A mérföldkő jelentőségűnek szánt tárlat üdítően egyszerű és követhető ötleten alapul. Ahogy erre az előzetes sajtóbejáráson David Ekserdjian társkurátor utalt, „a cél az volt, hogy a világ minden tájáról az Akadémia falai közé egybehordják a legjelentősebb, egyben mozdítható nagyságú bronztárgyakat, és ez nagyjából-egészében sikerült is”. A Leicesteri Egyetem professzora történetesen a magyar művészetet is kiválóan ismeri, hiszen ő volt a 2010 szeptemberében megnyílt, átütő sikert aratott Budapesti kincsek kiállítás rendezője is. A művészettörténész elmondása szerint egy emberélet is kevés lenne ahhoz, hogy valaki mindezeket a szépségeket eredeti helyszínükön megtekinthesse. Egyiptomi, ókori görög-római, kínai, indiai, nepáli, jávai, afrikai alkotások éppúgy Londonba érkeztek, mint az olasz –különösen a reneszánsz – és a skandináv kultúra remekei. Ekserdjian szerint ennyi különböző kulturális hagyomány ilyen széles körű, ötezer évet átfogó áttekintését mindeddig senki és sehol sem kísérelte meg. Miután a kiállítás tető alá hozatala egyben példátlan diplomáciai erőfeszítések eredménye is, megismétlése valószínűleg lehetetlen vállalkozás lenne.

Mint a show címéből is látszik, mind a százötven bemutatott alkotás a legfinomabb bronzból, azaz a réz különféle, többnyire ónt, ólmot tartalmazó ötvözetéből készült. A rozsdásodással és a környezet más romboló hatásaival szemben ellenálló, kitűnően önthető anyagot az évszázadok során a legváltozatosabb célokra használták. A Royal Academy figyelme még arra is kiterjedt, hogy bemutassa a bronztárgyak készítésének folyamatát, a minták elkészítésétől a formába öntésig és a különféle technikák alkalmazásával történő befejezéséig. A kellő türelemmel felvértezett látogató nem pusztán óriási művészeti élménnyel, hanem úgy távozik a Burlington Házból, hogy immár kiismeri magát a bronz fizikai tulajdonságait és megkülönböztető jegyeit illetően is.

Az első teremben, ahol két évvel ezelőtt a Nemzeti Galéria egykor Szent Andrásnak szentelt, frissen restaurált szárnyasoltára fogadta az elismeréseket, most is egy sztártárgy, az i. e. IV. századból származó Táncoló szatír köszönti az érdeklődőket. A többszöri körüljárásra ajánlott szobor Mazara del Vallóból, a Sant’Egidio-templomból érkezett. Érdekessége, hogy csak nemrégiben, 1998-ban fedezték fel a halászok Szicília partjainál, de azonnal az Olaszországot körülvevő tengerekből felszínre került antikvitások egyik legértékesebbike lett. A legrégebbi darab a kb. i. e. 3700-re datált, a kőrézkornak is nevezett chalcolitikus periódusból visszamaradt tölcsér, míg a legfrissebb egy ebben az évben készült Anish Kapoor-tál.

A kiállítás elrendezése aligha lehetne világosabb. A termek nem kronológiai sorrendben követik egymást, hanem néhány meghatározott téma szerint rendezték be őket: állatok, alakok, istenek, domborművek, fejek láthatók egymás mellé csoportosítva. A fénypontok közé tartozik Benvenuto Cellini manierista mesterműve, a Perszeusz, pontosabban annak egy eredeti méretű másolata a Stoke-on-Trenthez közeli Trentham Gardensből; a IV. századi trák uralkodó, III. Seuthes ijesztő fejszobra, valamint a nemrégiben a cumbriai Crosby Garrett városában kiásott és jelenleg magántulajdonban lévő római sisak és a hozzá tartozó maszk. Hallatlanul érdekes a ló vontatta Nap szekere, ez az i. e. XIV. században keletkezett bronz és arany dán nemzeti kincs, amely egy eddig nagyrészt ismeretlen, északi művészeti világba enged bepillantást. Látványosságban ugyanakkor aligha lehet párja a monumentális norfolki kúriából, Houghton Hallból – az első brit miniszterelnök, Sir Robert Walpole korábbi otthonából – kikölcsönzött fekete Laokoon-szoborcsoport replikának. A modern szobrászok közül természetesen nem hiányozhat Auguste Rodin, ráadásul a Viktória és Albert Múzeumból átköltöztetett Bronzkorral (1876) került be a válogatásba. De olyan, korban hozzánk még közelebb álló képzőművészeti géniuszok is jelen vannak, mint Pablo Picasso, Henri Matisse, Willem de Kooning, Henry Moore, Barbara Hepworth vagy Louise Bourgeois.

Amint erre a két kurátor, Ekserdjian professzor és Cecilia Treves, a Royal Academy of Arts művészettörténésze felhívta a figyelmet, az egyes kategóriáknak szentelt termekben látszólag találomra elrendezett műkincsek egymás mellé helyezése érdekes üzeneteket tartalmaz. Lorenzo Ghiberti XV. századi, a firenzei Orsanmichele-templom számára készített Szent István-szobra társaságában például egy a nigériai Jebba-szigetről érkezett, XIV. századi bájos íjászfigura látható. Mindkét remekmű mély érzelmeket tükröz, jelezve, hogy a humanizmus, az emberi értékek nem pusztán a nyugati civilizáció hagyományai közé tartoznak.

A három és fél ezer éves dániai Nap-szekér igazi szenzáció