Ahol a Kamarazene lakik
Az első két Kaposfest euforikus hangulatban telt – minden gyerekbetegsége és szervezési hibája ellenére. Olyan légköre alakult ki, amilyet nemzetközi klasszikus zenei fesztiválon még nem láttunk Magyarországon, és állítólag a világon is kevés hasonló adódik.
Ez persze sok összetevős történet – nagyban függ például attól, hogy a város képes-e valóban befogadni egy ilyen eseménysorozatot, amelyre idővel temérdek külföldi zenerajongó is elzarándokol. Az idei fesztivál első két napja alapján úgy tűnik, ez az idén egyelőre nem akar összeállni. Mert – hogy mást ne mondjunk – a koncertlátogató a szellemi táplálék után némi fizikait is magához venne a hangversenyt követően. Nehéz történet. Példaként csak az egyik sarki étterem esetét idézzük, amelyet úgy hirdetnek: „Ahol a Gasztronómia lakik”. Nos, ezen a helyen hétköznap este fél tíz után nemhogy a gasztronómia nem lakik, de a szakácsok is lehúzzák a rolót, fiókba rakják a konyhakést, elpakolják a serpenyőket.
A kaposvári közönség amúgy hálásan és hosszasan tapsol a tavaly újranyitott, szépen felújított Szivárvány Zeneházban. Még annak a – nem mellékesen az egyik legismertebb és legelismertebb – magyar opera-énekesnőnek is, aki világhírre tett szert, magával ragadó, sodró egyéniség, de a hangja már közel sem emlékeztet korábbi önmagára, drámai előadói stílusa pedig lehet, hogy csak tőlünk idegen. Nem beszélve arról, hogy párja ugyancsak színpadra lép, neki viszont sem hangja, sem hírneve, sem egyénisége nem indokolja ezt.
Bár úgy hirdetik a fesztivált, hogy főként a ma és a holnap világsztárjait hívja el a remek hegedűművész, Kokas Katalin művészeti vezetésével dolgozó csapat, van olyan eset, amikor kimondottan örömteli, hogy a múlt csillagait is invitálták: ennek köszönhető Ivry Gitlis jelenléte. A kilencvenéves, legendás izraeli hegedűművész a világ legnevesebb zenekaraival lépett már fel, és jó barátainak is igen széles volt a skálája: említsünk kettőt, Yehudi Menuhint és Pablo Casalst. Korábban sosem járt Magyarországon, azt mondják, csak ott zenél, ahol kedve szottyan rá. Most éppen itt. Két mű között felle járkált a színpadon, és bár játéka, mondjuk úgy: éteri, olyan színpadi jelenség, akit kár lett volna kihagyni. Nehezen mozog, de vagányságból arrébb rúgta a széket és a kottatartó állványt. A sajtótájékoztatón azt mesélték, anynyira megtetszett Gitlisnek az esti fogadáson Oláh Ernő és zenekarának játéka, hogy azonnal felhívta a világhírű argentin zongoraművész Martha Argerichet, és telefonon mutatta meg neki a cigánymuzsikát. Hogy a vonal másik felén is sikert aratott a zene, az valószínű: Argerich állítólag megígérte, ő is eljön majd Magyarországra. A hírek szerint Gitlis a szintén hegedűművész Itzhak Perlmant ugyancsak tárcsázta, de ő pont nem vette fel a mobilt.
Bár minden eddigi, általunk látott Kaposfest-koncert sokkal jobban tetszett, az idei első két hangversenyt Gitlisen túl további négy művész miatt kellett megnézni: a hegedűművész Alina Ibragimova és Kelemen Barnabás, a csellóművész Nicolas Altstaedt, valamint az ezúttal zongorázó Kocsis Zoltán lépett fel. Sokan vagyunk úgy velük, hogy bármikor bármennyi zenét meghallgatnánk tőlük. Különösképpen Kocsistól, aki cöcögött és látványosan ingatta a fejét a koncerten, feltehetően a zongorával voltak problémái. Bolyki György fesztiváligazgató a sajtótájékoztatón egyébként azt mesélte: Kocsist – pénzügyi korlátaik miatt – eredetileg csak három koncertre kérték fel. Ezen a művész igencsak megsértődött, és közölte, maradni szeretne. Sőt azt is vállalta, zongorán kíséri az énekes fellépőket.
Egyébként akadnak hazajáró külföldi fellépői is a Kaposfestnek. Például a csodásan muzsikáló Ibragimova, valamint a harmincéves Altstaedt, aki nemrég a lockenhausi kamarazenei fesztivál művészeti vezetője lett, a szintén világhírű Gidon Kremer javaslatára.
Ami nagy erénye az eseménynek, és ez szerencsére meg is maradt, hogy nem övezi pátosz és szent áhítat. A művészek, ha nem zenélnek, akkor ülnek a színpadon, és nézik, hallgatják a kollégákat. Innen ugrik fel Kelemen Barnabás is, hogy Bachot hegedüljön, míg megtalálják a csellóművész Alexander Rudint. Aztán a Kokas nővérek – Katalin és Dóra – iPhone-nal fotózzák a Schubert Pisztráng-ötösét játszó Kocsist, Ibragimovát, a brácsás Homoki Gábort, az előkerült Rudint és a bőgős Fejérvári Zsoltot.
A fesztiválhoz – amely reméljük, visszakapja korábbi ragyogását – minden évben kiegészítő programok is társulnak. 2012-ben kiiktatták a popzenét, viszont három kiállítást is szerveztek: a Kortársak címűt a Rippl-Rónai Teremben, egy másikat Rejtett kincsek az Esterházy-gyűjteményből elnevezéssel a Vaszary Képtárban, valamint ugyancsak a Vaszaryban a Juan Gyenes 100-at. Lehet menni a koncertek előtt műismertetőre Kutasy Zsolthoz, míg Réz András zenés filmklubba invitál.
