Régi mellett csillog az új
A Regent’s Park egy hatalmas, gondosan megtervezett ideiglenes sátrában sorra kerülő szemlén Berlintől New Yorkig és Londontól Tokióig százhetven galéria mutatkozhat be – mintegy ötszáz jelentkező közül válogatták ki őket. Ők együttesen ezer alkotónak biztosítanak művészeti és kereskedelmi fórumot.
A Friezere egyébként csak korlátozott mennyiségben kínálnak belépőjegyet (alapára 25 font): az ismert műgyűjtőkön és egyszerű bámészkodókon kívül a sátorban elsősorban új vásárlók, múzeumi kurátorok, alkotóművészek és kritikusok forgolódnak. Míg a főhelyen a legismerősebben csengő neveket viselő galériák (Gagosian, Hauser & Wirth, Annely Juda Fine Art, Sprüth Magers Berlin London, Timothy Taylor Gallery stb.) találhatók meg, a Focus és Frame területét a 2001 óta működő, illetve csak az elmúlt hat évben életre hívott, rendszeres kiállítási programot lebonyolító házak népesítik be.
Ez utóbbi részlegben kapott helyet a budapesti Képíró utcában székelő Kisterem Galéria is.
Nagy érdeklődést kelt, hogy a Regent’s Park egy másik sarkában első ízben a Frieze Masterst is megrendezik: itt kilencven nemzetközi galéria bocsátja áruba 2000 előtt keletkezett portékáit, antikvitásokat és középkori mestereket egyaránt, ezáltal új megvilágításba helyezve a régi és kortárs művészet közötti viszonyt is. Jonathan Jones, a The Guardian művészeti kritikusa ennek kapcsán blogjában kifejti, „íme, a műkereskedelem felfedezte, hogy már azt megelőzően is éltek művészek, hogy mi megszülettünk, és azután is lesznek művészek, hogy mi meghalunk. A kortárs művészet nem árva gyerek, a történelem szülötte. A Frieze Masters mindenki számára könnyebbé teszi ennek felismerését”.
Igaz, a régi és új képzőművészet vegyítése az utóbbi időben nem csak nekik jutott eszükbe. Lapunk is beszámolt nemrégiben a Királyi Művészeti Akadémián rendezett Bronz kiállításról, melyen etruszk remekek tőszomszédságában Jeff Koons látványos konstrukciója látható. A mayfairi Ordovas Galériában a napokban nyílt meg egy kis tárlat a XVII. századi bolognai festő, Annibale Carracci és a tavaly elhunyt Lucian Freud kilenc művéből. Freud híres volt arról, hogy státuszával „visszaélve”, az éjszaka közepén keresett ihletet a National Galleryben. A kizárólag magángyűjteményekből összeválogatott minitárlat kapcsán az is kiderült, hogy amikor Carracci legfontosabb fejvázlatait megtekintette a Dulwich Picture Galleryben, így kiáltott fel: „Bár én tudnék így festeni”! A Frieze jelentőségét bizonyítja, hogy számos galéria kifejezetten „rádolgozott”. Az északnyugat-londoni Lisson Galériában a sokak szemében első számúnak minősülő brit szobrász, Anish Kapoor új alkotásai láthatók, míg Edmund de Waal keramikus munkái a belvárosi Alan Cristea Galériában tekinthetők meg.
Ugyancsak vásárhoz kötötték londoni leányintézményeik megnyitását olyan rangos műkereskedők, mint például a New York-i David Zwirner, aki öt emeleten rendezte be mayfairi főhadiszállását, elsőként a belga Luc Tuymans festményeit kiállítva. New York és Peking után Londonnak is van immár Pace galériája. Ami viszont magát a Frieze Art Fairt illet: az már most biztos, hogy nem fogjuk megtudni, milyen értékben adnak el idén a résztvevő galériák műkincseket. A szervezők az első három év után arra a következtetésre jutottak ugyanis, hogy mivel sok műtárgykereskedő bizalmasan kezeli üzleti ügyeit, az eredmények összesítése pontatlan és félrevezető lenne.
