Ország-világ

2012-09-28

A nyolcvanas években Magyarországra települt nagy erdélyi novellistától és költőtől, Vári Attilától hallottam, hogy hiába okosok a párizsiak, mert a pestiek is mindent tudnak, amit ők, plusz még azt is, ami Budapesten történik, de a legokosabbak a marosvásárhelyiek, akik még azt is tudják, ami náluk (és Bukarestben).

Mostanában úgy érzem, fordul a kocka: mintha egyre kevésbé figyelnénk a hazánk határain túl történtekre, mintha ma Párizsban többet tudnának rólunk, mint mi a franciákról. Az mindenesetre biztos, hogy ők többet tudnak nálunk az unióról, meg az is, hogy jobban foglalkoztatja őket Európa jövője. Emlékszem, a múlt század utolsó évtizedének közepén egy kolléga a folyosón azt találta mondani: „Remélem, majd a kisfiam érettségijén arra a kérdésre, mi hazánk legmagasabb hegye, az lesz a helyes válasz: a 4811 méteres Mont Blanc”. Csak távolodunk ettől, pedig a gyerek már gimnazista.

Hát legalább próbáljuk meg föltérképezni, miféle elképzelések vannak kontinensünk jövőjéről, miről vitatkoznak tőlünk nyugatra. Tudjuk meg, ők hogyan viszonyulnak hozzá, hogy országukat önként vállalt szerződés köti a világ egyik nagyhatalmává vált Európához.

Mielőtt (párt)beállítódásának megfelelően máris a véleményét fogalmazza valaki, ajánlom, hallgassa meg Serge Halimi előadását a Francia Intézetben. Nem tudhatom, milyen álláspontot képvisel majd a baloldalinak tartott Le Monde Diplomatique című folyóirat főszerkesztője, de néhány írása olvastán állíthatom: ragaszkodik a független újságírói gondolkodáshoz és ahhoz, hogy bármilyen témával kapcsolatban nagy alapossággal végigvegye és elemezze az összes komolyan vehető vélemény érvrendszerét.

Az meg legyen az én reményem, hogy az előadás végére az derül ki, maradt arra reális esély: egyszer föderális Európában ébrednek a gyerekeink vagy az unokáink.