Az egyik levélben Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől tudakolta: mikor hozzák nyilvánosságra a szcéna működési támogatására kiírt pályázat eredményét. A kiírás szerint ennek ugyanis szeptember 19-e volt a határideje. Azóta eltelt majdnem egy hét, és még mindig nincs konkrét hír róla – habár információnk szerint a döntés „hamarosan megjelenik”.

A móka és kacagás csak a látszat: a hétvégi TeARTrum fesztivál célja épp az volt, hogy a nehézségekre felhívja a figyelmet

Tiltakozásuk pedig hétfőn jelent meg a Színház.hu oldalán azért, mert miközben a független színház és tánc képviselői a létükért küzdenek, és a szakmában több együttes hónapok óta nem tud fizetést adni a táncosoknak, addig a Markó Iván vezette Magyar Fesztivál Balett 130 millió forintos támogatást kapott a Nemzetgazdasági Minisztériumtól. A rendkívüli kormányzati intézkedést mind szakmailag, mind morálisan felháborítónak tartja a FESZ. Az alapítványként működő szervezet a hatályos előadóművészeti törvény szerint kizárólag ugyanolyan pályázati támogatásra tarthat igényt, mint a többi független táncegyüttes. Ráadásul a Fesztivál Balett már tavasszal kapott – tisztázatlan körülmények között – 25 millió forintot a kormánytól, miközben egyetlen adatbázis szerint sem várható egyetlen előadásuk sem a közeljövőben. Mint a FESZ elnöksége írja: Markó társulata az ezt megelőző években sem teljesítette a játszóhellyel nem rendelkező táncegyütteseknek a törvény által előírt évi 20 előadást.

Markó Iván kérdésünkre, hogy mi indokolja társulatának kiemelt támogatását, annyit válaszolt: olvassuk el Horeczky Krisztinának a magyar táncművészet belföldi és külföldi helyzetéről írott cikkét.

Nem mellékesen, az összes független táncegyüttes működésére fordítható pályázati támogatás az idén összesen 212 millió forint, amelyet 54 társulat között osztanak szét. (Becslések szerint kétszáz struktúrán kívüli társulat lehet Magyarországon, az aktívak száma ötven körül jár. Ők kérték a működési támogatást. Hetven százalékuk budapesti.)

Persze örökké kérdés, kiktől és mitől függetlenek ezek az alkotók. Valószínűleg Magyarországon minden művész – struktúrán belül és kívül – azt gondolja, művészileg nem függ senkitől. A politika nem mondja meg, mit mutasson be, önállóan dönt a műsortervről. Ez persze csak félig igaz. Hiszen a kőszínházakat köti például, hogy telt házat kell vonzaniuk, hogy minél tetemesebb összeget kasszírozhassanak a mecénástámogatásból. Ami gyakran kompromisszumokhoz vezet a nyitottság, a kísérletezés kárára. Hiszen az úgynevezett tao, a társaságiadó-jóváírás terhére megszerezhető összeg a jegybevétel alapján igényelhető. – A függetlenség ma a pénztelenség szinonimája – mondta Zsótér Sándor, a függetlenek között és a kőszínházakban egyaránt sokat dolgozó rendező a múlt hétvégi egynapos TeARTrum fesztiválon a NolTv-nek.

Amellett hogy nemrégiben megnyílt a függetleneket befogadó Művelődési Szint (Müszi) komplex kulturális és civil közösségi tér, valamint hamarosan látogathaló lesz a Merlin utódintézménye, az Átrium Film – Színház, a függetlenek a budai, hatezer négyzetméteres Jurányit, ezt az „utcai produkciós és inkubátorházat” tartják a legnagyobb lehetőségnek. A heteken belül startoló intézmény 13 előadó-művészeti szervezetnek ad otthont, továbbá alkotóművészeknek és csoportoknak, valamint civil szervezeteknek. Az ingatlanért fizetendő évi 40 millió forintos bérleti díj nagyját, 30 milliót közszolgáltatási szerződés formájában visszakapják a fővárostól. Az inkubátorház lakói töredék bérleti díjat fizetnek, valamint hozzájárulást az üzemeltetéshez. A többit szponzori és pályázati pénzekből remélik összeszedni.

