Egyszerűen berobban
A díjat magát (European Union Prize for Literature) európai könyves szervezetek alapították 2009-ben. Az odaítélés módja ciklikus, vagyis az Európai Unió kultúraprogramjában részt vevő 36 ország közül mindig 12-nek az írói kerülnek reflektorfénybe, ami azt jelenti, hogy háromévenként biztos, hogy magyar díjazottal (is) bővül a lista. Az alapítás évében Szécsi Noémi regénye, a Kommunista Monte Cristo érdemelte ki az elismerést.
Az 1962-ben, Pécsen született Horváthot, mint mondta, teljesen meglepte a hír, hiszen igazából a díj létéről sem nagyon tudott. Az biztos, hogy egzisztenciálisan jól jön, főként ha a figyelem külföldi megjelenésekben is testet ölt majd, hiszen ez hónapokra rúgó alkotói nyugalmat jelenthet. Ha fontos a díj, akkor annak európai vonzata a fontos, tette hozzá az elismert regény, a Török tükör szerzője, ő ugyanis mélységesen hisz az unió eszméjében. A nemzetállamok mesterséges fönntartását ugyanis veszélyes őrültségnek látja, még akkor is, ha egy írónak az anyanyelve és a nyelvi kötődései majdhogynem olyan fontosak, mint a levegő. Igazából abban reménykedik, hogy a kettő cseppet sem zárja ki egymást. A díj és a vele járó promóciós kampány azoknak a szerzőknek jelenthet igazán kitörési pontot, akik még nem annyira ismertek külföldön. Korábban bolgár és török kiadásról esett már szó, természetszerűen ez utóbbi fogadtatása érdekelné leginkább, nem csupán a kritika, hanem az egyszerű olvasók részéről. Horváth, akit Frankfurtban már kiadók várnak, immár érzi a borítékolható felhajtás veszélyeit is (ez a veszély már a Török tükör kiemelt fogadtatásakor is meglegyintette): a teljesítménykényszert, a készülő újabb művekre nehezedő nyomást. Ugyanakkor abban bízik, hogy egy idő után elcsendesedik majd a díj keltette hullámverés, és akkor folytathatja például a harmadáig kész művét, amely Janus Pannonius életéről és koráról fest színes tablót. Nagyregény ugyanis csak úgy készülhet, ha csend van körülötte. Mondja ezt úgy, hogy igazából nem egy műfajos szerző. Első könyvét, a 2004-ben megjelent Át avagy New York-variációkat néhol az útikönyvek közé sorolták be, holott inkább volt regény. A történelmi tárgyú Török tükör hozta el az első nagy ívű sikert, emiatt képviselhette hazánkat az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján, Budapesten. Majd írt verses mesét (Diótörő) és scifinek tűnő nagyregényt is (A Kis Reccs – a regényről szóló kritikánkat az e heti könyvszemlében olvashatják.)
– A vers instant öröm, valami, ami átlendít egy rossz napon. A líra voltaképpen ész nélküli leképezése a világnak – fogalmazott. Valami ösztönös, zsigeri dolog. A nagyregény ezzel szemben a világ másik fele, az ésszerűség, az ok-okozat műfaja. Van benne elég hely mindenre. Arról nem is beszélve, hogy ha a betűk mennyisége egy idő után eléri a kritikus tömeget, akkor úgy viselkedik, mint az atombomba: láncreakciót indít el. Egyszerűen berobban. Egy mű, ha elég sokat dolgoznak rajta, és elég hosszúra írják, még a legtehetségtelenebbek számára is tartogathat esztétikai menedéket. A monumentalitás ugyanis már önmagában is hálás: sok szó előbb vagy utóbb meghozza a maga poétikai gyümölcseit.
És ez nem kifogás, csak szimpla matematika.
A díjazottak és műveik
Horváth Viktor (Magyarország): Török tükör. Anna Kim (Ausztria): A megfagyott idő. Lada Zigo (Horvátország): Rulet (Rulett). Laurence Plazenet (Franciaország): Csak a szerelem. Kevin Barry (Írország): Bohane városa. Emanuele Trevi (Olaszország): Valami iromány. Giedra Radvilaviciuté (Litvánia): Ma éjjel a fal mellett alszom. Gunstein Bakke (Norvégia): Maud és Aud: közlekedési regény. Piotr Pazinski (Lengyelország): Pensjonat. Afonso Cruz (Portugália): Kokoschka babája. Jana Benová (Szlovákia): Café Hyena (Kikísérési terv). Sara Mannheimer (Svédország): Az akció.
