Ha felütjük a hatvanas évek beatsztárjainak életrajzait, meglehetősen sok hasonló elemmel találkozhatunk: a külvárosi srácok ki akarnak törni a generációk taposómalmából, ezért eldobják az iskolai uniformist, olcsó gitárt vesznek a kezükbe, a rádióból ellesnek néhány akkordot, majd zenekart alapítanak, és hamarosan jön a világsiker. Manapság viszont mintha az irodalomban ismétlődnének az életrajzi klisék.

Valaki különösebb tapasztalat és írói előélet, illetve előzetes publikációk nélkül megírja a fejéből váratlanul kipattant, megálmodott sztorit, a mű először nem nagyon kell senkinek, utána valahol mégiscsak megjelenik, fölfigyelnek rá, beszélni kezdenek róla, a példányszám hirtelen milliósra kúszik, és itt is jön a világsiker. A reflektorfény jelenleg E. L. James-re esik. Az álnév Erika Leonardót takarja, aki mindeddig Londonban, egy tévécsatornánál dolgozott, és a munkája, valamint a gyereknevelés mellett írogatott.

Első regénye, A szürke ötven árnyalata eredetileg az interneten és e-könyvként jelent meg, majd miután egyre többen olvasták és beszéltek róla, hagyományos könyvként is napvilágot látott, sőt hamarosan fölkerült a New York Times bestsellerlistájának élére – mégpedig úgy, hogy szorosan mögötte a regény folytatása (A sötét ötven árnyalata), harmadikként meg annak a folytatása (A szabadság ötven árnyalata) következett.

Közben fölröppentek a hírek, hogy a gyorsan trilógiává bővült sorozathoz az írónő egy újabb trilógiát fog írni. Mi több, a férje is elhatározta, hogy hasonló fába vágja a fejszéjét. Talán nem meglepő, hogy a recenzens ezek után szkepticizmussal vegyes kíváncsisággal fogta kezébe a regényt. Amely különben egyáltalán nem indul rosszul. A Bret Easton Ellis fémjelezte amerikai minimalista próza legjobb hagyományait követi: lényegre törő, pontos mondatok; fölösleges jelzők és mellébeszélés nélkül is világosan kiderül, hogy hol vagyunk és mi történik.

Anastasia Steele, a végzős irodalom szakos hallgató interjút készít az egyetemi lap számára az ifjú milliárdossal, Christian Greyjel, aki meghatározó, egyúttal vezető személyisége annak az elképesztő vagyonokat mozgató üzleti világnak, amelynek komor csillogását az egyszerű sorból származó Anastasia eladdig csak távolról és idegenkedve figyelhette. E. L. James túlírások nélkül, ügyesen érzékelteti a kettejük közt lévő távolságot, és bár abban nincs semmi meglepő, hogy a két fiatalmindezek ellenére szinte első pillantásra egymásba szeret, a dolog egy darabig a klisékkel együtt is működni látszik. Valahol a hiteltelenségen kezd elcsúszni az egész.

A történetet egyes szám első személyben, jelen időben elbeszélő Anastasia már a kezdettől fogva odáig van az üzletemberért, ám egy idő után sok lesz az ezt megjelenítő (egyébként csak a belső monológjai között felbukkanó) „Szent szar!”-féle kirohanásokból. Jönnek a furcsaságok. A diplomaátadására készülő, Thomas Hardyért rajongó – még szűz – lány, aki még soha nem hagyta el az Egyesült Államokat, Greytől kapja élete első számítógépét és e-mail üzenetét (2011 tavaszán vagyunk!).

A pasas közben mindenféle sötét titkokra utal, majd rövidesen kiderül, hogy szenvedélye a BDSM – azaz a dominancián és alávetettségen alapuló, nemritkán kínzásokra épülő szexuális játékok –, képtelen normális kapcsolatot kialakítani, ehelyett valóban nem hétköznapi, de nem is annyira egyedi játszadozásaihoz keres partnereket, akikkel részletes szerződést köt arról, hogy a BDSM során mit lehet, illetve minek mi a feltétele. Szerelem ide vagy oda, az új kiszemeltje Anastasia lesz. Csakhogy ehhez előbb el kell vennie a lány szüzességét, és be kell tanítania bizonyos dolgokba. A regény innentől kezdve jószerével kimerül a szexuális aktusok leírásában és a szerződés kidolgozásában.

A végkifejletet az olvasók érdekében nem árulom el. (Bár nincs is igazából végkifejlet, a történet folytatódik.) Furcsa a siker természete. Vannak, akik éveken keresztül szívósan dolgoznak érte. S vannak, akiknek egyszeriben az ölükbe hull,mégpedig egy olyan művel, amelyben voltaképpen nincsen semmi különös: volt már ehhez hasonló, és nyilván lesz is még számtalan. A kliséket gyakran újra lehet írni, de ez akkor érdekes, ha az eddigitől eltérő formában tesszük, vagy új tartalommal töltjük meg. Kimaradtak a ziccerek: a szerelmi szál szövődhetett volna másként, és a Mrs. Robinson-toposzt is át lehetett volna értelmezni. Kétségtelen, hogy E. L. Jamestől megtudunk egyet smást a BDSM-ről, ám ehhez nem föltétlenül regény kell. Egy jó szakkönyv is megfelelne.