Ritka könyv Herfried Münkler 2008-ban megjelent műve, amelyet a 2009-es lipcsei könyvvásáron a legjobb tanulmánykötet díjával tüntettek ki. Ritka, mert az egyszerű olvasónak nagy levegőt kell vennie, hogy A németek és mítoszaik tíz tanulmányának nekivágjon.

Biztos, hogy az Európa Könyvkiadó szerkesztőinek volt igazuk, amikor nem vállalkoztak a teljes szöveg kiadására: amit elolvashatunk belőle, az éppen annyi, amennyit a magyar érdeklődő meg tud emészteni. Münkler javára írandó, hogy először csak csipegetünk, eszegetünk, hogy aztán azon kapjunk magunkat, hogy élvezettel faljuk fel azt a hatalmas ismerethalmazt, amit elénk tálal.

Nem tudjuk, milyen stílusban ír németül Münkler, de az, hogy a magyar szöveg rendkívül szórakoztató és könnyen befogadható, a fordító, Liska Endre munkáját is feltétlen dicséri. Igényes, szép könyv, azért viszont szemrehányás illeti a kiadót, hogy elfeledkezett arról, hogy Münklert legalább néhány sorban bemutassa az olvasónak. Tegyük hát meg mi, az internetről: 1951-ben született, a politikatudományok professzora a berlini Humboldt Egyetemen, a német sajtó rendszeres világpolitikai kommentátora, számos politikaelméleti könyv szerzője.

És most a kötetről: Németország a politikai mítoszok valóságos eldorádója volt, és a szerző e nagy mítoszok továbbélésének, olykor többszörös átértelmezésének, közvetlen politikai és társadalmi hatásának történetét tárja elénk. A mítoszok fontossága abban rejlik, hogy összetartják a közösséget, a politikai mítoszok olyan lelkes hangulatot keltenek, amilyet az előnyök és hátrányok józan mérlegelése soha nem vált ki. Azaz: erejük éppen abban van, hogy olyan célok, tervek támogatására tudják mozgósítani a lakosságot, amelyek jelentős kiadásokkal és hátrányokkal járnak ugyan, de amelyekkel kapcsolatban fel sem merülnek materiális megfontolások.

A mítoszok hatására ugyanis az emberek kilépnek a józan ész tartományából. Innen indulva érthetjük meg csak igazán a Nibelungok, a hősi halál, a sárkányölő Siegfried mítoszát, miért tartott ki az utolsó percig Hitler Németország teljes pusztulása mellett, miért gondolta rögeszmésen, hogy a német nép nem érdemli meg az életet, ha egyszer a világháborúban elbukott. Tanulmány szól Luther és az ő 95 tételének mítoszáról, a Faustlegendáról, vagy éppen arról, hogyan sajátította ki magának a nemzetiszocializmus a porosz mítoszt, egészen olyan szórakoztató mellékszálakig, hogy milyen múltja van az ártatlanságot sugalló, bogárhátú Volkswagennek.

Lebilincselő olvasmány Weimar mítoszának elemzése, annak bemutatása, hogyan született meg a német kultúrnemzet fogalma és hogyan, miért állították azt szembe a francia államnemzet fogalmával. Napjainkhoz közeledve Münkler kimerítően ír arról, hogy – a Szovjetuniónak való kiszolgáltatottság árnyékában – hogyan hozta létre a szocialista NDK saját antifasiszta mítoszát, hogy állami létét igazolja. Szemben azzal a Német Szövetségi Köztársasággal, amelynek a háború után ugyancsak nem maradt ápolandó történelmi mítosza, de amely teremtett magának egyet. Igaz – mutat rá a szerző –, ez nem politikai, hanem gazdasági mítosz volt.

A gazdasági csoda mítosza, amely az 1947-es, iszonyú teherrel járó pénzreformmal kezdődött, de amely mélyen az Egyesült Államokhoz és Európához kötötte a német államot. E politikai kötődés része volt, hogy az NSZK integrálódott a Nyugat amerikaiak által dominált gazdaságába, aminek a Szövetségi Köztársaság polgárai a jólétüket köszönhették. Ha pedig meg akarjuk érteni Németország mai politikájának, európai szerepfelfogásának gyökereit, azon is érdemes eltöprengenünk, hogy a német gazdasági csoda együtt járt a szociális állam megteremtésével, azzal az elvvel, hogy mindenki részesüljön a jólétből. A szerző figyelmét még az sem kerüli el, hogyan lett a gazdasági csoda mellékcsodája a nyugatnémet labdarúgó-válogatott győzelme a magyar csapat fölött az 1954-es világbajnokság döntőjében.