Erre az igére kapom fel a fejem, ami nemes egyszerűséggel bé-kerítteni jelentésű, s amit csak később, tíz óra tájt olvasok újra Baróti Szabó Dávid, a költő és nyelvújító Kisded Szótárának 18. oldalán. Ez ugyanolyan valószínűtlenül hangzik, jól tudom,mint az otthonkák alatt jegeskávézó kánikula, pedig színigaz.

A szótár 18–19. oldalát egy kedves könyvtáros ismerősöm küldte drótpostán még a nyár közepén azzal, hogy tudja, mennyire szeretem a szótárakat, s különben is, ebben csodák vannak, legyen elég a börhére és a tzutzolékra utalnia. Mivel akkor elfelejtettem megköszönni, más rútul elmaradt levelekkel együtt ezen a délelőttön válaszolok neki, s így ismét rákattintok a nekem beszkennelt oldalpárra.

Az első kiadás még hexameterbe foglalja a korabeli magyar nyelv kifejezéseit, olyan remek, weöresi sorokkal, mint az „Agga-dada-nőkofa-lant, alafát áhítok abajdoc”, de másodjára, 1792-ben már „rendes” szótárt ír, ebből nézek a képernyőmön harmincnégy szócikket, melyekből ezt a tárcát összetapasztom, nyelvhúsból, igen.

Hogy például mi a bengyele.

Mi más, mint tzutzolék, s máris valami abszurd párbeszédben vagyunk, még jó, hogy Baróti Szabó tovább magyaráz, hogy az még podgyász is, sőt nyaláb, s hogy bengyelni annyi, mint bugyolázni, illetve kendővel bé-keríttetni a fejét, netán egy begyes asszonynak, aki bizony rátartós. Beggyezkedni pedig: feltartani magát.

Ennek utána az illető bé-langyítt, Kánikuláné létére, azaz gyengén, lágyan, lengén, langyoson, lágymelegen, lagymatagon béfűt, bégyújt a kemencébe. Mi ez, ha nem színtiszta érzéki költészet, szinonimahabzsolás, szóöröm?

Nem keresem ki, hogy ezek a szócikkek hexameterben hogy festettek. „Bernyákolnak a bértzen a békes bengei matskák”, tán ilyesmi, ámbár a daktilus aligha futna ilyen léhán, békótalanul, babitsian. Böngészgetek. A benge, aki nem tudná, az maga a rügy, avagy faszem. S hogy bengézni mit jelent? „A megszedés, aratás, szüret után mezgérleni, lötskelni, tarlózni, gerezdelni, böngézni.”

Szótárakban mezgérelni, sőt lötskelni kedvenc és ritka szórakozásom, rabolja a munkaidőt, hacsak nem tárcát írok belőle, másként fogalmazva: erre használom a felületet, hogy szavazgassak, mutassam, mint a gyerek a kincseit, hogy milyen örök és efemer is egy szó. Hogy eltűnődjem, vajon azt, hogy beláka, ki és mikor mondhatta ki utoljára. Baróti Szabó magyarázatából jószerivel azt értem, hogy „tó”, mármint hogy a beláka nyilván kicsi tó, azaz tóka volna, más szóval lák vagy morotva. A lák szerepel Ballagi Mór imádnivaló, nyolcvan évvel későbbi szótárában mint mocsár, s rémlik, hogy a komor, sőt marcona morotva is ilyesmi, legalábbis sekély állóvíz. Egy beláka hagyján, de egy morotvával nem lehet viccelni.

S megint az igék, ezek a hajdani elnyűtt igekötős igék, a béorozkodni Baróti Szabónál bé-osonni vagy -osontani, bé-lopódzni, -sompolyodni valahová. P. o., azaz példának okáért, egy virti kertbe, ahol ül élete végén, nyolcvanévesen, tán mogorva, de eleven verskezdeteket fogalmaz, szócikkszerűket

– „Belé-aggom: belérögzöm, -vénhedem” –, tán még megfordul a fejében, hogy kétszázhúsz év múlva ki emlékszik őreá és a szavaira, tán csak ül, és ha gondol, hát olyasmire, hogy jó lenne most már bé-sudamlani a mennyek országába, azaz bé-szökni vagy bé-repülni.

A berhe, azaz börhe, nem más, mint az iparosok bőrköténye, továbbá ágyéktakaró, istrángszorító szíjacska, bozontos csomó a fonalon.

PARTI NAGY LAJOS

Költő, író. Budapesten él. Legutóbbi kötete: Az étkezés ártalmasságáról, Magvető, 2011.

I!

Négy tárcaszerző váltja egymást ezen az oldalon:

09. 07. TRENCSÉNYI ZOLTÁN

Újságíró, publicista, a Népszabadság főmunkatársa.

09. 14. FÁYMIKLÓS

Zenekritikus, színház-, film- és ételbíráló, a Népszabadság állandó munkatársa.

09. 21. KARAFIÁTH ORSOLYA

Kultúrdémon: költő, performer, publicista és minden más, három verseskötete és két lemeze jelent meg.