Mindent legyűrtek a rímek
Persze nem tudják elképzelni. Holott az elmúlt héten Nyíregyházán éppen ez történt. Lezajlott az immár tizennegyedik alkalommal megrendezett Kaleidoszkóp Nemzetközi Vers-Fesztivál, amely nézőcsúcsot döntött: hat nap alatt mintegy hatezer embert vonzott. A fesztivál Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje, amely megjárta már Svédországot és az Egyesült Államokat is. A páratlan években a „hagyományos versmondásé” a főszerep, a páros években pedig – mint most is – a versszínházi műfajok kerülnek színpadra. A programsorozat szervezője az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület, rendezője és szakmai koordinátora a Magyar Versmondók Egyesülete.
A Kaleidoszkópnak idén egyébként nem akármilyen „konkurensekkel” kellett vetélkednie: amint azt Lutter Imre ötletgazdától, főszervezőtől, fesztiváligazgatótól – egyszóval a fesztivál „versmindenesétől” – megtudtam, a szervezés során tartottak attól, hogy a középiskolai szalagavatók és persze az élő adással most induló X-Faktor hétvégéjén elmaradnak majd a nézők. De nem.
Olyannyira nem, hogy múlt szombaton este – vagyis azokban a percekben, amikor az említett tehetségkutatót adták – egyszerűen nem fértem be Koltai Róbert Móricz-előadására a Krúdy Kamaraszínházban, pedig már negyedórával a kezdés előtt sorban álltam. A nyíregyházi születésű, jelenleg Budapesten élő Lutter Imre amúgy igen leleményes ember. Elárulta azt is: a fesztivál dolgozóit megkérte, hogy a szünetekben menjenek be a mosdóba, és figyeljenek a nézők egymás közötti reakcióira.
Örömmel tájékoztatták róla, hogy a női vécében arról beszélgettek a középiskolás lányok, hogy jó ötlet volt a mozi helyett versszínházba menni, elvégre ott a filmeket jövő héten is megnézhetik, ezt a Kaleidoszkopót viszont kár lett volna kihagyni. De mitől is volt ennyire vonzó ez a rendezvénysorozat? Elsősorban a változatosságától, másodsorban pedig attól, hogy olyan előadásokat láthattak a nyíregyháziak, amelyek megtekintésére amúgy nem sok esélyük lenne – hiszen miért is utaznának a szabolcsi megyeszékhelyről mondjuk Szabadkára, Galántára vagy Marosvásárhelyre éppen kísérleti versszínházat, performance-t vagy mozgásszínházat nézni?
A három várost nem véletlenül említettem, hiszen többek között Szerbiából, Szlovákiából és Erdélyből is érkeztek résztvevők, a határokon belülről pedig szinte az egész ország képviseltette magát Pécstől kezdve Celldömölkön és Budapesten át Szegedig. A Kaleidoszkóp ugyanis hagyományosan nem csupán szórakoztató költészeti fesztivál, hanem kemény verseny is: nevezni vers, próza, versszínház (profi és amatőr), vers- és világzene, valamint versfilm kategóriában lehetett.
Mivel a hivatásos művészek voltak kevesebben – bár évről évre egyre többen jelentkeznek –, a színvonal igen változó volt: akadtak olyan frenetikus előadások, mint a veszprémi Pannon Várszínház Élőképek című produkciója Pilinszky János versei alapján, s nagyszerű volt a budapesti Holdvilág Kamaraszínház Hold-kór Holdkor versszínházi peformance-a is. Gyöngébben sikerült Havas Judit Ady-estje, vagy a kolozsvári ŐszinTe Versszínház Lehetne ez a fordulat című műsora, ám a mindvégig lelkes, kíváncsi és figyelmes közönség az utóbbiakat is élénken megtapsolta, ráérezve arra, hogy az ilyen produkciókban is van valami, amit nagyon meg kell becsülni. Ez a valami pedig nem más, mint a versek szenvedélyes szeretete, az elkötelezettség, a hit és a kitárulkozás szépsége. Hiszen nem sokan mondanak ma Ady-verseket, és az említett kolozsvári lánycsapat is megérdemli a tapsot, amiért rátalált Baka István, Dsida Jenő, Nemes Nagy Ágnes vagy éppen Visky András verseire.
A hatfős zsűriből beszélgettem Szűcs Katalin Ágnes Jászai-díjas dramaturggal, színikritikussal, a Criticai Lapok főszerkesztőjével, aki azt mondta: számára az egyik legnagyobb élmény a celldömölki Soltis Lajos Színház Csongor és Tündéje volt a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán, amely – mint fogalmazott – „tüneményes és káprázatos” előadás volt. Különösen tetszett neki, hogy a javarészt diákokból álló közönség önfeledten ünnepelte az előadást, de ez nem „brahis ováció” volt, hanem erős, koncentrált figyelem eredménye. Ezenkívül emlékezetes volt számára a galántai Kicsi Hang trió Ki viszi át...? című eladása, valamint a „házigazda” teátrum Déryné Hadművelet című falusi versszínháza.
Azzal kapcsolatban, hogy a fesztivál nézőcsúcsot döntött, Szűcs Katalin Ágnes elmondta: őt is megdöbbentette az óriási érdeklődés, hiszen amikor a Kaleidoszkópot Budapesten rendezik, a nézőtér messze nem szokott ennyire tele lenni. Szerinte a szervezés nem volt jobb vagy rosszabb, mint szokott lenni, a titok inkább abban keresendő, hogy Nyíregyháza „fantasztikus város”, ha ilyen erős itt a kulturális érdeklődés, másrészt – folytatta – szerepet játszik a sikerben az is: a Tasnádi Csaba által vezetett színház a magáénak érezte a rendezvénysorozatot, és „beleadott apait-anyait”. Megkérdeztem tőle azt is, hogy az ilyen fesztiválok alkalmával fel szokott-e fedezni magának egy-egy költőt. Szűcs Katalin Ágnes azt válaszolta: arra újra és újra rácsodálkozik, hogy József Attila milyen óriási költő, akinek még az sem árt, ha nem jól mondják...
(A fesztivál díjazottjainak vasárnap lapzártánk után adták át az elismeréseket.)
