Más hazájában próféta
Rácáfolva minden előzetes várakozásra, idén Velencében végül a dél-koreai Kim Ki-duk nyerte el az Arany Oroszlánt. Pieta (Irgalom) című művének középpontjában egy brutális pénzbehajtó áll, akinek az élete a történet szerint teljesen felborul, amikor egy asszony megjelenik nála, azt állítva, hogy ő az anyja, aki csecsemőkorában magára hagyta.
Az asszony elmondja: az ő hibája, hogy egy érzelmek nélküli, kegyetlen lény lett a gyerekből. A pénzbehajtó először kegyetlenül reagál a vallomásra, de később kialakul benne egyfajta kötődés az anyafigura iránt. Ez azonban csak a kezdet: mivel most már a pénzbehajtó férfi is sebezhető, őt is utoléri a múltja, bonyolulttá és konfliktustelivé válnak a mindennapjai.
Kim Ki-duk neve ma már közismert: a nemzetközi fesztiválok világában mindig is jelen volt, idővel bevett márkanévvé vált, mégis, talán sokakat meglep, hogy a Pieta már a tizennyolcadik filmje. A dél-koreai politikai nyitás a nyolcvanas évek végén beindított egy hosszú folyamatot a kultúrában, ennek eredménye lett, hogy a kilencvenes évek második felére megjelent egy új filmes generáció, amely néhány művével odahaza még a hollywoodi filmeket is képes volt letaszítani a toplistákról.
Kim Ki-duk azonban a kivétel közöttük: az ő filmjei rendre megbuknak a koreai mozipénztáraknál, a hazai kritikusok pedig kifejezetten utálják, mégis, generációjának ő az egyetlen képviselője, aki széles körű nemzetközi fesztiválsikereket és forgalmazást tud felmutatni. Hazájában főleg alacsony származása és iskolázatlansága miatt nézik le az autodidakta rendezőt, és persze nem mindig népszerű éles társadalomkritikája sem, amelyet a műveibe beépít.
Ez pedig a Pietában is kegyetlenül erős elemként van jelen. Kim Ki-duk nem ismeretlen a magyar nézők előtt sem. Amikor a kétezres évek elején még valóban európai szintű művészfilm-forgalmazás zajlott hazánkban, több műve megfordult a hazai vetítőkben: a Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz, a Bin-jip – Lopakodó lelkek, Az irgalmas lány, Az új vagy az Idő kedvelt szerzői művek voltak a mozgóképrajongók körében. Ezután azonban már nem mutatták be nálunk a műveit, és a rendező is tartott egy hároméves szünetet. A Pieta tehát egyfajta visszatérés. Most, az Arany Oroszlánra tekintve, kijelenthetjük: szenzációs comeback. Talán lesz olyan vállalkozó szellemű forgalmazó, amely itthon is bemutatja.
Az első Alberto Barbera vezette Mostra azonban nem csak Kim visszatérése miatt marad emlékezetes. Noha sokan Paul Thomas Anderson sikerére fogadtak, az amerikai alkotónak meg kellett elégednie a legjobb rendezésért járó Ezüst Oroszlánnal (a rendező torontói elfoglaltságai miatt nem jött el a gálára), illetve két főszereplője, Joaquin Phoenix és Philip Seymour Hoffman osztozott a legjobb férfialakításért járó elismerésen. Nem mellékesen a Hollywood Reporter cikke szerint a Michael Mann vezette zsűri az Arany Oroszlánt is a The Masternak akarta adni, de Barbera állítólag emlékeztette őket, hogy a két legjelentősebb elismerést nem kaphatja meg ugyanazon produkció.
A sokak által szintén végső befutónak várt osztrák Ulrich Seidl pedig az úgynevezett zsűri különdíját kapta meg a Paradise trilógiája második darabjáért, a Faithért: ezt általában a döntési folyamat alatt legtöbb vitát generáló műveknek szokták odaítélni. A hírt egyébként jelképesen az is igazolta, hogy a díjkiosztón összekeverték Anderson és Seidl díjait, ami kínos csereberét szült a színpadon.
A legjobb színésznő Hadas Yaron lett a Fill The Void című izraeli drámában nyújtott alakításáért. A legjobb forgatókönyv díját Olivier Assayas vehette át az önéletrajzi ihletésű Something in the Air (Apres mai) című filmjéért. A legjobb fiatal színésznek az olasz Fabrizio Falcót választották, aki a versenyprogramban szereplő mindkét olasz filmben (E’ stato il figlio, Dormant Beauty) játszott. A technikai különdíjat Daniele Cipri rendező kapta az E’ stato il figlióért.
