A limpopói fenegyerek
Közben érkezett az elnöki székbe Thabo Mbeki, míg Jacob Zuma – többek közt Julius Malema támogatásával – ki nem penderítette Mbekit. Most Zuma (a jelenlegi államfő) látszik Malemát kiebrudalni a hatalom közeléből, de ennyi bonyodalom után ne nagyon lepődjünk meg, ha egyszer mégiscsak Malema akolbólítja ki onnan Zumát. Vagy valamelyik utódát. Az apartheidellenes forradalom felfalja gyermekeit. De azért közben a „gyermekek” is falják rendesen a forradalmat.
Azt a jövő fogja eldönteni, hogy a 31 éves Malemát, az ANC ifjúsági szervezetének volt (hiszen kizárt) elnökét, egyben a dél-afrikai politika fenegyerekét – akiben korábban az államelnök is az ország reménybeli vezetőjét látta – most vajon ártatlanul hurcolják-e meg egy pénzmosási ügyben, avagy jogosan vonják felelősségre. Kérdéses marad az is, sikerül-e hosszú időre víz alá nyomni a botrányhős politikust.
Az viszont biztosnak tűnik, jelentősége lesz még a dolognak az ottani politikai életben. Erre már csak azokból az érvekből is következtetni lehet, amelyek szembehelyezik a – mégoly demokratikusan választott – hegemón pártot saját ifjúsági szervezetével. S amely érvek olyan általános érvényűek, hogy mondjuk így, Pretoriától sok ezer kilométerre sem feltétlenül irrelevánsak.
„Az állami intézményeket soha nem lehet politikai számlák rendezésére felhasználni, mert az banánköztársasággá süllyeszti le országunkat, és megerősíti nézetünket, miszerint rendőrállammá válunk.” „Felhívjuk szerveinket, és minden dél-afrikait, hogy ne fogalmazzon meg lázító és megalapozatlan vádakat az ANC-vel, valamint a kormányhivatalokkal szemben... Ami az ANC egykori tagjával (Julius Malemával – a szerk.) szemben felhozott vádakat illeti, kategorikusan kijelentjük, hogy az ANC, elnöke, Jacob Zuma elvtárs, valamint a vezetőség nem játszik szerepet e vádakban... Ha valóban állami visszaélésről van szó, az a bíróság előtt bármilyen ügyben be fog bizonyosodni.”
Olcsó poén lenne azzal elintézni a dél-afrikai közügyeket, hogy a politikai ellentétek feketén-fehéren ütköznek ki. Mégis, aki látta például Clint Eastwood Invictus – A legyőzhetetlen című filmjét, az annak is tanúja lehetett, milyen mélyen hatotta-hatja át a dél-afrikai társadalmat az eredetileg valóban etnikai, bőrszín szerinti megosztottság. Julius Malema az 1980-as években még bőven ebbe a világba született bele egy egyszerű szolgálóasszony gyermekeként az ország északkeleti részének Limpopo tartományában. S ahogy kell, kilencévesen fejest is ugrott az apartheidellenes politikába.
Nem kisebb feladatot kapott, mint hogy leszaggassa a fehérek felsőbbrendűségére és uralmára épülő Nasionale Party, az évtizedek óta kormányzó búr tömörülés plakátjait. A represszióra, illetve a tömegek elnyomásélményére építő önjelölt néptribuni szerep énekelteti aztán Malemával a „Lődd le a búrt!” refrént sokkal később, egy apartheidpárti politikai kövület, az agyonvert Eugene Terre’Blanche halálakor. (Nomen est omen: a vezetéknév a fehérek földjét jelenti franciául; Terre’Blanche ide menekült hugenották leszármazottja volt).
Igaz, Malema szerint egyáltalán nem uszító jelleggel tette ezt. Ugyanakkor a fehérekkel szembeni igen mély frusztrációra utal az a kirohanás is, amelyet Malema a BBC újságírójával, (a fehér) Jonah Fisherrel szemben engedett meg magának, még formálisan is politikai pozícióban: „Elmondanám, hogy pofázógép vagy. Ez egy forradalmi párt épülete, te pedig semmit nem tudsz a forradalomról. Szóval itt vagy megbecsülöd magad, vagy pedig repülsz. Ne nevessél. Főnök, hívja már a biztonsági őröket, hogy elvigyék ezt az izét. Ez itt nem szerkesztőség, hanem forradalmi székház, és ide te nem jössz a fehér hozzáállásoddal. Máshol megteheted, de itt nem. Ha munka közben is a feketékkel szemben áskálódsz, akkor rossz helyen jársz. Na húzzál... Az a szemét, amit a nadrágod rejt. Na kifelé, szemétláda! Kifelé! Te szarházi ügynök!”