A hatalmas épület, ha nem is oldja meg a támogatásra váró csapatok helyzetét, a menekülési útvonalat jelezheti. Az évad végén ugyanis elterjedt, jó néhány társulatot felszámolnak, hiszen nemhogy azt nem lehetett tudni, az idén mekkora összegből gazdálkodhatnak, de még a pályázatot sem írták ki. Úgy hírlett, lehúzzák a rolót a korábban havi fizetést nyújtó csapatok, például a Bodó Viktor vezette Szputnyik, és bizonytalan helyzetbe került a Zrínyi Gál Vince vezette KoMa is. Úgy néz ki, mindkét színház megmarad, igaz, a társulat megsínyli a bizonytalanságot. A KoMa a Jurányi-nyitó produkciójára, az Athéni Timonra készül, bár nem tudja, hogyan tovább. Ha megkapnák a működési támogatást, lehetne tovább gondolkodni. Az évadot mindenesetre a demokrácia témája köré építik. A Szputnyik pedig beköltözik az új inkubátorházba. Bodó Viktor egyébként az egyik legkeresettebb színházrendező külföldön. Kritikusok és színházi emberek is mesélik, ha a nemzetközi szcénából az új magyar előadások felől tudakozódnak, rajta kívül a következő nevek merülnek föl: Mundruczó Kornél, Pintér Béla, Schilling Árpád. Ők azok, akiket nemzetközi fesztiválokra meghívnak, felkérnek a koprodukciós partnerségre, sőt akár idegen nyelvű előadások rendezésére is – mint például Bodót, akit valóban a legnevesebb alkotók között tartanak számon.

A főként filmrendezőként ismert Mundruczó Kornél nyolcadik éve készít színházi előadásokat. Művei mégis inkább külföldön ismertek, itthon nincs különösebb visszhangjuk. A legutóbbit, a Szégyent például 80-20 százalékban tudják külföldön és itthon játszani. Mundruczó úgy érzi, ez hozott igazi áttörést Magyarországon. Társulatának, a Protonnak nincsenek leszerződtetett tagjai. Mégis mindenki, aki kapcsolatban áll velük, hozzájuk tartozik – Rába Rolandtól Derzsi Jánoson át Zsótér Sándorig.

Bár szakmai berkekben gyakran említik, hogy Mundruczóék automatikusan kapják külföldről a támogatói pénzt, így könnyen tervezhetik a jövőt, ez tévedés. A rendező úgy érzi: bár mindig leszögezi, hogy magyar nyelvű előadásokat szeretne létrehozni magyar színészekkel, folyamatosan el kell vágnia a gyökereket, hiszen itthonról eddig nem kapott támogatást. (Talán majd most –reméli.) Amúgy nem külföldi pályázatokon nyernek támogatást, hanem fesztiválszervezők, -vezetők kérik fel a rendezőt, hozzon létre előadásokat. Ezt is koprodukciónak hívják, de ez nagyban különbözik a filmes együttműködéstől. Inkább a képzőművészeti kurátorok munkamódszeréhez hasonlítja a rendező: megbízzák a művészt, fessen egy képet, és azt kiállítják. Az utóélete nem érdekel senkit. Ugyanez színházra fordítva: felkérik az alkotót egy előadásra, a produkció megjelenik különböző országokban, fesztiválokon, amelyet a régió vagy a város azért támogat, hogy ezáltal bemutassa az új színházi formákat.

A Szégyen hazai koprodukciós partnere a Trafó volt: még az előző igazgató, Szabó György kötötte a szerződést. A független szcéna nagy része most azt is kíváncsian várja, milyen elképzeléseket fogalmaz meg, milyen elvek mentén működteti majd a nemzetközi hírű intézményt az új vezető, a koreográfusként híressé vált Nagy József.