Toszkán randevú Argentínában
– Két napja alig alszom.
– Ez volt a felkészülés?
– Nem, csak így alakult.
A fenti beszélgetés hajnali négy után zajlik le, és nem az álmatlanság mellékhatásairól szóló konferencián, hanem a Művész moziban.
Az első ízben megrendezett Artmozik Éjszakáján ez az az óra, amikor elmosódnak a különbségek. Már nem a riporter beszélget az ötven körüli interjúalannyal, hanem két vörös szemű filmmániákus. Lehetünk még vagy harmincan, negyvenen így. Nehéz megsaccolni, mert többen odakint dohányoznak a még mindig fülledt pesti éjszakában. Az viszont tisztán látszik, hogy akik eddig itt maradtak, azok már végig kitartanak. A fél ötkor kezdődő filmeket böngészik a programban, de könnyen lehet, hogy itt lesznek az utolsó, negyed hétkor kezdődő vetítésen is. Egyébként a város sem alszik már vagy még, a szemközti török étterem kiülős része most is tele van, és a villamosmegállóban is álldogálnak néhányan.
Három moziban (Művész, Toldi, Puskin) negyvennél több filmből válogathatott az, aki beszerezte az egyetlen estére érvényes karszalagot. A három mozi tíz terme biztosította, hogy a folyamot ne nagyon szakítsa meg semmi. A kínálatra nem lehet panasz, hiszen az utóbbi hetek, hónapok legjobb művészfilmjeit válogatták össze (plusz egy premier előttit, a Toszkán szépséget), de gondoltak a multiplexek rajongóira is, mert a két legnagyobb terem kínálatában kasszasikerek is feltűntek: a Batman-trilógia záródarabja, a nagyon várt Prometheus, az Alien-filmek nulladik része vagy a mesébe oltott fantasy, a Hófehér és a vadász.
A folyam fél hatkor indult útjára a francia közlekedési miniszter munkanapját feldolgozó Államérdekből című mozival, és a sokat mondó Antikrisztussal zárt valamikor nyolc körül. Mi este hétkor próbáltuk kipuhatolni a Művészben, hogy a filmek szeretetén túl mégis mi visz rá valakit egy ilyen hosszú éjszakára. Nagyobb tömegre számítottunk, ám kiderül, hogy az artmozik közönsége nem az a tolakodós típus, a legtöbben már előre beszerezték a karszalagot (ötszáz forint kedvezménnyel). A nemek harcát a harminc körüli nők nyerik fölényesen, csak néhányuknak sikerült a barátjukat, férjüket is rábeszélni a kalandra. A legjellemzőbb kép a két-három barátnőből álló csapat.
Akiket megkérdeztünk, mind úgy kalkulált, hogy a helyszínen háromezerért megváltható szalag öt film megnézése esetén éri meg leginkább, hiszen így hatszáz forintra jön ki egy mozi. Ez pedig mintegy tíz órát jelent, belekalkulálva a mozik közötti sétát is. Nem csoda, hogy valaki az előtérben zoknit és pulóvert rendel a csak most érkező barátnőjétől. Az előbbit még értjük, az utóbbit nem nagyon, hiszen még éjfél után is csorog rólunk a víz – a működő légkondik ellenére. Jó így levezetni a nyarat, mondja még valaki, s ez már a tényleg a szervező Budapest Film Zrt. érdeme.
Tóth Judit sajtóreferens elmondja, hogy jövőre is valamikor nyár végén rendeznék meg a folytatást, hiszen ilyenkor már egyetlen nagyobb fesztivál sem zavar be, az esték viszont még elég forrók egy jó kis kalandhoz. A Corvin mozi éjszakája adta az ötletet, hiszen akkor az 1400 nyomtatott szalagból ezer fogyott el, most ötszázzal is elégedettek lennének. Erre van is remény, hiszen elővételben 350 már elkelt, vagyis a cél teljesülni látszik: némi forgalomnövekedés mellett olyanokat is becsábítani az artmozik világába, akik nem számítanak törzsvendégnek. Jövőre talán már kiegészítő programokat is szerveznek, de az idén be kellett érnünk annyival, hogy a Művészben finom borok, a Puskinban pedig koktélok várták a nézőket.
A bor ilyen melegben azonban nem nagyon jön be, az alkohol különben is álmosít, nagyobb keletje tehát a kávénak van: olyasvalakit is láttunk, aki termoszban hozta magával. A félezer érdeklődő pedig tényleg nem elrugaszkodott szám, hiszen a Művész Tarkovszkij terme két perc alatt megtelik a francia vígjátékra, de így járunk a Puskin Amarcord termével is, ahol a Toszkán szépség kalandjait vetítik, pedig az már hetvenfős. Miközben a Metropolis 225 fős nagyterme jó fél házzal megy a Batmannel. Éjjel egykor, talán már Freudra hallgatva, az ausztrál sikamlós drámát, a Sleeping Beautyt választom, s nem én vagyok az egyetlen, hiszen ekkor már látok egynéhány lehunyt szemű nézőt is a teremben.
A velem egy sorban ülő hölgy malackás kispárnát szorongat, és a film felénél már egyre jobban irigylem. Julia Leigh drámája ugyanis azon kívül, hogy minden oldalról megmutatja a pőre Emily Browning színésznőt, másra nem nagyon képes: üres művészkedés a test meggyalázásáról. Nem úgy az utána következő angol dráma, a Shame, amely Michael Fassbender főszereplésével mutatja meg, hogy milyen mély bugyrai lehetnek a szexfüggőségnek. A negyedik film után jön el különben az a mágikus pillanat, amikor a filmek szereplői elkezdenek átjárni egymáshoz. A Párizsban élő és a szerelemben csalódott Marc Maronnier találkozik az ausztrál Madammal, aki fiatal és alvó nőket kínál fel idős és élveteg férfiaknak két szabály figyelembevételével: tilos a behatolás, és nyomokat sem szabad hagyni a kiválasztott testén.
Toscana pedig nincs is olyan messze az esős New Yorktól, ahol az énekesnő, Sissy egy reggel felvágja az ereit. Innen is látszik, hogy az élet még az Artmozik Éjszakáján sem számít sétagaloppnak. De ha katarzisra már nem is, levezetésre még jut egy kis idő. Egy dán vígjátékkal (Bor, tangó, kapufa) utazunk el Argentínába, ahol a lúzernek látszó apa és fia új szerelemmel és életének új értelmével gazdagodik. Odakint viszont már egy másik film pereg. A reggeli, morcos Budapest tápászkodik fel a nappali hőség után. Alig húszan hagyjuk el a mozit. Már csak az alvás jöhet szóba. Lehetőleg álmok és képek nélkül.
