Valamelyik éjszaka Molnár Gállal álmodtam. Nem tudom miért. Nem mondta, hogy óvakodjak március idusától, nem fenyegetett meg, hogy ha elfeledkeznék vagy mások elfeledkeznek a halála évfordulójáról… Amúgy elfeledkeztek, ha jól látom. Nem attól furcsa, ami történt álmomban, hanem hogy egyáltalán álmodtam. Soha nem szoktam, vagyis tudom, az a helyes, hogy soha nem szoktam emlékezni rá. Jó alvó vagyok, egyszer átaludtam egy tűzvészt, pedig szirénázva jöttek ki a tűzoltók, de nekem csak reggel meséltek el mindent. Kétszer jártak betörők abban a szobában, ahol aludtam, és csak másnap tűnt fel, hogy eltűntek a műszaki cikkek. Bocsánat, tudom, hogy nem rólam van szó.

Álmomban Molnár Gál keresztrejtvényt fejtett, és favicceket mondott közben. Folyó Svédországban? Volvo. Ezt már a múltkor is mondta, főnökösködtem álmomban, ő meg nyugtatgatott: csak hogy jobb kedvem legyen. Egyébként meg csakugyan ilyen volt.

Leszámítva az idétlen vicceket. Emlékszem, amikor először kellett találkozni vele, már mindketten ugyanott dolgoztunk, sőt mindhárman, mert egy barátommal érkeztem, illedelmesen bemutatkoztam, gondoltam, stílusos vagyok a tweedzakómban, ő meg villogott a lebegő lódenkabátjában, angol sapkájában, és azt mondta, maga meg fog fázni. Tudtam, hogy nem fogok, amiben tévedtem, másnapra lázas lettem, és iszonyú dühös. Ennyit igazán nem ért a tweedes belépő, észre sem vette. Viszont egész ebéd alatt szórta a történeteket, viccesen tudott mesélni, szőrös kezével gesztikulált, és nem mulasztotta el hangsúlyozni saját fontosságát. Ismeri az erről szóló bonmot-mat? – kérdezte. Nem ismertem. Elmondta. Nem volt nagyon bon, de akkor is lenyűgöző volt, hogy itt egy igazi, nagy kaliberű újságíró, és kezét-lábát összetöri, hogy két pályakezdő nyavalyást szórakoztasson. Próbáltam bevágódni valamelyest, és elmeséltem neki, hogy a nagyapám volt az igazságügyi szakértő, amikor Péchy Erzsi, a színésznő elgázolt valakit a kocsijával Székesfehérvárott, és hogy előre figyelmeztették a nagyapámat, vigyázzon, mert a művésznő egy Habsburgnál érdekelt. Nem mondhatnám, hogy nagyon értékelte volna, hogy ilyen színháztörténeti adalékot kap. Ő volt a főszereplő,mesélt, pletykált, nevettetett, evett, szórakoztatott. Micsoda ripacs, gondoltam magamban, nem elítélően,mégis kicsit hátrébb húzódva. Talán tényleg igaz, hogy a kritikusi pálya a félbemaradt emberekre vár, hang nélküli énekművészek, tehetségtelen fuvolisták, éttermi színészfejedelmek lökdösik egymást félre, hogy megmondhassák a véleményüket arról, akinek sikerült. Le voltam nyűgözve. Meg azt is tudtam, hogy én azért nem ilyen újságíró szeretnék lenni.

Ez persze ugyanaz a félreértés, amit mindenki elkövet, amikor azt képzeli, hogy megfejtette a kritikusokat vagy Molnár Gál Pétert. Néhány év kellett hozzá, hogy ezt teljesen bizonyosan lássam. Egy televíziós műsort szerkesztettem az operettről, és ki más is beszélhetne okosabban, megértően és gúnyosan, közhelyektől mentesen, felismerve az útszéliben is a lángeszűt, mint Molnár Gál. Felhívtam, húzódozott, de nem akart ismerősnek nemet mondani, eljött. Vettem neki a Gallwitznál egy szép ír pipát, igazi Petersont ajándékul, ha te húzódozol, akkor én meg nagyvilági vagyok, szitty, a honorárium fele-harmada elment a szívességi nyilatkozóra, de megéri.

Dehogy érte meg. Amiről azt hittem, hogy megy majd magától, az szorongós, elfogódott, bizonytalan társalgás volt, rövid, gyors mondatokkal. Megkérdeztem, mi a bánatot jelent az a Hajmási Péter, Hajmási Pál, nem mondta, hogy nem tudja, hanem valamit magyarázott Csínom Palkóról meg Jankóról. Ostoba érzés volt. Mindegy, a beszélgetés után átadtam a gyönyörű pipát, ő meg azt mondta, hogy amikor felszerelték rá a mikrofont, és elindult a kamera, csak azt érezte, hogy ő most mindjárt feláll és kirohan.

(Folytatás szeptember 14-én)

FÁY MIKLÓS

zenekritikus, színház-, film- és ételbíráló, a Népszabadság állandó munkatársa.

I!

Négy tárcaszerző váltja egymást ezen az oldalon:

08. 24. KARAFIÁTH ORSOLYA

Kultúrdémon: költő, performer, publicista és minden más, három verseskötete és két lemeze jelent meg.

08. 31. PARTI NAGY LAJOS

Költő, író. Budapesten él. Legutóbbi kötete: Az étkezés ártalmasságáról, Magvető, 2011.

09. 07. TRENCSÉNYI ZOLTÁN

Újságíró, publicista, a Népszabadság főmunkatársa.