Amikor egy könyvben azt a mondatot olvassuk, hogy ha „annyi anyag létezik a világegyetemben, amennyit megfigyelünk, akkor az univerzum szükségszerűen szingularitással kellett, hogy kezdődjön”, na akkor arra gondolhatunk, hogy megint egy kiadvány, ami újabb csapást mért az erdőkre és az átlagosan felkészített elmékre. De nem. Ez a könyv elvileg a Nagy Bummról szól, de a történet középpontjában nem a szingularitás áll, hanem egy csodálatos elme. Az elméleti fizikus Stephen Hawking, akit korunk Einsteinjének is szoktak mondani, valami különös csoda révén máig közöttünk él, miközben ötven évvel ezelőtt azt jósolták neki, jó, ha két-három évet eltölthet még ezen a sárbolygón.

Hawkingnál mozgatóideg-sorvadást állapította kmeg, mely kór első tünetei: a kézremegés, a gyengeség, nyelési problémák, néha a nehézkes beszéd. A betegség az agyi és gerincvelői akaratlagos mozgatóideg-pályák sejtjeinek fokozatos pusztulásával jár. Az idegsejtek pusztulásával pedig az általuk mozgatott izmok is elsorvadnak. A mozgás, a beszéd ellehetetlenül. Bár nem Hawking az egyetlen, aki évtizedek óta él ezzel a kórral, a betegek általában két-három év múlva meghalnak. Az alatt a két-három év alatt az elme viszont tiszta marad. Egyesek ezt előnynek tekintik, mások rémálomnak.

Hawking az egyesek közé tartozik. Nem omlott össze, hanem valami megmagyarázhatatlan akaraterőtől hajtva úgy döntött, lesz, ami lesz, ő megszerzi a PhD-fokozatot. És talán néhány szakcikk is belefér még a kéthárom évbe. Gyerekkori ismerősét, Jane-t, elbűvölte a különleges intellektusú és különlegesen nehéz természetű férfi. Hozzáment, és három gyerekük született – mert a kór nem érinti a nem akaratlagosan mozgatható izmokat, mint a szív, az emésztő- és a nemi szervek izmait. A közelgő halálhír feldolgozása sokféle. A sajátunké szintúgy. „Az embernek kellően érettnek kell lennie ahhoz, hogy felismerje, az élet nem igazságos. Bármilyen helyzetbe is hozzon bennünket, abból kénytelenek vagyunk kihozni a legjobbat.”

Hawkingot zavarta, ha betegként tekintettek rá. Zavarát oldva olyan hivatást talált az elméleti fizikában, amelyben rokkantsága nem jelentett komoly hátrányt. Agyának működését nem korlátozta a betegsége, amiben hátrányt szenvedett, a mód, ahogy hozzájutott a tudáshoz. Ezt is megoldotta. Nem tartja különösen sokra azt, amit tett, amit elért. Szerinte akkor lett volna valóban rengeteg akaraterőt igénylő, hősies tett az övé, ha önszántából döntött volna mellette. Ám nem így történt. Ő inkább „csak” elfogadta, amit rámért a sors, és elmerült a munkájában. 1973-ban jött rá, hogy a fekete lyukak mérete egyre csökken, majd az egész felrobban. Az eleinte tökéletes zagyvaságnak titulált elméletet pár éven belül mindenki elfogadta. A zagyvaságról szóló beszámolót ma már az egyik legelegánsabb cikként emlegetik a fizika történetében.

A könyvben a fizika és a fizikus elválaszthatatlan. Érthető magyarázatot kapunk a nehezen érthetőre, az elméleti fizikai jelenségekre. És közben megértjük, hogy Hawking szerint a világegyetemnek miért nem volt szüksége isteni beavatkozásra. Az idő rövid története című bestsellerében még csak eltűnődött azon, létezik-e olyan teória, amely megmagyarázza a világ teremtését. Néhány évvel ezelőtt megjelent kötetében már részletesen kifejti mindenre megoldást nyújtó „M-elméletét”, amelynek szellemében kizárja az isteni beavatkozás szükségességét: a Big Bang, az ősrobbanás a fizika törvényeinek „elkerülhetetlen” következménye.

Egyébként tudták, hogy miért írta meg Az idő rövid történetét? Mert a világ egyik legnagyobb koponyájának nem volt annyi pénze, hogy három gyermekét az általa elvárt nívón taníttatni tudja. A könyv egy év alatt készült el. Hihetetlen szakmai és anyagi siker lett. A CAM magazin szerint „Hawking egy elképesztő jelenség: munkáspárti multimilliomos”. A nyolcvanas évektől az önálló járásra képtelen tudóst egy mindentudó kerekes székkel ajándékozták meg. Egy alkalommal áthajtott Károly herceg lábfején. Egy idő után az a hír járta, hogy az áthajtások nem mindig véletlenül történnek, és nagyon várja már az alkalmat, hogy Margaret Thatcher lábán is átguruljon. „Gonosz híresztelés – reagált erre Hawking. – Áthajtok a lábán annak, akitől még egyszer meghallom!”

Kitty Fergusonnak nem ez az első könyve Hawkingról, de a legjobb. Húsz éve ismeri és próbálja megérteni ezt a zsenit. Szeretve tiszteli erényeit és hibáit. Szó esik arról a dilemmáról is, hogy vajon ugyanolyan sztár lenne-e egészségesen, mint amilyen mostani állapotában? Talán. Ki tudja. Kétségtelen, hogy így nagyobb szenzációt jelent. Kerekes székkel járt a Húsvétszigeteken, az Antarktiszon, vagy nagy feltűnést keltett zéró gravitációs repülése 2007-ben. Hawking megtanulta, hogyan élhet teljes életet. „Csak a saját orrom után mentem, és mindig azzal foglalkoztam, ami akkor éppen érdekesnek és megoldhatónak tűnt.” Ha neki sikerült, nekünk sem kizárt.