Matricázás a Fiumei úton

A Budapesti Temetkezési Intézet igazgatójának állásába kerülhet, hogy a nyár folyamán figyelmeztető matricák jelentek meg tömegével a Fiumei úti temetőben sok régi síron: a cetlikkel a hozzátartozókat figyelmeztette a temetőigazgatóság, hogy a sírhelyet meg kell váltani.

Az akció sok olyan régi sírt is érintett, ahol az építménynek kultúrtörténeti értéke van, de sem műemlékileg nem védett, sem a Nemzeti Kegyeleti Bizottság által nem soroltatott a Nemzeti Sírkert részévé. És hozzátartozó sincs, aki megváltaná őket. Vannak köztük olyanok is, amelyeket maga a főváros adományozott díszsírhelyként az elhunytnak: köztük például Halmos Jánosnak, Budapest harmadik polgármesterének a sírja is ilyen, amely szintén matricát kapott.

A hetvenes években még több ezer sírt nyilvánított fenntartandónak a Fővárosi Tanács a temetőben, de mostanra ez a lista már nem volt érvényben. Mára csak 17 egyedileg védett műemlék, a teljes árkádos sírboltsor, 1255 a Nemzeti Sírkerthez tartozó, fel nem számolható sír és további öt, a Nemzeti Sírkert részének tekintett parcella maradt védett hivatalosan. A temetkezési intézet azonban hallgatólagosan figyelembe vette a korábbi többezres listát is a temetőkép megőrzése érdekében. Nem sietett felszámolni az ezen egykor jelölt sírokat, még ha nem váltották is meg őket. Egészen idén nyárig, amikor kampányszerűen jelentek meg a matricák.

A Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) sajtóosztálya az üggyel kapcsolatban azt válaszolta kérdéseinkre, hogy a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) nem kíván egy síremléket sem megszüntetni, s ebben az évben nem is járt el így. Sőt a BTI májusban állásfoglalást kért a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól „a Fiumei úti sírkert síremlékeinek védetté nyilvánítása tárgyában”. A KÖH válaszában azt írta: adatai szerint a Fiumei úti sírkertben 17 egyedi műemlékként védett síremlék, mauzóleum, illetve kripta található. És habár a földrészlet műemléki védettséget élvez, az azon álló, egyedileg nem védett síremlékek nem műemlékek. De e levélváltás után elkezdődött az örökségvédelmi hivatal által védeni kívánt objektumok felkutatása, amelynek befejezését szeptember 30-ra ígérte a KÖH.

A lista elkészült a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban. A védési osztály vezetője, Győr Attila és a budapesti temetők kutatója, Tóth Vilmos a nyáron felmérte a védelemre érdemes síremlékeket, és a parcellákban körülbelül négyszáz arra méltó emléket talált (ebben benne van kétszáz olyan is, amely már a Nemzeti Sírkert része, tehát a benne nyugvó személy kiléte miatt nem felszámolható), továbbá védendőnek ítélik a temető falához épült teljes sort, ami körülbelül ezer emléket jelent. Összesen tehát a temetőben körülbelül 1400 síremlék lenne érdemes egyedi műemléki védelemre. Túlnyomórészt a sírépítmények értéke miatt, amelyek neves szobrászok alkotásai, egykori ismert sírkőüzemek vagy öntödék míves termékei. Olyan szobrászokról van szó, mint például Beck Ö. Fülöp, Kallós Ede, Vedres Márk, Teltsch Ede, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Horvay János, Sidló Ferenc, Pátzay Pál, Mikus Sándor, Víg Tamás, Vilt Tibor és olyan üzemekről, mint a Gerenday- vagy a Senger-féle cég. Az, hogy a temetőfalak mentén szinte egységesen megmaradt a XIX. századi, minőségi sírépítmények sora, az európai ritkaság. Megemlítendő, hogy a védendők listájára került a munkásmozgalmi panteon is. Csakhogy a KÖH közben szeptember 20-án megszűnt, s bár jogutódja névleg már létezik, bizonytalan az új védési gyakorlat. Ez nem használ az ilyenkor szükséges gyors cselekvésnek.

A cédulás akció ügyét tárgyalta a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság is. Boross Péter egykori miniszterelnök, a bizottság elnöke lapunknak elmondta, a temető státusza rendezetlen. A terület állami tulajdon, de a főváros működteti. Úgy véli, az államnak és a fővárosnak szerződésben kellene rögzítenie, hogy mit lehet tenni és mit nem. A bizottság nevében az elnök levelet írt György István főpolgármester-helyettesnek, hogy alkalmazzanak olyan személyt, aki felméri a sírok műértékét, tisztázzák a díszsírhelyek sorsát, és azt kérte, hogy a figyelmeztető matricákat a temető vezetése szedesse le. A munkásmozgalmi parcella státuszáról Boross Péter azt mondta, hogy védelmét újra kellene gondolni.

Lapunknak György István főpolgármester-helyettes azt nyilatkozta, a matricás felszólítás azért történt, mert a fővárosi önkormányzat a nyár folyamán módosította a BTI-vel megkötött közszolgáltatási szerződést, így ettől fogva a Fiumei úti sírkertre is azonos szabályok vonatkoztak, mint a többi temetőre. A probléma alapja részben abban van, hogy az állami tulajdonú sírkertet a főváros évtizedek óta úgy tartja fenn, hogy nincs vagyonkezelési szerződése erről, állami támogatást pedig nem kap a munkája után. A kialakult helyzet okozója a jelenleg érvényes fővárosi rendelet is, mely úgy szól, hogy például a díszsírhelyek csak addig élveznek örök mentességet a megváltás alól, míg a kedvezményezett egyedül nyugszik a sírban. Ha már odatemetnek egy hozzátartozót is, a sírt meg kell váltani. Épp ezért szerinte a temetőigazgató jogsértést nem követett el, csak be akarta tartatni a rendeletet, viszont nem a legszerencsésebb módszert választotta, amikor matricákat ragasztatott a sírokra.

A helyzet megoldása a főpolgármester-helyettes szerint az lenne, hogy az állam és a főváros szerződésben rendezi a kezelői jogokat, a főváros pedig módosítja az említett rendeletét. Ez ügyben már többször hívta egyeztetésre az érintett feleket, de eddig nem sikerült asztalhoz ülniük. Talán október elején sikerülni fog. Ekkor tárgyalhatnák újra az egyes díszsírhelyek, köztük a munkásmozgalmi díszsírhelyek indokoltságát is. A matricákat egyébként épp a napokban szedik le a sírokról, a felszólításokat felfüggesztették.

Egyidejűleg ideiglenesen felfüggesztették állásából a temetkezési intézet igazgatóját, Horváth Józsefet is. Ez azonban Tarlós István döntése és jogköre volt, aki a Fiumei úti temetőben kialakult, „közbotrányt okozó skandalum” miatt külön vizsgálatot rendelt el.

Az örökségvédelmi hivatal már megkezdte a felmérést, de a munka finisében megszüntették
Az örökségvédelmi hivatal már megkezdte a felmérést, de a munka finisében megszüntették
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.