1. Fegyveres rablás

Ballagok a sétálóutcán a Körút felől, látom, mindenki kinn áll, a vendéglősök, boltosok, lakók. Az utca középtájt szalagokkal lezárva, az egyik boltocska körül rendőrök sokasága nyüzsög. Megállok, és két perc múlva már én szolgálok fel világosítással az utánam érkezőknek. A régiségboltba egy kuncsaft két pisztollyal tért be, de nem eladni hozta őket, hanem rabolni akart velük. Valami zajt csapott, felfigyeltek a szomszédos boltosok, átrohantak, és leteperték azonnal. Ott termettek rögvest mások is, és bizony nem lett jó vége a mulatságnak a rablóra nézve. Mentőket kellett hívni hozzá. Meg persze rendőröket.

Elég nehezen akaródzott az utóbbiaknak kifáradni, tíz-tizenöt percen át senki nem vette föl a rendőri telefont, végül gyalogosan kellett átszaladni értük a közeli őrsre. Addig jobb híján verték a rablót. Ácsorgok a sokadalomban, fülelek, és arra leszek figyelmes, hogy az első két kérdés mindig mindenkinél ugyanegy. Az első: „Mi történt?” A második pedig kivétel nélkül ez: „Fehér ember volt?” Az volt egyébként. Mindegy lenne, de ebben az országban nem az.

2. Pancser

A Radnóti–Tátra-sarkon is rendőrautó villog. Egy megszeppent urat igazoltatnak, kérdezgetnek éppen. Hamar kiviláglik, hogy az úr egy a jelzőtábla rúdjához kikötött kerékpárt igyekezett mobilizálni. A kerékpár nem az ő tulajdona volt. Iparkodására fölfigyeltek a parkolósok, ők értesítették a köztereseket, azok pedig betelefonoztak a rendőrségre. Egy óra múlva az úr távozott a helyszínről, csak éppen nem biciklivel, hanem autóval, kékkel, villogóval. Egy rendőr majd három órán át vigyázta a tábla tövében heverő bűnjelet, egy ócska csípőfogót. No, azzal egy acélsodronyt elvágni még szép, hogy bajos volt. Ebből is látszik, hogy a jó munka alapfeltétele a megfelelő szerszám kiválasztása. Hogy az elkövető fehér ember volt, avagy sem, azt inkább ne kérdezd.

3. Háremtorna

Éva közelít, itt a hastáncstúdiója a sarok után, jön a napi foglalkozásra. De van még pár perce, hát leülünk kicsinyt. Elmeséli, hogy mostanság háremtornaórákat is tart. Érdeklődéssel hallom, hogy ez nem annyira mozgás, bár valami intimtorna hozzátartozik, de sokkal inkább viselkedési, kulturális tréning. Valami olyasra készít fel, hogy miként bánjunk a férfiakkal, már hogy a hölgyek miként bánjanak velünk; hogyan kell fogadni a közeledést, hogyan tanácsos azt tapintatosan hárítani, vagy ha úgy adódik, még tapintatosabban bátorítani. Milyen alkalommal milyen öltözéket ajánlatos viselni, hogyan mozogjunk, álljunk, üljünk, mikor mosolyogjunk és mikor ne, mit tegyünk kezünkkel, lábunkkal, egyebeinkkel.

Afféle illemtannal átitatott humán etológia lehet ez a háremtorna, érzékeny, finom dolog, Csak az a baj, hogy miközben komoly pofával, bólogatva hallgatom a beszámolót, amilyen cinikus fráter vagyok, folyton drága Kardos G. György jut eszembe. Ő mesélte, hogy színész barátja, még Győrből, állítólag akként udvarolt, mégpedig az esetek többségében teljes sikerrel, hogy odalépett a kiszemelt hölgyhöz, mélyen a szemébe nézett, és azt mondta: „Bocsásson meg, kisasszony, de nekünk most haladéktalanul el kell mennünk b...ni, majd később elmagyarázom miért...”

(Jaj, csak nehogy Éva olvassa ezt.)

4. Költők a teraszon

Elköszönök Évától, átülök a szomszédos teraszra, a fiúk közé. Jobbomon Feri, másik oldalon Marci kókad. Mindkettőnek most jött ki könyve. Mindkettő könyv ütős, ahogy mondani szokták manapság. Háremtornán egyiket se lenne ildomos elővezetni. Marcié utazós könyv. Nem világjáró, inkább világkerülő. Első könyve az iskolakerülésről szólt, ez a világkerülésről. Néha föláll innen, a teraszról, és elmegy világgá kicsinyt. Aztán visszajön, és itt van újra.

Menekülőre fogja, menekül maga elől hetedhét országon át, de hiába; mindenütt ennen magába botlik, ő jön vele szembe. Hiába próbál védekezni, hiába ölti fel néha a pimaszság vastag, szúrós darócköpenyét, az újra és újra lefoszlik róla, és itt áll érzékenyen, védtelenül megint. Bánatában akkor ír egy sort. Jól. Aztán indul, és kerül egyet újra. Aztán ír megint. Mert írni, ugye, csak írás közben lehet. De aztán kerekedik újfent. Hadd menjen. Nem sürgős semmi még.

Feri könyve kis füzet, benne egy darab súlyos, kemény vers. A versből Feri protestáns lelkipásztor őseinek mázsás átkai visszhangzanak. Rekedt magyar üvöltés a címe, és valóban az. Nem kérte, kérdezte senki őt; kifakadt, kiszakadt belőle az országnyi düh. Szép munka. Marcit megfogta a vers, mire Marci is megfogta a verset, elvitte nyomdász cimboránkhoz, és már itt is van kétszáz példányban, borítóján a szerző képével a sör mellett az asztalon. Hiába, működik minden itt, idelenn, a mind zsúfoltabb katakomba akol melegében.