Danaé nagybányai tájban
Thorma János életműve, amelyet e két, nehezen mozdítható óriásvászon fog közre, az idén nagy vándorkiállításra indult. A nyár elején Kecskeméten volt látható, jelenleg Nagybányán és Kiskunhalason állomásozik, hogy több németországi helyszín után a tél végén a Nemzeti Galériába térjen vissza a teljes válogatás. A szülőváros múzeumának látszólag hálátlan szerep jutott. Mert ott van helyben ugyan a két legismertebb, legnépszerűbb óriásvászon, a kezdet és a vég, de az időszaki, alkalmi kiegészítés jobbára a késői, húszas-harmincas évekbeli képekre összpontosíthat. Ám éppen ez a kényszerű szűkítés ad alkalmat bizonyos vonások jobb megismeréséhez és néhány remek vászon felfedezéséhez. Nincs jelen a Szenvedők korai-finom naturalizmusa, a Kocsisok között heves zsánerimpresszionizmusa, az Október elsején is csak egy részlettel, olajvázlattal képviselteti magát. Ez azonban azt is jelenti, hogy közelebbről megismerhető a témától-irodalomtól megszabadított Thorma-piktúra. Azok a késői képek, amelyekben a mester már sem erkölcsnemesítő-társadalombíráló, finom szemrehányásait, sem negyvennyolcas indulatait, sem életképi elkötelezettségeit nem érvényesíti.
Tulajdonképpen máig nem világos – a hű barát és krónikás Réti is csak részmagyarázatokkal szolgál –, hogy miként élt a tematikus Thorma azon a Nagybányán, amely a szabad, mondanivalóktól megszabadított festészet szimbóluma lett. Ferenczy a Háromkirályok látszattörténetébe keretezte a megrendítő erdei atmoszférát, és Ábrahám áldozatára hivatkozva festett remegő levélzöldeket, addig is, míg kiszabadult a cselekmény nélküli tájra, a cselekedet nélküli férfiak és nők közé –Thorma mindezt mintha csak jóval később engedélyezte volna magának.
De engedélyezte. Huszonnyolcban a Nagybányai dombon kompozíciójában csak ül a nőfigura, annyi a dolga, hogy vöröses legyen a blúza, és a kabátja kék árnyékokat vessen, egyébként a főszerep a kék hegyeké és a rőt sárga-vörös növényeké. Két évvel korábban, a Gesztenyésen már alak sincsen, csak alakzat: a mélyzöld lomboké és a vörös-vibráló lejtőé. A Kalapos nő a Zazar partján az évtized végén az előtérbe kerül, mégis beleolvad a hegy, a part, a síkság rozsdavörösébe, és a késői Cseresznyeszedés is ellazított komplementer színek együttléte, mintsem igazi bukolikus jelenet.
Ám A nő rózsás kendővel, másképp Kalapos hölgy napsütésben nemcsak a sárgulóan zöld ismert tájat, a fehérbe oldott ismert kék eget vonultatja fel önfeledten, hanem a rózsás kendő olyan vad-szép vöröseit, a kék és a vörös olyan ellentéteit is, amelyek a szelíd Nagybányával alig összeegyeztethetők. S ha tovább, az 1932 körülire datált Nagybányai hegyeken is észrevesszük az előtér mezejének meleg-hideg pászmáit, szálkás ecsetkezelését, lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson az expresszionizmus. Mindaz, ami egy fürdőzők-vázlaton vaszarys szabadosságig merészkedik.
Ám kit sem érdekelnek a menetrendek. Az, hogy az eszme vezérelte Thorma hány évtizeddel Monet-ék után vált impresszionistává, s mikor expresszívvé, tökéletesen érdektelen. Az érdekes az, hogy ezen a különös életpályán mikor születtek zavartalan, s mikor vegyes művek. Az utóbbiakból is jutott az emlékgyűjteménybe. A húszas-harmincas évek makacs zsánerei, mitologikus képei nem azért örömtelenek, mert valamely mérce szerint elkésettek. Hanem azért és akkor, amikor következetlenek. A Hölgy nagybányai tájban egész, szerves, egyszerre jellem- és tájkép. A Danaé, hátterében a nagybányai templomtornyokkal is megoldatlan, bizonytalan, és továbbra sem ad magyarázatot jó néhány Thorma-rejtélyre.
