Szekus rém a volánnál
Ez azonban csak látszólag van így. A falu egy része ugyanis tudja, mi áll a Ceausescu-éra múltjából felbukkanó autó rejtélye mögött. A lakók rejtegetik már két évtizede, és ahelyett, hogy felfednék a nagy titkot, átcsempészik egymáshoz. Így vándorol a fekete Dacia kézről kézre.
Ezúton is elnézést kell kérnünk az olvastótól, hogy lelőttük a poént, de mielőtt felháborodna, megnyugodhat: bőven vár még rá megfejteni való. Szabó Róbert Csaba (képünkön) erdélyi rémtörténeteiben nem mindig derül fény a megoldásra. Az olvasó fantáziájára van bízva, hogy valóban léteznek-e a feltámadó vízihullák és a folyón tutajokat felborító vörös lények.
A Fekete Dacia huszadik században játszódó novellái elsősorban a klasszikus rémtörténetek hagyományát követik, a szerző kedvencei is közülük kerülnek ki. – Főleg az angolszász vonalat szeretem, Poe-t, Lovecraftot, Stokert. A külföldi szerzőkkel az a probléma, hogy a fordítók nem figyelnek a minőségre. Ezért nagyon nehéz megállapítani: a művel van a gond, avagy a fordítóval – nyilatkozta lapunknak a Marosvásárhelyen élő 31 éves szerző, aki számára az volt a tét, „el tudja-e adni” rémtörténeteit szépirodalomként. Szabó szerint az emberek – úgy, ahogy ő is – szeretnek borzongani, ezért tartotta vonzónak a rémtörténeteket.
De vajon a szerző ijesztőnek tartja-e saját novelláit? A kritikusoktól már megkapta, hogy írásai nem borzongatóak. Szerinte sem túlságosan azok, habár egyszer írás közben úgy érezte, túlságosan egyedül van a szobában. Saját elmondása szerint szereti a misztikus oldalukról is szemügyre venni a dolgokat. – Sokszor úgy érzem, túl sok a véletlen egybeesés. Gyerekkoromban mélységesen hittem Istenben, a Bibliában. Fura tapasztalatai lehetnek az embernek, ha valamiben nagyon hisz. Például megmutatkozhat neki az isteni. Vagy éppenséggel a gonosz. Ki tudná eldönteni? – fejtegette.
Novelláihoz fantáziája mellett a postai képeslapok is kiváló alapanyagként szolgáltak. – Nagy vonalakban kitalálom, mit szeretnék, és ahhoz kezdem el gyűjteni az anyagot. Például érdekelt, hogy repült-e léghajó a század első felében Erdély fölött. Kiderült, hogy igen. Képeslapokat szedtem össze, újságcikkeket, és ehhez a tudáshoz igazítottam a történetemet – mondta Szabó, és hozzátette: egy véletlenül a birtokába jutott emlékkönyv is sokat segített. Ezt Szebenben írta egy német lány, németül, románul és magyarul. Szabó megfejtette a füzetben lévő kapcsolathálót, és egy egész történetet kerekített köré.
Az „erdélyi” jelző miatt egyértelműen következik a kérdés: hol van Drakula? Sehol, ebben a könyvben vámpírok nincsenek. – Nem éreztem úgy, hogy kedvezne egy újabb vámpírtörténet a könyv fogadtatásának. Igyekeztem „hétköznapi” történeteket, a hihető valósághoz közelebb álló novellákat írni – mondta Szabó, aki az erdélyiség fogalmát is át akarta értelmezni. A könyvben szerinte az erdélyiség egyfelől fricska. Másfelől tiltakozás a fenyők és mindenféle megmaradást hirdető szimbólumok ellen, amelyeket az anyaország szeret ráaggatni az Erdélyből jövő irodalomra.
A Fekete Dacia novelláiban misztikus magyarázatot kapnak a huszadik század rémtettei is. A könyvet olvasva elgondolkodunk azon, mi is a borzongatóbb: a természetfelettitől való rettegés, vagy a valóság, ami még szörnyűbb. Az egyik novellában az éjjel motoszkáló titokzatos alakokról kiderül, a vendéglátó házaspár lányai, akik a diktatúra elől menekültek volna Romániából. A hatóságok azonban elkapták, megerőszakolták, begyógyszerezték őket. Azóta elmebetegen bezárva élnek a padlásszobában. – A Ceausescu-éra megnyomorította az ország lakóit. Ez önmagában is borzalmas, és valahol valamilyen magyarázatnak léteznie kell a sok gonosztettre. A legendakincs szerintem születőben van, azért is, mert elég sokan nosztalgiával gondolnak a diktatúrára, vagy pedig a „másként is történhetett volna” gondolatmenettel játszadoznak. Miközben a legnagyobb probléma még mindig az, hogyan is történt valójában.
