hit és a kitárulkozás szépsége. Hiszen nem sokan mondanak ma Ady-verseket, és az említett kolozsvári lánycsapat is megérdemli a tapsot, amiért rátalált Baka István, Dsida Jenő, Nemes Nagy Ágnes vagy éppen Visky András verseire.

A hatfős zsűriből beszélgettem Szűcs Katalin Ágnes Jászai-díjas dramaturggal, színikritikussal, a Criticai Lapok főszerkesztőjével, aki azt mondta: számára az egyik legnagyobb élmény a celldömölki Soltis Lajos Színház Csongor és Tündéje volt a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán, amely – mint fogalmazott – „tüneményes és káprázatos” előadás volt. Különösen tetszett neki, hogy a javarészt diákokból álló közönség önfeledten ünnepelte az előadást, de ez nem „brahis ováció” volt, hanem erős, koncentrált figyelem eredménye. Ezenkívül emlékezetes volt számára a galántai Kicsi Hang trió Ki viszi át...? című eladása, valamint a „házigazda” teátrum Déryné Hadművelet című falusi versszínháza.

Azzal kapcsolatban, hogy a fesztivál nézőcsúcsot döntött, Szűcs Katalin Ágnes elmondta: őt is megdöbbentette az óriási érdeklődés, hiszen amikor a Kaleidoszkópot Budapesten rendezik, a nézőtér messze nem szokott ennyire tele lenni. Szerinte a szervezés nem volt jobb vagy rosszabb, mint szokott lenni, a titok inkább abban keresendő, hogy Nyíregyháza „fantasztikus város”, ha ilyen erős itt a kulturális érdeklődés, másrészt – folytatta – szerepet játszik a sikerben az is: a Tasnádi Csaba által vezetett színház a magáénak érezte a rendezvénysorozatot, és „beleadott apait-anyait”. Megkérdeztem tőle azt is, hogy az ilyen fesztiválok alkalmával fel szokott-e fedezni magának egy-egy költőt. Szűcs Katalin Ágnes azt válaszolta: arra újra és újra rácsodálkozik, hogy József Attila milyen óriási költő, akinek még az sem árt, ha nem jól mondják...

(A fesztivál díjazottjainak vasárnap lapzártánk után adták át az elismeréseket.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.