Ehhez tényleg arc kellett

A rendszerváltás környékén még számos színész és közéleti híresség vállalta, hogy kiáll valamelyik politikai erő mellett és segíti annak kampányát. A választási kampányokból idővel elkoptak az ismertebb arcok, leginkább már csak a Fidesz korábbi mozgósításaiban vettek részt népszerű közszereplők; legutóbb például Tarlós István főpolgármesteri kampányában.

A Népszabadság megkereste Dorogi Gyulát, aki reklámfiguraként az MSZP 2009-es EP-kampányát segítette. A szigetszentmiklósi „büfés”mára elvesztette akkori vállalkozását, jelenleg egy fővárosi szálloda bankettlebonyolító csapatát erősíti. „A mostani kormány – ígéretével ellentétben – nem segíti a kis- és középvállalkozásokat, a dohányzással és a nyerőgépekkel kapcsolatos intézkedéseik szinte tönkretették a vendéglátósokat. Emellett én is a devizahitel áldozatai közé tartozom, végül nekem is be kellett zárnom az üzletemet” – fogalmazott Dorogi. Az egykori kampányarc büszke arra, hogy („hús-vér MSZP-sként”) részt vehetett a szocialisták reklámhadjáratában, ma is újra megtenné, ha erre kérnék. Dorogi egyébként jelenleg a szigetszentmiklósi önkormányzat ifjúsági-, sport és társadalmi bizottságának külsős tagja, de tisztséget lát el az MSZP Pest megyei etikai bizottságában is.

Székhelyi József színművész, aki a rendszerváltás után az SZDSZ színeiben indult a választásokon és vett részt a párt kampányfilmjeiben is, a témához kapcsolódóan azt mondta: 1989–1990-ben olyan közérzete volt az országnak, hogy ha azt mondják, arrébb kell tolni a Gellérthegyet, akkor nemzeti egyetértésben és vállt vállnak vetve megtették volna. „Ennek a fényében fogadtam el abszolút független jelöltként a parlamenterséget és az SZDSZ támogatását. Ezért hálás is vagyok nekik. Az »eszdéeszesség« máig stigmatizál, amit hetykén viselek. Még hetykébben viselném, ha lenne SZDSZ. Engem egy nem létező dolog stigmatizál azóta is, ami azért elég furcsa” –fogalmazott a színművész. Székhelyi egyéniben hiába szerzett negyvenkilenc százalékot az első demokratikus választáson, ez a támogatottság csak a második helyre volt elég. A színész „bánatában” a listás helyéről is lemondott és így nem lett képviselő. „A mai Magyarországon az az abszurd helyzet van jelen, hogy kétharmados tető alatt háromharmad ázik. Gyenge jövőképünk van. Orbán Viktornál jobban hiszek Winston Churchillnek, aki azt mondta: a demokráciánál nincs nehezebb és nyögvenyelősebb, de még nem találtak ki jobbat. A kormányfő pedig megpróbál valami újat kitalálni. Ebben az új rendszerben szerintem ő lesz Isten offshore-a” – fogalmazott a színművész.

Az MSZP 2009-es kampányzárója. Balról a második Dorogi Gyula, jobb oldalán az a diáklány, akivel együtt szerepeltek a plakátokon
Az MSZP 2009-es kampányzárója. Balról a második Dorogi Gyula, jobb oldalán az a diáklány, akivel együtt szerepeltek a plakátokon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.