Mozgóképes sikersztori

Filmtörténeti érdekességek és a filmvilág friss alkotásai szerepelnek az idei, immár 9. Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztivál programján, Miskolcon. A pénteken kezdődő és szeptember 23-án, vasárnap záruló mustra a pesti Titanic Fesztivál mellett egyre inkább átfogó és vezető hazai mozgóképes eseménnyé válik.

A versenymezőnyben összesen 69 alkotás szerepel, közülük 16 külföldi nagyjátékfilm. Ebben a kategóriában első alkalommal mutatkozik be több független amerikai rendező, egyikük, az első filmes Benh Zeitlin munkáját Oscar-díjra nevezték, miután megnyerte az idei Sundance Fesztivált, és Cannes-ban is négy elismerést kapott. A messzi dél vadjai című mozi egy kislány szemével láttatja a Katrina hurrikán drámai pusztításait. A nagyjátékfilmek mezőnyében az amerikaiakon kívül brit, litván, izlandi, román, osztrák, szlovén, dán, ír, kanadai és francia szerzők munkái szerepelnek. Népes a dokumentumfilmes, a kisjáték- és kísérleti filmes, valamint az animációs szekció is.

Versenyen kívüli hazai bemutató lesz a jeles lengyel alkotó, Agnieszka Holland szintén Oscarra nevezett alkotása, a Sötétségben vetítése. A film a nácik által megszállt Lembergben (Lvov) játszódik, ahol egy útkaparó munkás pénzért a városi csatornába rejt el zsidókat a gettóba zárás elől. Az európai film egyik kiválóságának számító rendező életműdíjat vesz át Miskolcon, és Kocsis Ágnessel együtt mesterkurzust tart. Egyébként lengyel író, noha félig magyar származású, Krzysztof Varga vezeti idén a fesztivál öttagú játékfilmes zsűrijét. És első alkalommal állít külön zsűrit a kritikusok nemzetközi szervezete, a FIPRESCI, a szintén nemzetközi ökumenikus zsűri mellett.

Ugyancsak versenyen kívül mutatják be a nyitónapon Oliver Stone újabb erős darabját, a Vadállatok címűt, és a kitekintést segítő produkciók között van Philip Kaufman Hemingway és Gellhorn című filmje, amely az író és harmadik felesége, Martha Gellhorn szerelmi történetét meséli el a spanyol polgárháború idején. Ezenkívül ebben a szekcióban még négy különleges produkciót is láthat a közönség. Szombaton Paramount-napot tartanak abból az alkalomból, hogy éppen száz éve alapította a híres hollywoodi stúdiót a Ricse községből 16 évesen elszármazott Adolf Zukor. Emléktáblát helyeznek el az Oscar-díjas filmes szülőfalujában, és Frank Capra Az élet csodaszép című filmjének vetítésével is emlékeznek rá. Kertész Mihály talán leghíresebb munkáját, a hetvenéves Casablanca címűt viszont nemcsak felújított kópiájának vetítésével köszöntik a szervezők, hanem vasárnap egy konferenciával is, amelynek résztvevői annak titkát próbálják megfejteni, miért ivódott be a mű oly mélyen a filmes köztudatba.

A miskolci CineFest rangjának emelkedését jelzi, hogy már maguktól is jelentkeznek magánszponzorok, tudtuk meg Bíró Tibor fesztiváligazgatótól. A rendezvény idei költségvetése meghaladja a hatvanmillió forintot. Ebből negyvenmilliót állami forrásból – az NKA pályázatán, illetve a miniszteri keretből – szereztek meg, de támogatja a fesztivált az Európai Unió Médiaprogramja, a Visegrádi Alap, a miskolci önkormányzat és néhány magánszponzor is. Ezenkívül mintegy húszmillió forint értékű nem pénzbeli juttatást kapnak magáncégektől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.