Elsőre komolyan vettem, és elkezdtem magyarázni, hogy mégis, mi fontos, ha ez sem, és hogy ezeket a színészeket azért lehet szeretni. Nyilván nem szerette nála senki jobban a színházat és a színészt, hiszen a gondolatai mindig körülöttük forogtak, múltban, jelenben, állandóan.

Színész volt? Ő talán írónak tartotta magát, nem nem játszó színésznek, hanem nem író írónak, volt is egy története, hogy Nádasdy Kálmánnal találkozott az utcán, már a főiskola után, és Nádasdy azt kérdezi tőle: hol van a regény? Milyen regény?, kérdezte ő a mestert, mire Nádasdy a narráció örömét emlegette, amit mindig érzett Molnár Gálban, és hogy ezt regénnyé kellene formálni. Hiszen Nádasdynak igaza is volt, Molnár Gál igazán tudott és szeretett mesélni, fölvezetni és nevetni a poénon, de milyen író az, akinek egy rendező mondja meg, hogy írjon? Színészíró, akit erre instruálnak, tessék írni, de aztán nem hajtja végre a feladatot. Vagy csak módjával; a maga módjával.

Milyen színész az, aki pont a nagy pillanatot rontja el?

Igen, arról van szó, a lebukásról, amire talán voltak, akik számítottak, de engem teljesen váratlanul ért. Valami bejelentésre emlékszem, hogy az interneten keringenek dokumentumok, amelyek azt bizonyítják, hogy jelentéseket írtam a III/III-as ügyosztálynak. A hír igaz, és elszámolással csak magamnak tartozom. Hiba, nyilván más is észrevette, hogy rossz volt a pánikreakció, ahogy a gyilkos sem mondhatja, hogy elszámolással csak magának tartozik, hiszen van áldozata, úgy a besúgó hiába érzi azt, hogy ez csak az ő dolga, nem ennyire egyszerű a helyzet. Rögtön ki is használták a hibát, a média rárepült a témára, a színházművészet Grál-lovagjai, Bujtor és Kern a tévében mondják undokságaikat, eljött az ő idejük, végre egy kicsit vissza rugdoshatnak, és bebizonyíthatják, hogy aki őket nem tartja lángésznek... Rokonszenves, bátor emberek. Molnár Gál hallgat. Az újság nem áll mellé, a fiatalok lázadnak a szerkesztőségi értekezleten, nyilván azt képzelik, hogy a Népszabadság történetében egyetlenegy besúgással gyanúsítható munkatárs fordult elő, most megmutatjuk, hogy ez egy másik újság, és nem tűrjük meg magunk között a régi rendszer kiszolgálóit. És lám, a tiszta erkölcs diadalmaskodik, Molnár Gált elbujtatják a mellékletekbe, ezentúl elvétve kerül írása a kulturális rovatba.

Nem azért mondom, hogy fölvágjak magammal, én hallgattam, mint a csuka, mintha nem körülöttem történtek volna az események.

Molnár Gál is hallgat, aztán, megérezve a kellő pillanatot, bejelentik, hogy este a tévében Friderikusszal fog beszélgetni, mindent elmond, mindent tisztáz, coming out és nem tudom mi, megdicsőülés talán. Ott fog majd állni a legtojásfejűbb tojásfejű, és keményebb és magányosabb lesz a világ összes akcióhősénél.

Na, ez az, amit elrontott. Biztos, hogy okkal rontotta el, hogy megint azt érezte, hogy szíve szerint kirohanna a stúdióból, hogy haza akarok menni, ezredes úr, hogy mit akarnak tőlem, én csak egy kritikus vagyok, de ennek megfelelően is viselkedett. Nem azt mondom, hogy kötelező lett volna hőssé válnia, de ha odaült, akkor tudnia kellett, hogy ez most az ő műsora. Most nála a szó, most elmondhatja, mit műveltek vele, hogyan zsarolták, és ő hogyan bujkált a szavak között, miért írt alá, miért írt jelentéseket, mi meg elgondolkodhattunk volna, hogy lett volna-e kedvünk évekre börtönbe menni, lett volna-e bátorságunk emelt fővel megsemmisülni. Ehelyett lett egy kis maszatolás, utalás, csöndes elmélkedés, elhallgatás.

Ha színész volt, rossz színész.

(Talán folytatása következik)

I!

Négy tárcaszerző váltja egymást ezen az oldalon:

09. 21. KARAFIÁTH ORSOLYA

Kultúrdémon: költő, performer, publicista és minden más, három verseskötete és két lemeze jelent meg.

09. 28. PARTI NAGY LAJOS

Költő, író. Budapesten él. Legutóbbi kötete: Fülkeforradalom és vidéke, Magvető, 2012.

10. 04. TRENCSÉNYI ZOLTÁN

Újságíró, publicista, a Népszabadság főmunkatársa.