Legózó zongorazseni

– Egyelőre nem tudom, mi a legnagyobb álmom. Talán majd később tudok válaszolni erre a kérdésre – mondja lapunknak a nyolcéves Yoav Levanon, aki a szüleivel péntek hajnalban, hosszú repülőút után, fáradtan érkezik Izraelből Budapestre. A kis zongoristazseni mindenkit lenyűgöz: rajongói a huszonegyedik század Mozartjának nevezik, és az annak idején szintén csodagyereknek tartott zongorista-karmester Daniel Barenboimhoz hasonlítják.

A párhuzam nem alaptalan. A kisfiú háromévesen kezdte zongoratanulmányait, és azonnal kiderült, hogy igazi tehetség. Első koncertjét az Izraeli Kamarazenekarral adta, hétéves korában már New Yorkban koncertezett. Bár nehezen választja ki, hogy zenei pályafutása során mi volt eddigi legnagyobb élménye, talán ez, a Carnegie Hallban tartott fellépés a legemlékezetesebb számára.

Yoav Levanon
FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS

Hogyan is került a hangszer elé a szőke kis Yoav? – Igen, én döntöttem el, hogy zongorán fogok játszani – állítja a fiatal művész. Az édesapja azonban hozzáteszi: az édesanya ötlete volt, hogy ültessék gyereküket a zongora elé, és nagyon jól működött a dolog. Olyannyira, hogy az Izraelben élő Yoav nyolcéves korára már igazi rajongótábort gyűjtött odahaza, külföldön és a YouTube-on is.

A koncertjeiről készült felvételeken látszik, hogy a kisfiú először nagy szakértelemmel igazgatja a széket, néhány pillanatig csendben ráhangolódik a darabra, majd koncert közben teljesen beleéli magát a játékba, mintha senki sem lenne körülötte. Yoav meglepően éretten és érzékenyen értelmezi a darabokat. Sokan nem is értik, miként képes erre egy kisfiú.

– Mindig máshogy közelítek egy darabhoz, máshogy gyakorlom, úgy csinálom, ahogy érzem – magyarázza Yoav. Ismeretlen fogalom előtte a lámpaláz, egyáltalán nem ideges a fellépések előtt. – Szeretem a színpadot. Szeretek játszani, és közben jól érzem magam.

Annyira el tud merülni a zenében, hogy otthon sem mérik, mennyit gyakorol. Mindig annyit, amennyi szükséges egy-egy darabhoz. Ez a kisfiú számára nem kényszer, és nem is marad ki semmiből: Yoav a rengeteg zongorázás mellett a gyermekek szokásos életét éli. – Járok iskolába, habár sokat hiányoztam a koncertek miatt. Van szabadidőm is, amit nagyon élvezek, ilyenkor mindig sokat legózom, és találkozom a barátaimmal.

A kisfiú még azt sem döntötte el, mi akar lenni, ha nagy lesz. Abban biztos, hogy folytatni akarja a zongorázást, és nem szeretné elveszíteni ezt a képességét. Saját elmondása szerint egyre jobb és jobb akar lenni. Édesapja hozzáfűzi, egyelőre elég képlékeny, hogy mi lesz Yoavból. Csodagyereknek tartják, és imád zenélni, de rengeteg mást is csinál, sok minden érdekli, akárcsak a vele egykorú fiúkat. Bármilyen nehéz legó játékot össze tud rakni, ötévesen már egyszerűbb áramkört is csinált, és nagyon érdeklik a technikai dolgok, a mini játék helikopterek.

A kisfiú New Yorkon kívül a világ több helyén is fellépett, vasárnap pedig – a Liszt Ferenc Kamarazenekar vendégeként – a Zsidó Nyári Fesztiválon szerepel. Sőt már azt is tudja, hogy jövő májusban együtt zenél a világhírű orosz hegedűművész-karmesterrel, Vlagyimir Szpivakovval, aki mindenképpen szeretett volna Yoavval játszani.

A zongorazseni nem tud olyan helyet mondani, ahol nagyon szeretne fellépni, de vannak tervei ezzel kapcsolatban is. – Nem tudom, hol játszanék szívesen, de nagyon szeretnék szerepelni egy király vagy fontos emberek előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.