Kucsera elvtárs reneszánsza

Az ég borult, az eső vigasztalanul esik – hát kell ennél jobb aláfestés egy jó kis rendszerkritikai estéhez? Az október másodika az alkalomhoz öltözött. Az alkalom pedig az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) Rendszerkritikai Esték című rendezvénysorozatának legutóbbi szeánsza volt. A téma: kultúra és szabadság, a helyszín: a Szimpla Kert.

Egy tucat műveletlen ember uralkodik az országon, s hogy meddig maradnak hatalmon, az rajtunk is múlik – adta meg az alaphangot Majtényi László, az EKINT elnöke. Körbenéztünk, sűrű volt a bólogatás. A mai kulturális kormányzat szerinte Kucsera elvtárs tradícióját ápolja. Kucsera Dezső alakját Háy Gyula egyik, az Irodalmi Újságban 1956. október 6-án, a Rajk-temetés napján megjelent cikkéből ismerheti az utókor. Majtényi ítélete nem túl hízelgő, hiszen Kucsera elvtárs a párt parvenüjét testesíti meg, azt a fajta neofitát, aki gátlástalanul lubickol frissen szerzett hatalmában, a bürokratát, aki a nagy uralkodás közben eltávolodik az úgynevezett néptől. És makacsul ragaszkodik az efféle hatalomgyakorláshoz.

Közben meg óriási károkat okoz. Alig hagy levegőt például.

Már épp elég idő telt el, hogy megszokjuk: a kultúra szabad – válaszolt Závada Pál Váradi Júlia, az est moderátorának kérdésére. Az író szerint a szabadság kultúrájának, a kultúra szabadságának egyik legjobb példája a korábban Szabó György által vezetett Trafó volt, az ő eltávolítása ekképpen szimbólummá emelkedik. A Márairól elnevezett, a könyvtárakba kortárs magyar irodalmat juttató program berekesztése is ilyen, sőt a folyóirat-támogatások odaítélésének átalakításán is modellálni lehet, mi történik a kultúrában: a kliensek kapják a legtöbb pénzt. Az jár jól, aki együtt bólogat a kormányzó elittel.

Vojnich Erzsébet festőművész szerint nem túlzás, hogy a kultúrában is elitváltást végez, illetve próbál végezni a hatalom. Példaként a tavalyi, elvileg a magyar képzőművészetet bemutató, Kínában rendezett kiállítás alkotógárdáját és a Kerényi Imre által az új alaptörvény illusztrálására felkért művészek helyzetbe hozását említette. Elmondta ezenkívül, hogy a művészek általában nehéz helyzetben vannak, ha reagálnának a körülöttük lévő politikai helyzetre, hiszen egy mű akkor az igazi, ha száz év múlva is érvényes, ha viszont napi aktualitásokat boncolgat, ez veszélybe kerülhet.

Szabó György úgy vélte, nincs egységes politikai akarat még a kultúrpolitika, illetve az elitváltás szándéka mögött sem – hatalmi csoportok harca folyik, olykor táboron belül is. Megjegyezte: bár a korábbi kormányzatokról sem mondható el, hogy szívügyük lett volna a kultúra, ez ma fokozottan igaz. Szabadság nem létezik kultúra nélkül, s kultúra sem létezhet szabadság híján – fogalmazott az esten Tarr Béla filmrendező. Ahol bármelyik hiányzik, ott sérül az emberi méltóság. Azt javasolta, „vegyük le a napirendről” a mindenféle elvtársakat, Kucserát, Aczélt, L. Simont, Szőcsöt, Hillert, és arról beszéljünk inkább, hogyan tudnánk megvédeni a szabadságunkat. A művész és a hatalom között örökös ellentét feszül: utóbbi a status quónak a számára kedvező kialakításán, majd fenntartásán dolgozik, az alkotók célja viszont éppen a változás, a változtatás. De nem direkt politizálás útján, hanem releváns művekkel.

A kulturális intézményrendszer minden szinten történő átalakítása kapcsán joggal hihetjük, hogy a hatalom retteg attól az erőtől, amelyet a művészek képviselnek. Erről tanúskodik a mindent új alapra helyezés, az összevonás-megszüntetés, a központosítás, az államosítás. S hogy a művésztársadalom mennyire parírozik az új szisztéma képviselőinek? Szabó György szerint van aki ellenáll, sokan – közöttük konzervatív világnézetű alkotók is – kiábrándulnak, mások pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna. Az öncenzúra mindenesetre folyamatosan erősödik.

Egy darabig az eső is egyre erősebben verte a Szimpla tetejét, aztán beállt szépen, és úgy maradt. A rendszerkritikai esteket ritkábban látogatók talán meglepődhettek, hogy nem alakult ki igazi vita – nem lévén jelen igazi opponens. És az sem járt messze a valóságtól, aki legközelebbre azt javasolta nagyon halkan, hogy ha már értelmiségi köldöknézés, akkor legyen ott pár szuperszexi ellenzéki bölcsész kékharisnya is, izgalmasabb köldökkel. De még így is örömteli, hogy a Kazinczy utcai műintézmény egyik emeleti terme kényelmesen megtelt az alkalomra, a start előtt pedig László Attila, Tóth István és Fónay Tibor kényelmesen telegitározta a helyet. Így kissé emelkedett hangulatba kerültünk csakhamar, ahonnan legfeljebb a kezdeti állapotra tudott visszahúzni az est, amelynek tanulsága nagyjából: minden romokban hever. Nem túl meglepő konklúzió.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.