A legfrissebb programajánló is több mint kéthetesnek tűnik, a Titkolt Ellenállás, a Fehér Törvény, a Romantikus Erőszak és a Frobber Baby békéscsabai koncertjét hirdeti, dátum nélkül egyébként. Ahhoz kattintani kell. De ha kattintunk, akkor meg százszámra ismétlődő hibaüzenetek árasztják el a képernyőt. És ugyanez történik, ha zenét akarunk hallgatni az oldalon, vagy ha bekukkantanánk egy jó kis galériába. Elképzelhető persze, hogy csak az avatatlanok számára van ez így, de hát regisztrálni sem enged a weboldal.

A hazafirock elsődleges közönségét a vidéki Magyarországon kell keresni

Kattintunk, és nem történik semmi. Ez jól rímel Sebők János szavaira. A számos zenei témájú tanulmányt, kötetet jegyző szakíró szerint ugyanis az utóbbi években kiüresedni látszik a nemzeti rock fogalma. Úgy véli, a jobboldali és szélsőjobboldali politikának manapság nincs szüksége erre a stílusra, legalábbis az első vonalban. Mivel nem baloldali kormány van hatalmon, okafogyottá vált a korábban az egyik legfontosabb törekvés: a nemzetietlen balosok, liberálisok elleni érzelmek korbácsolása.

Amellett, hogy a politikai közösségépítésben nincs már komoly szerepe a nemzeti rocknak, ellenkulturális szerepét is elveszítette. Ma már ugyanis nem a zenészeknek jut a szerep, hogy a koncerteken – a dalokban és az összekötő szövegekben – nyilvánosság elé tárják a sarkos jobboldali véleményeket.

„A politizálás a koncertszínpadokról, illetve azok elől áttevődött a parlamentbe, a kultúrába, az utcára” – mondja Sebők.

A forradalom felfalja gyermekeit? Valami ilyesmiről lehet szó, hiszen míg a nemzeti rock műfajával felcímkézett előadók a kétezres évek elején többnyire még földalatti klubokban léptek fel, viszonylag maroknyi ember előtt, a mérsékeltebb bandák mára a jobboldali-konzervatív kulturális fősodor részeivé váltak. Ritkult azon politikai rendezvények száma is, ahol ezek a zenekarok adták a hangulatot – ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban lépnek fel különböző helyi és regionális rendezvényeken, kisebb fesztiválokon, falunapokon. A viszonylag szűk tematikai spektrum miatt ráadásul önismétlővé is vált ezen zenekarok többsége, hiszen Trianonból például azóta sem lett újabb. Sebők szerint az alapvető helyszínváltozásból fakadóan „felhígult” közönség azonban nem is nagyon igényli a megújulást, csak szórakozni akar.

A nemzeti jelzővel felruházott rock számos zenei műfajt integrál. Az első fecskék bizonnyal a kilencvenes években az angol és német mintákat másoló szkinhed zenekarok voltak – ők többnyire a hardcore, a punk és az oi-zene sajátosságait ültették át saját dalaikba. Később „beszálltak” olyan sztárzenekarok is, mint a Beatrice, a P. Mobil, a Bikini vagy az Edda, amelyek viszont saját stílusukba építették be a nemzetféltés tematikáját.

A szakíró szerint zenei szempontból a 2002–2006 közötti választási ciklus volt az aranykor, ekkor valóságos zenekar-alapítási hullám vette kezdetét, és a stílusbeli szórás is igen nagy volt. Kétségtelen löketet adott a nemzeti zenének 2006 ősze, az őszödi beszéd utáni időszak, ekkor még több ilyen jellegű banda tűnt fel. „És nagyjából ekkor történt az is, hogy a sikertelenné vált régi hard-rockos, metálos múlttal rendelkező zenekarok – például az Ossian, a Kalapács, a Lord, a Pokolgép és a Moby Dick – felfedezték maguknak a hazafias kötődést” – állítja Sebők.

Persze van a nemzetinek nevezett rocknak egy másik, a búcsúkban vagy a régi idők rockerei típusú koncerteken közkedvelt bandáknál lényegesen radikálisabb irányvonala is – ennek a vonalnak a reprezentánsai például a fentebb, egy sehol sem található programajánló kapcsán megidézett zenekarok. Leegyszerűsítve: náci, illetve nyilas, hungarista zenei csoportosulások ezek. S bár a nemzeti rock kapcsán is tartja magát a „fű a heroin előszobája” makacs közhely aktualizált változata, Sebők határozottan cáfolja, hogy a két csoport, vagyis a szofisztikált nemzeti rock és a nemzetiszocialista zene között volna átjárás. Valóban nem tanácsos összemosni őket, hiszen míg a nemzeti rockot játszók, például a Kárpátia, Ismerős Arcok zenéjének és világnézetének fontos alkotóeleme – a haza sérelmeinek újra felmutatása mellett – az értékek, a hagyományok népszerűsítése, továbbörökítése, a legradikálisabb bandáknál, például az Archívumnál, a Junkers 88-nál vagy a Nemzeti Frontnál az uszításé, a gyűlöleté, az agresszióé és a pusztításé a főszerep. Vagy volt, amíg léteztek. A nemzet, a magyarság csak ürügy.

A Dübörög a nemzeti rock című filmben az egyik megszólaló milliósra becsülte a szegmens rajongótáborát. Sebők úgy véli, ez erős túlzás. Az ideológiailag elkötelezettek pár ezren lehetnek, a szimpatizánsok is legfeljebb néhány százezren – és nincs ezzel semmi gond, hiszen a nemzetet szelídebben megéneklők integráns részei a magyar show businessnek, teljesen legitim, amit csinálnak. A hazafirock elsődleges közönségét többnyire a vidéki Magyarország lakói teszik ki, a jobboldali bázistelepüléseken nagy kereslet mutatkozik erre a stílusra, hangnemre.

Sebők a punkéhoz hasonló jövőt jósol a nemzeti rocknak is. Igaz, hogy még ma is széles tömegeket érint, csakhogy mivel képtelen megújulni, egyre kevesebb ilyen kiadvány jelenik meg, változóban a zene, valamint a koncertek funkciója is. A felvilágosítás, a mozgósítás helyét átvette a szórakoztatás, a nosztalgiázás, a trend lassan kifullad. Ami nem jelenti persze, hogy a hétköznapok kultúrájában ne volna jelen a nemzeti rock a jövőben is, de folyamatosan csökken mind zenei, mind közéleti jelentősége. „A közönség rájött, hogy az embereket nem lehet jelszavak kiabálásával, zászlólengetéssel, a trianoni sérelmek emlegetésével jóllakatni, álláshoz juttatni”, így Sebők. Szerinte a demagógiát és a túlfűtött érzelmeket felülírja a valóság és az értelem – erre egyebek mellett utalhat a „bizonytalan szavazók” hatalmas száma. A nemzeti rocknak az igazi válságra nincsenek valódi válaszai, megoldási javaslatai még kevésbé. S hogy akkor mire jó? Másfél-két órára kikapcsolja a közönséget a realitásból. A nemzeti álomvilág ugyanis valóban sokkal komfortosabb.