Pár esztendővel ezelőtt már történt egy próbálkozás Körmendi Ferenc életművének visszavezetésére a szélesebb irodalmi és olvasói köztudatba: első regényét, egyben legsikeresebb munkáját, A budapesti kalandot 2006-ban adta ki több évtized szünet után újra az Agave.

E kötet kapcsán írta annak idején Körmendi írói kvalitásairól Schöpflin Aladár, hogy „a minősége nem első osztályú, de amije van, azt jól tudja használni”. S ha már Nyugat: minden bizonnyal igaza van Rácz I. Péternek, amikor úgy fogalmaz a 2006-os kiadás utószavában, hogy a legendás folyóirat nagyságainak „önmagukat is kanonizáló tevékenysége a mai napig oly mértékben meghatározó irodalomról való gondolkodásunkra, hogy igen nehéz revideálni azokat a szerzőket, akik esztétikai rostájukon kipotyogtak, és a későbbi alternatív kánonok által sem fedeztettek föl”.

Ugyanakkor Schöpflin többé-kevésbé pozitívan véleményezi a művet, noha az író szemére veti, hogy „előadása sokszor zsurnaliszta jellegű”, és látszik, hogy sok modern könyvet olvasott, tehát volt alkalma másoktól ezt-azt ellesni; mindazonáltal mégis, „a jelenetezés majdnem mindig nagyon jó”, és Körmendi „nem fog azok közé tartozni, akik hiába ostromolják a közönség kegyeit”.

Ez utóbbi jóslat pestiesen szólva bejött: Körmendi a két világháború között a legnépszerűbb (nem nyugatos) szerzők közé tartozott, nemcsak itthon, hanem külföldön is – a fentebb emlegetett A budapesti kalandot például egy nemzetközi regénypályázat első díjasaként huszonöt nyelvre fordították le, s ezt további sikerek követték. Utolsó hazai megjelenésű kötete 1948-ban látott napvilágot, ezután Körmendi szellemi értelemben elhagyta az országot (fizikai valójában már 1939-ben távozott), ezzel párhuzamosan pedig elfelejtődött – mintha az irodalomtörténet-írás nem tudta volna hova tenni a lektűrirodalom és az úgynevezett „magas” irodalom között (közönségsikerrel) egyensúlyozó életművét, biztos kézzel és irodalmi eszközökkel megírt, ugyanakkor olvasmányos könyveit.

Az 1941 nyarán–őszén pár hónap alatt elkészült Júniusi hétköznap először Londonban jelent meg, 1943-ban, a mostani az első magyarországi kiadás, egyben a második kísérlet Körmendi Ferenc „feltámasztására”. A történet valós eseményre alapul: a hungaristák 1939. február 3-án, egy péntek esti istentisztelet után merényletet hajtottak végre a Dohány utcai zsinagógánál. A regény cselekménye nemcsak abban tér el, hogy júniusban játszódik, hanem itt halálos áldozatok is vannak. Mindjárt az első bekezdésből kiderül, hogy az egyik főszereplő, a zsidótörvények miatt emigrálni kényszerülő Barát Miklós a merénylet egyik áldozata, a másik főszereplő, Mukk Gyula, a „kopjáskeresztes” párt egyik vezetője pedig a merénylet egyik elkövetője.

Barát és Mukk hajdan osztálytársak voltak, utána éveken át nem találkoztak, mígnem a regény elején, a merénylet napjának reggelén újra, majd napközben még párszor összefutnak. A két egymás mellett futó és többször, végül tragikus módon véglegesen összeérő szálból ismerjük meg kettejük életútját a végkifejletig. Az elbeszélői nyelv olykor könnyed és elegáns, időnként viszont meglehetősen dagályos, a történet pedig helyenként nem mentes a valószerűtlen eseményektől (Barát a kivándorlás előtt fél nappal kezd el gondolkodni azon, hová is tette a vonatjegyét).

Körmendi a cselekményábrázolásoknál van igazán formában, ezekhez képest filozófiai és pszichológiai eszmefuttatásai vontatottak és néha papírízűek. Meglátásai mindazonáltal elképesztőek: amikor londoni emigrációjában ezt a regényét írta, Európa Hitler lábai előtt hevert, akinek csapatai éppen akkor akadálytalanul törtek előre Moszkva felé – mégis, az egyik szereplő arról beszél, hogy Magyarország számára tragikus véget fog érni a németekkel való összeölelkezés.

A Júniusi hétköznap olyan, mint az írója által választott csapásirány: már csak témája miatt sem afféle habkönnyű olvasmány, olvasói befogadása ugyanakkor nem követel különösebb erőfeszítéseket. Hogy sikerül-e íróját visszahelyezni oda, ahonnét kiszakadt több mint hatvan évvel ezelőtt, azt lehetetlenség megjósolni, mindazonáltal ebben nagy szolgálatot tehet Panyi Szabolcsnak a kötetben ugyancsak helyet kapó esszéje Körmendiről; míg Kovács Tamás tanulmánya a regény történelmi hátterét veszi górcső alá.