A nyúlpecsenyét falatozó nyúl
A kaposvári szakmai napokon külön előadás szólt a népmese közösségformáló erejéről és arról, hogy a népmeséket szövéskor, fonáskor, tollfosztáskor, kukoricafosztáskor és más közösségi munkák alkalmával ismételték, formálták a népek – néha évszázadokon át. Az elbeszélések családokat, faluközösségeket szórakoztató, örök érvényű igazságokat, alkalmanként híreket közvetítő, sőt a szegénységben némi feloldozást is adó szóbeli műfajként léteztek.
– Az utóbbi években szerencsére egyre kevesebbet kell magyarázni a mesélés jelentőségét – mondja Gombos Péter. Meseterápiáról és mesepszichológiáról szóló szakkönyvek jelentek meg, és úgy látszik, hogy a műfaj érdemeit nemcsak kutatók és tudósok, hanem a legfiatalabb szülőgeneráció is felismerte. Ez a korosztály már egészen tudatosan választ a gyerekeinek (fel)olvasnivalót, és ragaszkodik a mesélős együttlétekhez.
– A vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy a rendszeres otthoni meséléssel fejlesztett belső képalkotási és szövegértési készség erősen befolyásolja a későbbi olvasástanulást. Arról nem beszélve, hogy az esti mesemondást nem lehet csak úgy „lezavarni”, ilyenkor a szülő is megnyugszik, lelassul, átszellemül. Pláne, ha nem a könnyebb ellenállás irányába megy a jól bejáratott slágerkönyvvel vagy sorozattal, hanem megkockáztatja a fejből mesélést. Szabadkozhat persze, hogy kinek van már ehhez olyankor agya. Gombos Péter és kollégái szerint viszont egyetlen anyukától és apukától sem várja el a gyereke, hogy a Grimm-mesék színvonalán improvizáljon.
Az etnográfus-népzenekutató Agócs Gergelynek még markánsabb a véleménye a dologról. Az ő polcain tucatszám porosodnak a mesekönyvek, mert négy gyereke mindig az ő történeteit követelte. – Nem kell kitalálni a mesét. Mindannyian származunk valahonnan, volt gyerekkorunk. Kipróbálhatjuk, hogy egyik este elmondunk egy kalandot a saját családi múltunkból, másnap meg fölolvasunk egy könyvből. Melyikből mennyire fog emlékezni a gyerek?
Az írott szónak mások a törvényszerűségei, mint az élő beszédnek. Az utóbbival fejlesztjük a verbalitást leginkább – magyarázza Agócs Gergely, aki nemcsak a magyar, de a cigány népmeséket is jól ismeri, mond is közülük néhányat Kaposváron, hiszen ezek állnak az idei konferencia fókuszában. Egyébként az etnográfus szerint a cigány közösségek meséi pontosan ugyanazt jelentik, mint bármely szuahéli törzsnek vagy tátrai szlovák falunak a saját történetei. Szerinte a cigányok elbeszéléseinek jellegzetesebb elemei a túlzások, szóval könnyen találkozni bennük 40 ezer fejű sárkánnyal és 30 mázsás lókoponyával. Aztán olyan háromlábú nyúllal, amelyiket a főhős nyúlpecsenyével kínál, az meg elfogadja, így együtt falatoznak.
Talán éppen az effajta epizódokért hangsúlyozza Agócs Gergely újra meg újra: a népmese, azon belül a cigány népmese eredendően felnőtteknek való műfaj. Ettől persze százszámra találunk ma a boltokban vaskos népmesés könyveket – óvodásokhoz és kisiskolásokhoz finomított verzióban. De szülő legyen a talpán, aki ki tudja választani ezek közül az igazán értékes olvasnivalót. Itt már természetesen nemcsak a népmesekínálatról beszélünk, hanem a komplett gyerekkönyvbizniszről, amelyet az utóbbi tíz évben két dolog jellemez markánsan: áttekinthetetlenül gazdag kínálat, teli kincset érő kötetekkel. Másrészt viszonylag kevés az olyan kiadó, amelyik pironkodna a pocsék nyelvezettel és illusztrációval megjelentetett, de annál jobb pénzt ígérő gagyijai miatt. Pedig ez utóbbiból is akad elég.
Mi segíthet azoknak az anyukáknak, akiknek nincs idejük havonta végigolvasni a komplett szakmai sajtót kritikástól, és fél napokat böngészni a könyváruházakban? Egyrészt vannak kifejezetten gyerekirodalommal foglalkozó portálok, mint a Csodaceruza gyermekirodalmi folyóirat honlapja, a Könyvmutatványosok című gyermek és ifjúsági könyvajánló vagy a Meseutca. De jó ízléssel válogatja a kiadványokat gyerekrovatában a Prae.hu című művészeti portál, és több sikeres gyerekkönyvszerző – például Berg Judit, Lackfi János vagy Bartos Erika – oldalán is érdemes keresgélni, mert rendszeresen listázzák saját kedvenceiket.
A Csimota Kiadó Rainbow könyvközösség nevű kezdeményezése is a legmívesebb gyerekirodalomból válogat évente frissülő katalógusába. A Rainbow ötlete a kiadó értékesítési munkatársáé, Fodor Zsuzsáé. Pontosabban ő is Angliából kölcsönözte azt, az Usborne Kiadótól. A lényeg, hogy a köteteket ne egy bolt polcáról kapják le a szülők, hanem egy barát, ismerős, a baba-mama klubvezető, az óvónő, a tanárnő vagy a könyvtáros személyes ajánlásával. A 40 hazai gyerekkönyvkiadó termésének legjavát kínáló katalógus egyik legnagyobb erénye, hogy korosztályokra bontva kínálja az olvasnivalót 0–16 éves korig, és a rövid tartalmi ismertetőn kívül „piktogramrendszer” (vers, próza, lányos, fiús, humoros, első olvasásra, közös feldolgozásra ajánlott) segíti a felnőtteket a tájékozódásban.
Továbbá külön összeállítást ajánl természetbúvároknak, kézikönyveket szülőknek, pedagógusoknak. Az alsó tagozatos tanárok munkáját könnyítheti meg egyébként Kaméleon Olvasóklubjuk is, vagyis az a négyfordulós levelezőjáték, amelybe családok, osztályok, könyvtári klubok is jelentkezhetnek (a következő fordulóra október 15-ig). A Rainbow a teljes hazai kínálatból válogatva vesz fel a listájára könyveket, amelyekből szemelvényeket és feladatlapokat postáz a klubtag kisiskolásoknak vagy csapatoknak.
Persze élnek gyerekek Magyarországon, nem is kevesen, akiknél szóba sem jöhet, hogy a szüleikkel vagy a testvéreikkel összedugják a fejüket, és közösen válaszoljanak meg és küldjenek vissza egy-egy olvasmányélményhez kapcsolódó kérdéssort. Ezekben az otthonokban általában egy darab könyv sincs, és az élet minden másról szól, csak nem a meghitt mesélésekről. Az ilyen hátrányos helyzetű családokért indították el Kaposvárról Gombos Péterék az Olvasó-társ nevű projektet: önkéntes egyetemisták a könyvtárban találkoznak rendszeresen a gyerekekkel, hogy pótolják a hiányzó meseadagjukat. Ahogy az ötletgazda meséli: általában 30 percesre tervezik a felolvasásokat, ám a mesék szinte mindig kikövetelik maguknak a két órát.
