A jövő (egyik) háza
Az Egyesült Államokban már évtizedes múlttal rendelkezik, célja pedig, hogy a diákok olyan környezettudatos házakat hozzanak létre, amelyeknek a megépítésébe szponzorok és építőipari cégek is beszállnak. Magyar csapat első alkalommal vesz részt ezen a nemzetközi versenyen, ahol a „döntőbe” jutott húsz egyetemi csoport szereli össze a saját házát, amelyet aztán az építészettől az energiamérlegig, az épületüzemeltetéstől a komforton át a fenntarthatóságig tíz szempont alapján, naponta értékel majd a zsűri.
Na de mitől olyan különleges ez az Odoo projekt?
Egyrészt attól, hogy nemcsak ábrándozás, papírra vitt terv, virtuális képorgiába átvitt világjobbító óhaj, hanem valóság, mert megépült. Utazása előtt augusztusban a Kőbányai út egy ipari udvarán, a MÁV Északi Járműjavító telepén már felállították – működött –, hogy aztán újra darabokra szerelve, négy kamionon a madridi versenyre induljon. (A verseny után az Odoo hazajön, és a fejlesztői csapat egyetemén, a BME területén szolgál majd kiállítások, szponzori rendezvények és a folyamatos továbbfejlesztés helyszíneként.)
És érdekes azért is, mert vele ismerkedve azt is megtanulhatjuk, mennyire különbözni fognak, mennyire különbözniük kell a jövő családi házainak a maiaktól. A kép egy szigorúan szerkesztett fekete –talán hordozható – házat mutat, amely kicsit olyan, mint egy kihúzott fiók. A következő mondatok azonban alighanem bebizonyítják, mindez már mennyire nem esztétikai kérdés. Az épület lecsupaszított, díszítésmentes tömbjét például az az elsődleges szempont alakította, hogy maximalizálja a passzív, illetve aktív energianyereséget, azazminél kompaktabb a tömeg, annál kevesebb felületi esélyt hagyunk a hő szökésének, az ablakfelületek viszont a téli napsütéses órákban a ház melegítését segíthetik. A déli homlokzatot megkettőzték, a fekete pedig hőt vesz fel: a napelemek itt már nemcsak tetőidegen kiegészítő rátétek, hanem a szerkezet szerves részévé, építészeti elemmé válnak. (A majdnem lapos, csak hatfokos lejtésű tető a napelemeivel a ház elsődleges energiaforrása, ami a magyarországi fényviszonyok mellett éves szinten a szükségesnél kétszer, a madridi nap alatt pedig közel háromszor több energiát képes termelni.)
Ez a kihúzott fiókra emlékeztető ház három részre tagolódik (a zárt lakótömbre, a teraszra és szemben a csak „nyári falnak” nevezett falszakaszra), és bármennyire bizarr is, térhasználatában mégis a valahai hagyományos parasztházaktól veszi a mintát: a kicsi, így könnyen kifűthető ház, a tornácos udvar és a nyári konyha logikus hármasától. Az Odoo koncepciója abból indul ki, hogy a városi ember szinte egész életét zárt terekben tölti, miközben utazni is képes, csak hogy kijusson a jó levegőre. Akinek van, jól tudja, a terasz nemcsak a komfortérzetet javítja, de az év egyik felében természetes lakótérnövelés is. Itt szinte mindent lehet, amit bent: a nyári fal terasz felé forduló része beépített bútorokat, főzőlapot, mosogatót, íróasztalt, áramforrásokat és gépészetet rejt, miközben külső oldalát függőlegesen álló napelemek borítják.
A ház helyben elérhető anyagokat használ, favázas falszerkezetébe vályog, de (vízzel töltött) folyadékpanel is illeszthető, világítása, fűtése, hűtése a napenergiát, illetve keringetett csapadékvizet használva félpasszív, a falakba épített automatika segítségével a lakók akár a munkahelyükről vagy a mobiljukról is ellenőrizhetik a házukat – bekapcsolhatják a hűtést vagy leolthatják az égve hagyott villanyt. Rengeteg apróságot és nem is annyira apróságot kell most kihagynom abból, ami az Odooban – és a fejünkben is – felforgatja mindazt, ami egy építkezés során eddig szempont volt. Az anyagok és az energia végtelenségébe vetett naiv hit helyébe nemcsak a fenntarthatóság elsőbbsége, de ennek új funkciómátrixa és esztétikája lép.
A Budapesti Műszaki Egyetem közel hetvenfős egyetemista csapata két évig tervezte az Odoot, amely másik hasonló húsz házzal áll majd együtt abban a pazar kilátású madridi parkban. Csak az egyik nyerhet, de a jövő felé mutató tanulságok végtelenek.
