Western feketében

Mindig kissé gyanús, amikor egy három évvel ezelőtt bemutatott film kerül a magyar mozik műsorára. A temetésem szervezem azonban az a mű, amelynek egyértelműen a filmszínházakban a helye.

Aaron Schneider 2009-ben készült alkotása valami érthetetlen ok folytán kikerült az Amerikai Filmakadémia látószögéből, egyetlen Oscarra sem jelölték, sőt, valószínűleg az Egyesült Államok legbénább marketingesének köszönhetően egyetlen nagyobb fesztiválon sem mutatták be. Pedig a film az utóbbi évek egyik legjobb amerikai alkotása a nem eléggé kidolgozott befejezés ellenére is.

A történet a remeteként élő Felix Bushról szól, akiről egészen a film utolsó jelenetéig csupán annyit tudunk, hogymindenki retteg tőle: valamilyen titokzatos bűnt követett el a múltban. A magánytól kissé becsavarodott Bush kitalálja, hogy megrendezi saját temetését, ahol minden jelenlévő elmondhatja saját történetét arról, hogy miért kerüli az öreget.

A film a temetés előkészületeit meséli el, és a kortárs amerikai mozi néhány zsenijének jutalomjátékát hozza. Robert Duvall, Bill Murray és Bill Cobbs egyaránt lenyűgöző alakítást nyújt ebben a lassú ritmusú, rendkívül finom humorral átszőtt műben. A műfaját nehéz meghatározni: a western, a fekete komédiák és a görög sorstragédiák elemei egyaránt felfedezhetők benne.

Duvall, Murray és Cobbs remeklése mellett A temetésem szervezem látványvilága is rengeteget dob a sztorin, de a film atmoszféráját a húszas–harmincas évek legjobb dzsessz- és bluesdalai formálják egészen különlegessé.

I!

CÍM: A temetésem szervezem (amerikai film)

RENDEZTE: Aaron Schneider

SZEREPLŐK: Robert Duvall, Bill Murray, Bill Cobbs, Lucas Black

SAM EMERSON © 2009, COURTESY OF SONY PICTURES CLASSICS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.