Magyar Dal Napja: néha elég az ötlet is
Aki most sorolni kezdené az utóbbi időben kisebb-nagyobb sikerre vergődött zenei fesztiválokat, álljon ellen a vágynak mégis, és jusson eszébe, hogy ezek a programok lényegileg és tulajdonképpen mégiscsak kereskedelmi alapon működő vállalkozások, amelyek többnyire az aktuális trendeket követő srácok kiszolgálására jöttek létre, és az előzőket tromfolva próbálják őket újra és újra magukhoz édesgetni. És még az ezeket a fesztiválokat szervezőknek sincs könnyű dolguk, hiszen az alapsokaság szinte minden évben ugyanakkora. Csak a konkurencia nő, a célcsoport nem.
Amikor Presser Gábor 2008-ban kitalálta a Magyar Dal Napját, többen szkepszissel fogadták az ötletet. A célban talán senki nem talált kivetnivalót, abban viszont, hogy ebből tényleg országos méretű rendezvénysorozat lesz, amely ráadásul több tízezer embert mozgat meg évente, vagyis hogy az „üzlet” beüt, sokan kételkedtek. Muszáj volt pozitívan csalódniuk.
A lényeg persze nem a jeles napok sorának bővítése volt, hanem hogy a magyar dalkincs egy része közvetlenül, koncertformában jusson el a hallgatókhoz-nézőkhöz, s hogy ez a dicsőség ne csak a már nagyon is népszerű, ismert énekeseknek, dalszerzőknek jusson, olyanokat is megmutatott a sorozat a nagyközönségnek, akikkel korábban szinte kizárólag füstös klubokban lehetett találkozni, esetleg még ott sem, csak a neten. Mert míg kezdetben valóban a nagy nevek miatt voltak sokan a Magyar Dal Napja koncertjein, ezzel brandingelve a fesztivált, mára már úzussá vált, hogy az úgynevezett underground is szóhoz jut. Hogy mást ne mondjunk: az átlagos BKV-használó aligha hallott korábban a Tintás Barnesról, a Presszó Tangó Libidóról, a Villon Trióról, Lohonyai Zoltánról és Zenekaráról vagy a Jogi Aktus nevű bandáról – most viszont a Dallamos Villamos program keretében például az ő hangjegyeikkel utazhatott. És ha tetszett neki a produkció, talán a nevüket is megjegyezte. Mégiscsak ez volna a lényeg.
Már 2008-ban, az első alkalommal nagyot szólt a Magyar Dal Napja a Szigeten: a fesztivál mínusz egyedik napján 45 ezer fizetővendég volt kíváncsi a magyar dal aktuális – és nem aktuális, „csak” fontos – alakjaira a Hajógyárin. Az idén visszatért a helyszínre az MDN: a mínusz kettedik napon 80 magyar előadó 11 óra alatt mintegy 150 dalt nyomott le a Szigeten, megint csak több tízezer ember előtt.
A közben eltelt években is szép számokat produkált a hagyományosan szeptemberben rendezett koncertsorozat. 2009-ben 35 ezren, 2010-ben 50-55 ezren, tavaly pedig 60 ezren voltak kíváncsiak az országszerte felállított, többnyire köztéri koncertszínpadok műsorára. Igaz, ingyenes programról lévén szó, e számok becslésekre hagyatkoznak. Viszont évről évre egyre több város és intézmény, sőt rádióállomás jelentkezett, hogy részese lehessen a rendezvénynek, és lett a magyar dalnak fővárosa is: előbb Eger, tavaly pedig Nyíregyháza. Utóbbi helyszínen még a börtönben is a magyar dalt ünnepelték. Budapest mellett még 17 vidéki város és falu rendezte meg a saját dal napját, megmutatkozási lehetőséget biztosítva a régióban élő tehetségeknek.
Szabó Edit, a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondása szerint 2012-ben az előző éveknél kevesebb programot tudtak szervezni az egyébként többnyire öntevékeny helyszínek. Ennek okát főleg abban látja, hogy az idei dalünnepnek nem volt főszponzora, így sokkal kevesebb színpadot tudtak anyagilag is segíteni, mint az előző években. Megjegyzi: a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. sosem finanszíroz teljes színpadot, csak egy-egy előadó honoráriumát fizetik ki, illetve némi támogatást adnak a helyi szervező erőknek. Azt mondja, az eddig mintegy 15 milliót adó fő támogató kiesése mellett probléma volt még, hogy az önkormányzatok és a helyi vállalkozók is kevesebb pénzzel tudtak beszállni az idei programokba.
De azért így is kilenc hazai és két határon túli település vett részt az egynapos fesztiválban, a magyar fővárosban pedig tizennégy helyszínen szólt a magyar dal, mindösszesen körülbelül 35 ezer ember előtt. A legnagyobb várakozás az idei dalfőváros, Szombathely programjait övezte, ahol az Anima Sound Systemből (is) ismert Prieger Szabolcs szervezte a „központi” színpadot. Itt vasárnap körülbelül tízezren figyelték az eseményeket. De nincs oka panaszra Egernek, Hévíznek vagy Salgótarjánnak sem – ami különösen az utóbbi város esetében nagy fegyvertény. Az önkormányzat nem támogatta a rendezvényt, a helyi, illetve megyei médiumokat sem nagyon izgatta fel a zeneünnep – végül azonban mégis kerekedett tömeg.
És éppen ez a „kerekedés” diktálja, hogy az idei apró döccenő ellenére mégiscsak sikertörténetként aposztrofáljuk a Magyar Dal Napját. Évről évre bebizonyítja ugyanis, hogy a sokszor lesajnált, magyar könnyűzene akkor is megtalálja a közönségét, ha nincs elég pénz – mert néha elég az ötlet is.