Az ilyen hozzállás persze az övéi között is kiveri alkalomadtán a biztosítékot, de a szokásos fegyelmi rituáléba bőven belefér a más típusú pártok történetéből ismert önkritika. Nagy volt a csörömpölés akkor is, amikor a külpolitika porcelánboltjában, a szomszédos Zimbabwében fordult egy nagyot a limpopói „elefánt”. (A tartomány nevét adó Limpopo folyó a Dél-Afrika és Zimbabwe – valamint Botswana – közötti természetes határvonal.) Nagy vihart kavart Ma lema 2010-es hararei látogatása, amelyen nyíltan kiállt az ország diktátora, a nála több mint fél évszázaddal idősebb Robert Mugabe mellett, szembehelyezkedve Morgan Tzvangirai miniszterelnökkel.
Amikor Zuma – a regionális nagyhatalomnak és általában is Fekete-Afrika meghatározó országának tekintett – Dél-Afrika elnökeként a zimbabwei rendezésen munkálkodott, olyan volt ez az izgága fiatalember, mint – ahogy az angol fordulat szól – kenőcsben a légy. Árnyaltan kell látni magát Mugabét is: felismerni benne a diktátort, amivé a brit- és gyarmatosításellenes függetlenségi küzdelem több mint három évtizeddel ezelőtti élharcosából vált. Megannyi fekete-afrikai fiatal, az egykori „Malemák” példaképéből.
Otthon Malemának, mint az erdői fái mögül bármikor kiugrani képes Robin Hoodnak, kapóra jött a dél-afrikai politika legújabb, külföldön is nagy botrányt okozó incidense. Az augusztusi rendőrsortűz volt ez, amelyben több tucat platinabányász vesztette életét máig tisztázatlan körülmények között egy bérkövetelések miatt összehívott tüntetésen, amelyen túlságosan is elszabadultak az indulatok. Malema a bányák államosítását szorgalmazza, s ezzel nemcsak a hivatalos ANC-állásponton megy jóval túl, de a mérsékelt bányászszakszervezetén is.
Golyófejű, karizmatikus. Afféle „egy közülünk”, „akár bármelyikünk lehetne” fellépéssel. Ábrázolják gúnyrajzokon pelenkában, sorolják a legbefolyásosabb dél-afrikaiak közé, ahogyan persze egyfajta citromdíjasként a „legcikibbek” között is felbukkan. – Nagyon negatív figura. Lehet őt a dél-afrikai politika fenegyerekének nevezni, de inkább így jellemezném: ahogyan Mandela a jó oldalt testesíti meg, úgy Malema a rosszat. Fekete rasszista, populista, a legalantasabb ösztönökre épít – mondja a Népszabadságnak a Jujunak becézett politikusról Búr Gábor Afrika-szakértő.
Mindamellett arra a kérdésre, van-e szerinte jövője, az ELTE docense így felel: „Sajnos van.” Mégpedig számos támogatója miatt: így vagy úgy, az ANC-n belül vagy azon kívül, a zsák megtalálja foltját. Szinte már szürreálisan ellentmondásos voltát jól érzékelteti egy májusi „kényszertetoválás”. A Malema-gúnyrajzot, nagy feltűnést keltve, egy délafrikai Bayern München-szurkoló egy fogadás veszteseként volt kénytelen a hátsójára rajzoltatni, miután a Chelsea részéről Drogba belőtte a bajorok hálójába a döntő tizenegyes gólt a Bajnokok Ligája fináléjában.
Névjegy
Julius Sello Malema 1981-ben született Dél-Afrika északkeleti részén, Seshegóban. A hárommilliós pedi népcsoportból származik. Sok bukdácsolás után, 21 évesen végezte el a középiskolát, majd kétéves képzést követően egyetemi alapdiplomát szerzett. 2008 és 2011 között az ANC ifjúsági szervezetének elnöke. 2010–11-ben gyűlöletbeszédért és frakciózásért is elítélték. Tavaly kizárták az ANC-ből, fellebbezését az idén elutasították.
