Haladnak a korral

Megelégelte az (elnyert) állami támogatások elmaradása, illetve akadozása miatti bizonytalanságot Magyarország egyik legpatinásabb filmes folyóirata, a Filmvilág, így nemrég úgy döntött, ezentúl elektronikus formátumban jelenik meg. Pontosabban abban is – a korszerű (és természetesen némileg olcsóbb) kiadás mellett egyelőre a folyóirat „múltbéli arculatában”, vagyis nyomtatásban is hozzáférhető marad.

A kísérlet eredményét ugyanakkor – vélhetően – nemcsak a Filmvilág készítői és kedvelői várják nagy kíváncsisággal: újabb értékes tapasztalatokat meríthetnek belőle azok is, akik eddig nem akartak vagy nem mertek megpróbálkozni ezzel az itthon még nem túlságosan elterjedt megoldással.

Baski Sándor, a folyóirat szerkesztője elmondta: szerinte a digitális megjelenés egyértelmű előnye, hogy így azokhoz is könnyen eljuthatnak (méghozzá a megjelenés pillanatában), akik egyszerűen már leszoktak arról, hogy nyomtatott lapokat olvassanak. Mert ilyen olvasók is bőven akadnak: ma már sokan csak az internetről tájékozódnak, és szöveget csak monitoron vagy az okostelefonon, táblagép kijelzőjén hajlandóak befogadni. Ezek mellett a váltás (pontosabban bővülés) a határon túli olvasók számára is kedvező fordulatot jelenthet: ők korábban csak nehezen, esetleg egyáltalán nem tudtak hozzáférni a laphoz. – Igyekszünk ugyanakkor arra is törekedni, hogy a digitális változat ne csak szimpla másolata legyen a nyomtatottnak – mondja Baski. – A legfontosabb különbség, hogy előbbi színes képeket tartalmaz, a lap dizájnelemei is színesek, adott esetben extra képgalériát is mellékelünk, és a cikkekhez filmrészletek, filmelőzetesek is kapcsolódhatnak. A Filmvilág továbbra is elsősorban nyomtatott folyóirat marad, tehát nem fogjuk a cikkeket máshogy írni vagy szerkeszteni a digitális kiadás miatt, mindössze „multimédiásítjuk” bizonyos elemeit – teszi hozzá.

A digitális verzió elkészítése elsősorban a Filmvilág fiatal laptervezőitől igényel pluszmunkát, akiknek ezúttal színesben kell összeállítaniuk a lapot. Maga a digitális megjelenés plusz pénzkiadást nem jelent, a szolgáltatást nyújtó Dimag az eladott példányok után kap részesedést. A digitális lap 20 százalékkal olcsóbb (390 forint), mint a nyomtatott változat. (Egyébként a Dimagon jelenleg 149 különféle újságra, magazinra lehet előfizetni, 2960 digitális szám vásárolható meg, és több mint 30 000 lapszámot töltöttek eddig le. Ez a szám nyilván jelentősen nőni fog, ahogy a különféle táblagépek ára egyre csökken. Már ma is mind sűrűbben láthatunk tömegközlekedési eszközökön, vonatokon táblagépet használó embereket, így nem kizárt, hogy pár éven belül olyan elterjedtek lesznek ezek az eszközök, mint ma a mobilok vagy az MP3-lejátszók.)

– Ezzel együtt sem számítunk arra, hogy a digitális eladások azonnal, érezhetően javítani fognak a folyóirat anyagi helyzetén – mondja a Filmvilág-szerkesztő. – Ez egyelőre egy kísérlet az „olvasói élmény javítására”, illetve új olvasók bevonására. Ma a film népszerűbb, mint valaha, mégis azt tapasztaljuk – bármily meglepő legyen is –, hogy sokan egyáltalán nem is tudnak rólunk.

A mindig is szűkmarkúan támogatott művészeti folyóiratoknak ugyanis nincs pénzük önmaguk reklámozására. Ha csak pár száz új olvasóval tudjuk a digitális kiadás segítségével megismertetni a lapot, már megérte belevágni ebbe a kísérletbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.