A művészet toleráns

Nem könnyű bejutni a hangverseny helyszínére, a repülőtérihez hasonló átvilágítás emlékeztet arra, hogy Budapest közepén is óvatosnak kell lenni. De a Dohány utcai zsinagógát kívülről és belülről látni, benne koncertet hallgatni. Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom.

A XV. Zsidó Nyári Fesztivál megnyitóján a Liszt Ferenc Kamarazenekar lép föl. A műsor második felében a Pusker nővérek, Júlia és Ágnes szerepel. De bármilyen fiatalon is éri őket a megtiszteltetés, az igazi szenzációt az első rész jelenti majd, amikor Haydn D-dúr zongoraversenyét egy olyan izraeli kisfiú adja elő, aki akkor született, amikor már a nyolcadik fesztiválmegrendezésére készültek a szervezők. A videomegosztókon meg lehet nézni – éppen ennek a műnek az előadása közben is –, hogyan játszik Yoav Levanon, és mindenki maga eldöntheti,mennyire vehető komolyan, hogy hangszerével a nagy hírű zenekarral versenyezzen.

A városban sok helyütt lesznek programok, a rendezvénysorozat Dohány utcai helyszínén fellép egy másik majdnem gyerek, Radics Gigi, aztán az izraeli Shlomo Bar és a Habrera Hativeet, Michel Legrand előtt tisztelgő műsorával Takács Nikolas, koncertszerűen lesz látható Verdi Nabuccója, zenél a Budapest Klezmer Band.

Szeptember 4-én este Jubileumi gálaest a tolerancia jegyében címmel ad műsort Bálint András, Csákányi Eszter, Elsa Valle, Fullajtár Andrea, Hábetler András, Hegedűs D. Géza, Kulka János, Somló Tamás, Závada Pál, a Fischer Ádám vezette Osztrák–Magyar Haydn Zenekar és a Rajkó Művészegyüttes. A szervezők írják: „A 15 éves Zsidó Nyári Fesztivál soha nem politizált. Most sem tennénk, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy hazánkban félelembe kényszerülve kelljen élnie bárkinek. Nem engedhetjük, hogy Magyarországon etnikai, nemzetiségi vagy vallási okokból megkülönböztetést kelljen elszenvednie honfitársainknak! (…) A fesztivál jubileumi gálaestje kimondva és kimondatlanul, a toleranciát kívánja reprezentálni a művészet a nyelvén.”

I!

08. 26.

KEZDÉS: 19.00

CÍM: A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje

HELYSZÍN: Dohány utcai zsinagóga (Budapest VII., Dohány u. 2.)

JEGYÁR: 4300–6500

A Shlomo Bar
A Shlomo Bar
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.