A televisio határán

A kultúraközvetítés hajdan oly sikeres és népszerű segédeszköze, tehát a rádió, valamint a színvonalas szórakoztatás és a népművelés egyik archaikus formája, azaz a rádiózás a tárgya a honlapnak, amelyet ezennel a legrokonszenvesebb weboldalakat méltató sorozatunkba illesztünk. A virtuális Rádió Múzeum, amiként az efféle civil nekifutások legtöbbje, csak valami galaktikus léptékű csalás révén kapna webdizájndíjat, és még így se biztos. Csúnyácska portál, húsipari atmoszférájú háttértónussal, múlt századi tipográfiával, hatalmas, üres felületekkel, de – amiként az efféle nagy civil nekifutások legtöbbje esetében – a külcsín gyalázásához pont elegendőnek érzek egy rövid bekezdést, mert a tartalom viszont azt sugallja: sokat és alaposan dolgozott a portálon, akinek köszönhetjük, minden jel szerint ingyen, legalábbis nem láttam sehol egyetlen árva támogatói logót sem, igaz, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Terméktanácsot azért nem zárnám ki teljesen.

A boyruhás gyermekfoglalkoztatottal díszített híres, régi Orion-reklám mellett felsorakoztatott menüsor a Rádiógyárak, rádiógyártás Magyarországon c. opcióval nyit.Mi tagadás, a sztori nincs túlságosan bő lére eresztve, de számos érdekességgel szolgál a hőskorból. Megtudható itt például, hogy a honi (nem katonai célú) készülékgyártás 1923-ban, a Telefongyárban indult, továbbá hogy a máig jól csengő Orion márkanév mögött valójában a máig kevésbé jól csengő nevű Magyar Wolframlámpagyár keresendő, hogy a Videotont eredetileg vadásztölténygyárnak hívták, valamint hogy a nyugati híradástechnikai karvalytőke – a Philips képében – 1931-ben csapott le szeretett hazánkra először. Ugyanitt hangulatos plakát látható az 50-es évekből, egy lajbis agrárdolgozó és egy overallos nehézipari munkás köszönti egymást jókedvűen, egy-egy néprádiót cipelve (ára 380 Ft), amelyhez a jelek szerint nem járt csomagolás, ha megázik, kidobjuk. A munkás zsebébe még két csavarkulcsot is belekomponált az ismeretlen mester, a tévedésnek a leghalványabb lehetőségét is kizárandó.

A következő fejezetben, amely az Információk a Magyarországi rádiózásról címet viseli, elsősorban technikatörténeti eseményeket találunk, kronológiai rendbe sorolva, tisztességesen linkelve, szó esik sok más mellett az első prerádiós kísérletről, a csepeli távíróadó üzembe helyezéséről, de képet alkothatunk az előfizetők számának alakulásáról is. Az oldalt ugyancsak hangulatos, régi kereskedelmi hirdetésekkel ékesítették, amelyek közül az egyik kedvencem a telefonhírmondót reklámozza egy megnyúzott, de még valamennyire élő birkára hasonlító kutyával, amely szerint a nagy találmány „Ejnye, de furfangos”, a másik pedig a Standard márkanevű apparátot, ezzel a szöveggel: „A televisio határán… a hangvisszaadás ma már olyan tökéletes, hogy szinte látni a szereplőket az új Standard csúcsszuper sorozat készülékein.”

A Kód a kapcsolási rajzok forrásához c. menüpontot e helyütt inkább nem boncolgatnám, a Mikor gyártották? címűt se annyira, néhány kedves fantázianevet – pl. Gond űző, Pajtás, Jóbarát, Mestermű, Középszuper, Univerzális Törpeszuper stb. – leszámítva számokat és kódokat találtam itt, ezek már a nagyon hozzáértőknek szólnak, az Unicum című sorozat azonban megint csak érdekes, megtudható belőle sok egyéb mellett, ki volt a legendás Scherz bácsi (bemondó), és van egy remek blokk, amelyben gyufacímkéken ábrázolt rádiók láthatók. A fő attrakció azonban a Gyűjtemény című kollekció, amelyben országonként és gyártó szerint is kereshetünk. Természetesen megtaláltam benne gyermekkorom sztárját, a gyönyörű, pántos bőrtokkal szerelt, bizonyos idő elteltével leginkább postásgumival rögzített Perion zsebteleppel használható szovjet remeket, a Szokol 403-at is (2 band, 7 transistor), amelyre egy teljes évnyi vágyakozás és kuporgatás után tettem szert a Baross téri Szivárvány Áruházban, takarékbélyegeim beváltása révén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.