A kőlap az Aquincumi Múzeum kincsének darabja, egy Kr. u. II. század végi–III. század eleji síremlék öt ránk maradt töredékének egyike. A leletegyüttes legújabb kori története egy különös telefonnal kezdődött. „Római kori sírkövek hevernek a Barackmag utca szélén” – jelentette a múzeumnak 2009. március 23-án délután bizonyos Imre Gábor a Rupp-hegyről, munkavégzés közben, de mintegy nem mellesleg. A vonal túlsó, vagy ha úgy tetszik, innenső végénél ülő régész, Beszédes József meglehetős szkepszissel fogadta a hírt. Több okból is.

Ilyen telefonok nemigen jönnek, ha errefelé bárki építkező régi követ talál, az vagy nem tudja, hogy régi, azért nem szól róla, vagy azért nem, mert tudja, ám nem érez különösebb elhivatottságot a műkincsmentés iránt, meg a feltárással járó macera sem hiányzik neki. A másik ok, hogy római sírkő csak úgy magától és magában nemigen szokott felbukkanni: többnyire ásatásokon, későbbi, tehát negyedik századi síremlékekből, katonai létesítmények falaiból kerülnek elő ilyen leletek, ahogy például a 90-es években feltárt bölcskei (Tolna megye) kikötőerődben is történt.

Noha már a rómaiaknál is törvény védte a temetkezési helyeket, a pogány síremlékek, oltárkövek a keresztény császárok korában már alig jelentettek többet szabadon felhasználható építőanyagnál –igazított el a régész. Beszédes aztán erősen meglepődött: a helyszínen bebizonyosodott, hogy a bejelentő nem tévedett, a lelet tényleg római kori (Imre Gábort az értékmentés terén tanúsított helytállásáért utóbb elismerésben részesítette a múzeum).

Mint kiderült, egy beépítetlen magánbirtokról került az út szélére, a tulajdonos megunta, hogy folyton teleszemetelik a földjét, munkagépet rendelt, az rakta le oda, ahol aztán ráleltek. A régészek öt kődarabot találtak, két sima, két feliratos és egy reliefes lapot: ez volt a camillás. Mint Beszédes Józseftől megtudtuk, a tisztogatás és a restaurálás során kiderült, hogy az eredetileg kétembernyi magasságú síremlék darabjait egy jómódú család fiának, Marcus Aurelius Aelianusnak faragtatták.

A húszas éveiben elhunyt fiatalember –azért nem lehet tudni a pontos életkorát, mert a markoló éppen a második X után kapta el a vonatkozó követ – apja, Marcus AureliusMogetmarus, mint az a feliraton olvasható, a trákok Camponában, tehát a mai Nagytétény helyén állomásozó első számú lovas segédcsapatának kiszolgált katonája (veteranusa) volt, aki valószínűleg a kövek előkerülési helyének közelében álló villagazdaságban élt családjával. A halott anyját Aurelia Dumnomarának hívták. Figyelemre méltó nevek, kelták ugyanis, márpedig e népről a szakemberek a közelmúltig azt állították, hogy a III. századra itt, Kelet-Pannoniában már bőven beolvadtak a helyi provinciális népességbe.

Íme a bizonyság, hogy korántsem. Mi kértük a múzeumot: válassza ki azt a kincset a gyűjteményéből, amelyet most valamiért kiváltképp szívesen mutatná be olvasóinknak. A választás – a felbukkanás különös története mellett – mindenekelőtt azért esett éppen a Barackmag utcai töredékekre, mert Aquincumban sok csodát őriznek ugyan, de ilyen ép, ekkora darabokból álló, ilyen pontosan rekonstruálható római kori síremlékük csak egy van. Az utóbbi évek egyik legjelentősebb római leletét az új kőtárban láthatja a publikum.

reliefes kődarab